2008. szeptember 8.

fleischerei

A nyomozás egy megtorpanáshoz köthető: hm... ez meg mi?
A fényképet még augusztus végén Berlinben készítettem, az egykori keleti blokk „közepén” (Berlin-Mitte). Csak álltam a nem különösebben szép bódé előtt, és valahogy furcsa, ismerős érzésem támadt. Aztán persze hasonló képek után kutattam az emlékezetemben, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Egyet találtam is: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Szegedi űrállomás című alkotását.
Megtorpanás, deja vu majd a nyomozás.
A Fleischerei német szó mészárszéket, fogyasztói kontextusban hentesüzletet jelent. A Fleischerei mint szervezet pedig egy 2001 óta működő nyitott szitanyomó műhelyt takar, egy olyan civil és nonprofit kezdeményezést, mely messze túlmutat néhány jópofa utcai plakát vagy stencil készítésén és kiragasztásán. A szervezet tevékenysége a politikai ellenállás kultúrájában gyökerezik, működésük lényegét mégsem a tagadás, inkább a kritikán alapuló, alternatív, közösségi aktivitás jelenti.
„Központjuk” a Rosenthaler Platzon, egy használaton kívüli hentesüzletben található, ami egyben a nyitott, mindenki számára hozzáférhető műhelyek és workshopok helyszíne is. A nemzetközi kapcsolatrendszerrel bíró, kreatív és szociális hálózatként működő közösség elméleti kiindulópontja a fogyasztói kultúra kritikája. „Indimass” névre keresztelt individuális tömegtermékeik, az ezekből rendezett expok a tömegkultúra nyelvi és képi világát használják, az alkotások is ezen jelrendszerek ismeretében „olvashatóak”, de az elemek újrakeverve, más relációban jelennek meg.
Munkájukban nagyon fontos elem a várossal és az emberekkel kialakított személyes és interaktív kapcsolat. Egy-egy témát feldolgozó szitanyomó wokshopjaikra bárki elmehet,
figyelemfelkeltő utcai performance-aik alkalmával pedig maguk is kilépnek a város terébe.
A szabad házfoglalás „intézményét” is igénybe veszik, ilyenkor az ideiglenes belső tereket galériává alakítják, ahol „indimass” termékeikből, alkotásaikból és utcai nyomataikból szerveznek kiállítást, beszélgetést, vitát és találkozóhelyet.
Annak ellenére, hogy alkotásaikban erős az individuális utak és lehetőségek keresésének szándéka, napi gyakorlatukban meghatározó a közösségi mentalitás. Kreatív projektjeik mögött működő UNTER DRUCK Alapítvány ugyanis hajléktalanok és kirekesztettek számára hoz létre biztonságos találkozási pontokat a városi térben, ahol fürdési és mosási lehetőséget biztosítanak a rászorulóknak.
A Fleischerei és az Unter Druck munkatársai tehát nemcsak esztétikai eszközökkel, hanem szociális aktivitással is jelen vannak, politikai és társadalmi szituációkra reagálnak, és ehhez a tárgyalkotás, a nyitott műhely, a kiállítás és az utcai performance műfajait veszik igénybe, kiegészítve aktív társadalomalakító tevékenységgel. Kritikusan, mégis felelősen gondolkodnak a társadalomról, és pontosan azokon a területeket fejtik ki hatásukat, mely fölött a nagy rendszerek figyelme elsiklik – ahogy egy szedett-vedett információs bódén siklik át a turista-tekintet.
Szolgálati közlemény (2008. október 26.): a visszapinggel az alkotók idetaláltak, és kiegészítették a bejegyzést a hozzászólásban. A Fleischerei ugyanis ősszel új helyre költözött, és Czentrifuga néven működik újra. A blog címe is megváltozott.

4 megjegyzés:

irisz írta...

egy kis szakirodalom (:

http://www.ekosystem.org/

frazon zsófia írta...

köszi, jó kis anyagok!

4rtist.com#─────██████████════█ írta...

nice to see my promotion (domainS) + Art (﴾͡๏̯͡๏﴿ + ☺) on your blog. Fleischerei moved to Mariannenplatz and got a new name "Czentrifuga" and a new domain screenprint.tk

6reetings from Berlin

frazon zsófia írta...

cool! thanks!
zsofia