tatra_street_art - függőknek

(Vodopad Skok, Magas Tátra, 2300m)

adrenalin tour

 lentről a fent

 fent, de tovább

 fentről a lent, és még fentebb

 majdnem a teteje, kibírjuk

 végül: a teteje

(Koprovsky stit - Magas Tátra, 2363m) 
VISSZA AKAROK MENNI! MOST! 

visszalevinni !

mindig kell egy férfi – csajos mobil (részlet)

És az első alkalom, hogy férfi nélkül indultunk útnak. A sofőr Emese, aki kiválóan veszi az akadályokat, a mitfahrer Zsófi, aki aggódik, mint mindig, és én, Lola, engedelmesen követem a csajokat: össze vagyunk kötve. Karavánná forrottunk. Rakpart, Margit-híd, rakpart, lakótelep, Textilmúzeum. A múzeumnál vár minket Éva és Diána – női projekt lesz ez a javából. Parkolás, tolatás (na, ebből is az első, jól megy), leakasztás, csörlőzés, stabilizálás. Indulhat a nyitás! De hol a kulcs? Az egyszem kulcs Lola szívéhez? Ami ráadásul lemásolhatatlan. Na, bakker, ez bizony ottmaradt a Néprajziban! Az izgalom és a kapkodás, a korai kelés – nehezített körülmények. Beütött. Tanakodás, telefonos segítség, nem egyszerű, végül mégis lesz megoldás. Ugyan egy órába telik, de jön Laci, bringával, hozza a kulcsot. Mindig kell egy férfi. Ez a tanulság.

Részlet Tabbert Lola: Óbudától Havannáig blogbejegyzéséből a Magyar Múzeumok Onlineról. Teljes szöveg >>>>

új identitás

Az elmúlt hetekben máshol, más néven blogolok. Először elmeséltem, hogy milyen két keréken guruló női múzeummá válni, majd részletesen és kritikusan leírtam a nyári élményeimet, és most fogalmazom, hogy mit is gondolok a budapesti múzeumról - Óbudától Havannáig. Nem vagyok nagy véleménnyel az együttműködés kultúrájáról, de úgy tervezem, kihegyezem a szöveget a jó tapasztalatokra.

kutat ás

t

á

r

g

y

k

u

l

t

ú

r

a

k

u

t

a

t

á

 s 

a

tárgykultúra 

kutat

ás

olvasás, írás, múzeum, muzeológia - rövid és alternatív CV (de legalább igaz)

Ma egy nagyon fura gondolat suhant át az agyamon: nagyjából 14 éves voltam, amikor egy könyvet önállóan, magamtól, magamban élvezettel végigolvastam. Már az egész család aggódott miattam. Nálunk az olvasás "szokás" volt. Aztán rákaptam.

Snitt.

Már vagy a harmadik főiskolai/egyetemi szakomat fogyasztottam, amikor felvettek néprajzra és antropológiára. Az egyik legunalmasabb dolognak a muzeológiát tartottam. Rémes volt. Rosszul voltam tőle.

Snitt.

Ki gondolta volna, hogy múzeumban fogok dolgozni (lassan nyolc éve), és muzeológia módszertanból írom a doktori disszertációmat. Elég sokat kellett hozzá olvasni. Meg muzeológiázni.

Azt hiszem, ez még CV-nek is elgondolkodtató volna.

Illusztráció: ismeretlen festő műve, Gerber Pál gyűjteményéből; INNEN töltöttem le

szöveg és múzeum

A múzeumi, kiállítási munkában az írott szövegeknek összetett szerepe van: interpretálják, kiegészítik, felcímkézik vagy magyarázzák a kiállított forrásokat és alkotásokat, a prezentáció választott struktúrájához, műfaji és vizuális rendjéhez igazodva. A szöveges kommentár mint a hozzáférhetőség egyik legfontosabb, nagy körültekintést igénylő, korántsem egyszerű kortárs múzeumi műfaja több, egymással összefüggő kérdésre tereli a figyelmet, mint például: a források és az interpretáció „helyes” arányának megteremtése, a közérthető magyarázószövegek megfogalmazásának módszertani problémái, vagy a szövegek és a szöveges források használatának lehetőségei, illetve nehézségei, és ugyanúgy mint a történetírás esetében: az eseményekhez választott műfajok és a retorika. De egészen más hangsúlyokról, kérdésekről és módszertani megfontolásokról beszélünk akkor, ha egy kiállításban a szövegek nem (vagy nemcsak) az interpretáció eszközét és forrásbázisát, hanem a prezentáció alapját és módját jelentik. Ilyenkor ugyanis – a szöveges műfajok típusától (napló, levél, interjú, stb.) függően – a beszélők és a beszélői pozíciók is váltakozhatnak. A diskurzus pedig áttevődik a forrásként vagy interpretációként használt szövegek keretein túlra. 

A személyes szövegekre és intézményi interpretációkra együttesen épülő kiállítások elméleti és módszertani konstrukciói egyfelől az illesztésen mint eljáráson, másfelől a narratív struktúra szerkesztésén alapulnak. Az illesztésben szerepet kaphat a kronológia (a történeti krónika), amit az egyes epizódok időrendbe állításával könnyedén meg lehet valósítani, de épülhet a prezentáció dramaturgiai fordulatokra, érvekre-ellenérvekre, vagy akár szubjektív élményekre és tapasztalatokra is (akár egy naplóban vagy élménybeszámolóban). Ebben a szerkezetben a kiállítás fizikai felületei (például a terem falai) úgy veszik körbe a látogatót, akár egy hatalmas könyv vagy album, amelynek elolvasásához viszont másfajta aktivitásra és interakcióra van szükség, mint egy nyomtatott könyv vagy album esetében. A kiállítás tere felkínálhatja továbbá a szöveges források eredeti változatát, tárgyak és képek beemelését, a részletek könyvlapokat meghaladó nagyításainak és részleteinek bemutatását. A kiállítási térben alkalmazott eljárások a rendező, a látványtervező és a grafikus ambícióinak megfelelően alakul, szabadon elegyítve a prezentációs paradigmákat.

A képet 2010 májusában készítettem Berlinben a Deutsches Historisches Museum átjárójában. Esetleg valaki ellenőrizhetné, megvan-e még!