Pompás
pizsamák, ebből is a kedvenc. Erről írok ma. Tegnap este jött az ötlet, hogy valami
rucisat szedek elő.
Egyetemista
koromban, Pécsen rengeteget turkáltam. Nem azért, mert szegény voltam (bár
egyetemistaként ritkán gazdag az ember), hanem azért, mert egyszerűen sokkal
jobb cuccokat mazsoláztam ki a turkálóból, mint a boltokból. A kilencvenes évek
elején járunk. Kezd már változni a boltok kínálata, de még érezhető a
nyolcvanas évek rémes divatvilága (színben és anyagban egyaránt), és egyelőre nagyon
keveset tudunk az Adidas és a S-Modell közötti széles játéktérről, a jó
minőségű hétköznapi ruhákról. Nekem ebben segített a turkáló. Például első
Esprit pulóveremet (egy méregzöld gyapjú garbót) egy pécsi kertvárosi
turkálóban szedtem össze fillérekért. Akkoriban még nem volt evidens, hogy a
címkén szereplő márkanevet beüssem az internetes keresőbe, megnézzem, mi a
szösz, viszont az Espritet egy német nyelvű Burdából ismertem. Dinamikus
reklámja volt, csupa szín, emlékszem például egy színes csíkos harisnyára, amiért
konkrétan csorgott a nyálam.
Majd
egyre ritkábban jártam turkálóba. Nem is tudom miért. Lényegében sosem
tartottam cikinek, ma sem gondolom, hogy az volna (a 13. kerületi újlipóciában
egészen kiváló műintézmények vannak), talán az időm kevesebb, célorientáltan
vásárlok, és nyilván, néhány márkára rá is kaptam azóta. A turkáló meg ugye nem úgy
működik, hogy bemész, és veszel egy Tatuum pólót, hanem keresgélsz, és azt
veszed meg, ami az aktuális kínálatból kijön. A vásárlásnak ez a formája
viszont nagyon sok időt, és rendszerességet igényel. Ehhez ma sem időm, sem türelmem
(bár, ahogy itt nosztalgiázom, szinte kedvet kaptam hozzá). Majd, ha nyugdíjas
leszek.
A.
anyukája már nyugdíjas. Ha jól tudom, aktív dolgozóként nem turkált soha, és ma
sem azért teszi, mert ne vásárolhatna boltban. Vásárol is. Egyszerűen szereti a
turkálást. Kilós műfajt űz. A. ingeinek jelentős része (erről majd ő ír blogot,
ha akar) a győri kilósból való, baromi jók és általában márkásak. Nekem is
mindig szeretett volna valamit, de kicsit komplikáltabb eset vagyok. Így
megmaradtunk a pizsamanadrágnál. De abban verhetetlen. Szerintem csukott
szemmel is kikapja a tutit. Úgyhogy pizsamában mára nagyon jó vagyok. Egy
kerületi pizsama szépségversenyen szinte minden szezonban befutó lennék.
A
pizsama mint öltözet, fura jószág. Szettben (alsó és felső) életemben, ha kettő volt. És
egyiket sem én vettem. Lényegében haszontalan. Az ember tele van utcára már nem
hordható, ámbár roppant kényelmes pólókkal, tehát a pizsamafelső már eleve adott. De egy jó pizsamaalsónak nincs párja! Az enyémek is mind
páratlanok: és nemcsak azért, mert nincs felsőjük. Az egyik kedvencem a fehér-szürke
csíkos, amit gyakran nem is pizsamaként, hanem otthoni játszósként, mitöbb
jóganadrágként hordok. Nemcsak pompás és elegáns a csíkozása (a boroknál
erre mondják, hogy gyümölcsösen telt ízvilág), hanem őrült kellemes az
anyaga, jó az esése, lazán elegáns. Rendben, elismerem, túlzás. Egyszerűen
csípem, mert kényelmes és nett. Most, hogy írom ezt a szöveget, eszembe jutott,
hogy még sosem néztem meg a kis cetlit a derekában. Most megtettem: Triumph.
Aha. Szuper. Ez újonnan minimum nyolcezer forint lett volna. Turiból meg ötven.
Mára ezt választom itthoni játszósnak. Mert megérdemlem.
Pizsamaalsó
Pamut
2000-es évek
Gyártó: Triumph
Forgalmazó: győri
turkáló, 2009-2010
Méret: M (ami kicsit
nagyobb, mint a méretem)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése