Az otthon édes – ez meg nejlon. Az otthon meleg – ez meg szellős. Az otthon világos – ez meg virágos. Az otthonhoz van garázs – ehhez meg zseb. Kettő. Foltzsebek, szegéllyel. Kétzseb összkomfort.
Az elnéniesedés
Az otthonka egyfelől egy furcsa, becéző fordulat, másfelől egy roppant egyszerű és általánosan elterjedt otthoni védőruha. „Szaladgálati asszony-ruha” – ahogy Parti Nagy Lajos nevezi –, amelynek születését homály borítja. Egy napon beleesett az időgépbe, és ott ragadt, majd azóta is virágoz rendületlenül. Rákaptak a nénik, és többé nem eresztik. Ez világosan látható. Az otthonka „csak úgy lett”, és – Parti Nagy nyelvújító fordulatával – az „elnéniesedés” attribútumává vált Jól illik hozzá a testszínű nejlon térdzokni, a papucs, a hajcsavaró és az SZTK keret, a hajháló és a bevásárló cekker. Urbánus és népies változata egyaránt ismert. Amennyire abszurd, épp annyira magától értetődő, és persze nagyon is szerethető, populáris ruhadarab. Mindezek ellenére nehéz meghatározni helyét a javakkal és vágyakkal, kísértésekkel és elképzelésekkel gazdagon mintázott kortárs fogyasztói kultúra színpadán. Bár környezetbarát természetéhez nem fér kétség.
A vágyak
Gyerekkoromban úgy képzeltem, felnőtt nőként természetesen magas sarkú cipőt fogok hordani. Egy szandáltípus különös csodálattal töltött el: a teletalpas, magas talpú és sarkú női papucsszerűség, egybe öntött műanyagtalppal és színes műbőr felsőrésszel. Akkoriban ez tűnt a felnőttség legfontosabb kellékének. Ha ma eszembe jut, borzongás fog el. Kinőttem a gondolatból, belenőttem egy másikba. De a vágyak az otthonkát messziről kerülték. Nem képzeltem azt, hogy nagymamaként hajcsavarókkal a hajamban csoszogok a bejárathoz, hogy beengedjem a postást, söpröm a járdát, vagy sütöm a fánkot a konyhában – például otthonkában. Persze saját öregségünket ritkán illesztjük vágyaink sorába, ha mégis, akkor szörfdeszkára, lóhátra, napsütötte virágoskertre gondolunk inkább, mint nyugodt és velünk öregedő otthonunkra, otthonkás idős-önmagunkra. Pedig lehet, hogy közelebb járnánk a valósághoz.
Egy kis tipológia
Az otthonka a védő- és egyenruhák univerzumában a köténnyel és a köpennyel mutat közelebbi rokonságot, nemcsak mindennapi használata miatt, hanem formai jegyei alapján is. A trapézszabás (kis mellbevarrással és karcsúsítással), ujjrész helyett karkivágás, elől gombolós fazon – mindez alkalmassá teszi arra, hogy az utcai vagy otthoni öltözet fölé húzzuk. Nagy melegben könnyű nyári ruhaként is hordható viselet. Színes mintázatán nem látszik a piszok, ha mégis, akkor egy gyors mosás, és délutánra már száraz is. És: csak semmi vasalás! Leggyakrabban virágmintás, de pötty- és foltmintás változatokban is él, ritkán pedig egyszínű példányokkal is találkozhatunk. Áttetsző műanyag gombbal záródik. Zsebeiben egy kisebb szakácskönyv vagy jegyzetfüzet is könnyedén megbúvik. Ha rápöccen a parázs, megolvad és megbarnul, égett édeskés műanyagillattal jelzi a sérülést. Színtiszta plasztik kor. (Lehet, hogy mégsem olyan rég esett az időgépbe?)
Valakik varrják, valahol, vásárokban, munkaruházati boltokban kifogyhatatlan készletekben halmozódik, és ma már az Interneten is kapható. Örökké virágozódik az elnéniesedés világszínpadán. Pedig kétzseb összkomfort csupán.
A szöveg a Tudatos vásárló soron következő Otthon - lakás témájú számához készült.
Fürdőkád és korcsolya, egy forgószék talpa, kerékpárfelni, nagyítógép és krumplisütő rács, edényfedő, kádlefolyó, virágtartó, kávéfőző szűrő és betét, karácsonyfatalp, újságtartó, virágtartó, zárbetét. Vagy: szűrőkanál, éjjeliszekrény, hintaszékláb, tálca, zuhanycső, zöldségpároló rács, hulladékfa, porszívó, vasaló, kukta, gereblye és fedő. Első pillantásra egyszerű és szimpla tárgyak. De másodikra, Páhi Péter használati funkcióval rendelkező szobrainak alkotóelemei. A fröccs-csináló gép, a teafőző, a pálinkafőző, a zsíroskenyér készítő, a tej és kakaó (felnőtteknek: vörösbor és fehérbor) adagoló, a szalonnasütő, a kerti medence – és a csajozós nyúlhaver. Szerepük szerint egy robot, egy légy, egy hal, egy kacsa, egy ringó dada, egy kutya, egy béka – és egy csajozós nyúlhaver. A konyha, a szoba, a garázs és a kamra tárgyai kelnek új életre, és válnak egy háztartási sci-fi történet főszereplőivé. Persze nem varázsütésre.
Páhi Péter ugyanis nem pusztán kreatív garázsmester, hanem kifinomult anyagismerettel rendelkező alkotó, aki tervezéssel, precizitással, kísérletezéssel, kíváncsisággal, játékkal, humorral és iróniával dolgozik – bár végül mégiscsak fúr-farag. Szobrai minden apró részletükben igényesek, látszik rajtuk a figyelem, a gondolkodás, a részlet- és ötletgazdagság: minden kivehető, használható, majd helyre tehető. Háziasszony nyelven szólva: nemcsak csudaszépek, hanem csudafontosak is. Ők az „Új haverok”: akik szépek és funkcionálisak, de leginkább kritikusak és szemtelenek. Azt ábrázolják, ami közvetlenül körülvesz minket: a háztartást, az abszurditásig fejlesztett funkciót és a megszemélyesített technikai környezetet. A formák, a szereplők és a funkciók könnyen felismerhetőek, a bennük rejlő fanyar humor miatt pedig roppant szerethetőek. Kutyában szalonna, kacsában zsír, dajkában tej (vagy bor), békában tó, légyben méz, a halban pedig párolódó pálinka. Egy kicsit minden a feje tetejére áll, aztán precízen és játékosan helyrebillen. A háztartás nem lesz egyszerűbb, de mindenképpen szórakoztatóbb.
Páhi Péter: Új haverok, Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros, 2010. március 5. – április 2.
