városi máz - városimázs: június 2009

2009. június 30.

lakótelepi operett

A lakótelep számomra olyan, mint az operett: kellőképpen populáris, keletkezésekor divatos és népszerű újdonságnak számított, olyan hézagba férkőzött, ahol szükség és igény volt rá. Aztán később kicsit megkopott, más műfajokhoz képest talán lenézetté is vált, de mégis fennmaradt, sőt: új és új formában is megjelent. A kritikusok általában fanyalognak rajta, de mindig voltak olyanok, akik fantáziát láttak, felelősséget éreztek megújításában, kritikus és konstruktív újragondolásában. Elengedhetetlen, hogy megértsük a műfajban rejlő lehetőségeket, azokat okos és használható formában fejlesszük tovább. Az összehasonlítás persze sántít, hiszen hol vannak a táncos és dalos betétek, amelyek a prózai részeket elválasztják egymástól? Bár egy LTP underground banda könnyedén szedné rímbe saját tapasztalataiból épített válaszát. És ahány banda annyiféle megoldás a táncos dalos betétre. Legyen tehát operett!

stencil: Baranyovics Borisz

Hatéves koromban költöztünk be háromszobás lakásunkba egy újonnan épült belvárosi tízemeletes panelházban. A lakás még üres volt. Nagyon tetszett. Narancssárga és kék szőnyegpadló, lila, sárga és piros geometrikus mintájú tapéta, piros linóleum, a fürdőszobában pedig kék-barna csíkos lemosható tapéta, melynek furcsa, bőrszerű felületével egyszerűen nem tudtam betelni akkoriban. A szobákban hatalmas ablakok, két erkély, beépített szekrények, és öntöttvas radiátorok, amelyeken remekül lehetett zenélni fakanállal. És persze a költözés izgalma. Akkor még nem értettem, hogy a körülöttem levő felnőttek miért nem ugyanilyen boldogok. Tíz év múlva, amikor felújítottuk a lakást, és nagy hévvel rángattuk le az elvízkövesedett, szétrohadt műanyag tapétát a fürdőszoba faláról (és csak zárójelben jegyzem meg, hogy ennél jobb feladatot ki sem lehetett volna találni egy lázadó kamasznak), szóval csak akkor tömködtem be saját gyerekkori örömujjongásom és a felnőttek kétségbeesett pillogása közötti hézagokat. Hiszen hiába is próbálták akkoriban elképzelni, hogy milyen bútorok illenek a lila tapétás, narancssárga szőnyegpadlós szobába, meg a citromsárga-kékbe. És a piros-narancssárgába? Épeszű embernek nem volt ilyen esetekre kész megoldása. Tíz év múlva festhető tapétát ragasztottunk a szobafalakra, a linóleumot kőre cseréltük, az alumínium kádelőlapot pedig kidobtuk: igyekeztünk nyomtalanul eltűntetni az egykor modernre és fiatalosra hangolt belső terek sajátos világát. A falak maradtak, de azokkal nem is volt nagy probléma. Ma már mindenki máshol lakik, és csak a családi oral history őrzi a macerás falfúrások, a tojáshéj színű reluxa, a nagy, szögletes citromsárga billenő kapcsoló, vagy az örökké elakadó lift, a szemközti 12 emeletes magasház emlékét: a kisvárosi lakótelep hétköznapjainak látható és láthatatlan, külső és belső történeteit.

(A szöveg egy nagggyon izgalmas várossal foglalkozó 2010-es kalendáriumhoz kezdett íródni. Ez a részlet az első változat rövid részlete, amely még változni, csinosodni fog. Ez az ő sorsa.)

2009. június 28.

CPH szereti a Néprajzi Múzeumot is?

A különféle kerékpáros sikk oldalak egyre inkább körbeszeretik egymást, és miután szimpatikus és környezetbarátságos városi formáról beszélünk, ebben semmi különös nincs. Ma a 2006 óta üzemelő Copenhagen Cycle Chic oldalon a szeretetreméltó hétköznapiságoktól egy-két bejegyzésnyire ismerős díszlet kapott telibe:

Igen, igen. A kép a Néprajzi Múzeum bejáratához szervezett CM napfényműteremben készült április 19-én. A képet Sarnyai Krisztina fotógráfus készítette, és a kíváncsiak megkeresgethetik a múzejum képgalériájában. Aztán onnan felkerült a magyar bringasikk oldalra. Ezzel a képpel kívántak a szerkesztők boldog születésnapot a CPH Cycle Chic-nek. A szemfüles koppenhágaiak pedig megtalálták, és visszaszerették Budapestet. De hátha csípik a Néprajzi Múzeumot is.

néhány kapcsolódó szöveg:
szabadtéri fotóműterem
bringa kép-tár április 19-én
pop, bicaj satöbbi

2009. június 24.

plebejus legendárium

„kemény, igazságos, humanista és nagyon szívós pacák volt”

A Ki volt Mátyás király? című film elején a Bosnyák tér és az Örs vezér tere között közlekedő 277-es budapesti busz távolodik, a végén pedig a Budai Várból a Clark Ádám téri körforgalom látható, majd a Lánchíd és a Duna, háttérben a Parlament. A film tartalmi részében budapesti talponálló kocsmák törzsközönsége mesél Mátyás királyról: a hadvezérről, a művészetpártoló uralkodóról és az igazságos népmesei figuráról. Az alkotók (Keserue Zsolt és Jerovetz György) a Budapesti Történeti Múzeum Corvin Tükör. A kultusz évszázadai című 2008-as kiállítására készítették a filmet, melyben a Mátyás-kép kortárs populáris, „plebejus” olvasatának bemutatására vállalkoztak.

A film rövid részlete itt megnézhető.

A dokumentumfilmben kilenc férfi és egy nő történeteit hallhatjuk Mátyás származásáról, családjáról, csatáiról, seregéről, álruhás kalandjairól, reformjairól, majd betegségéről és haláláról. A „Ki volt Mátyás király?” mondat leginkább úgy hangzik, mint egy általános vagy középiskolai történelemdolgozatban feltett kérdés, és a válaszok nagy része sem mozdul el az alap- és középszintű oktatás tudásszintjéről – bár az érvelés módja és a tévedés logikája más mechanizmus szerint működik, mint az iskolai órákon. Azok az interjúalanyok, akik népmesei történeteket adnak elő, személyes szimpátiájukkal tűntetik ki az uralkodót, de azok, akik az adatszerű válaszokat részesítik előnyben, kritikailag viszonyulnak Mátyás igazságosságához. A tévedésektől sem mentes, folklorisztikus elemekkel gazdagon átszőtt, burjánzó történetek egy része megejtően szórakoztató, mégis a koncepció és a kész film döbbenetes és drámai.

A szociálisan perifériára szoruló, alkoholizmusba menekülő idős, középkorú, fiatal és meghatározhatatlan korú férfiak kocsmatársadalma az utcáról meglehetősen homogénnek látszik, de alászállva, akár egy egyszerű kérdéssel is kitapinthatóvá válik hierarchikus belső rendszere. A film érzékletesen mutatja be, hogy a talponállók közösségében a tankönyvekből ismert adat- és eseménycentrikus történelemtudással figyelemre, elismertségre és presztízsre lehet szert tenni.

A film megdöbbentően izgalmas rétegét jelenti a Mátyás királyról szóló legendák és mesék újraértelmezett, aktuális társadalmi, gazdasági és politikai vetületeken keresztülszűrt szubjektív változatainak világa. A történetek – ahogy a népmese hagyományból is ismerjük – az igazság és a hazugság oppozícióján alapulnak. A népmesei dialógusokat is tartalmazó részletekben visszatérő motívum az álruha, a „nép” iránti nyitottság, a szegények életének megismerése – más szavakkal: a társadalmi szolidaritás. A szegénység és „jóság” magától értetődően kapcsolódik össze az interjúalanyok történeteiben, ami az időbeli távolságot is teljesen feloldja. A talponálló mesék kortárs történetekké alakulnak, amelynek főhősei egyben a film szereplői is. És éppen ez a látszólagos derűs hangulat adja a film drámai regiszterét. Ugyanis az alkotók nem derűs kocsmatörténeteket gyűjtöttek csokorba, hanem a társadalmi valóság egy láthatatlan szeletét hozták felszínre, a kritika és az irónia dokumentarista és művészi eszközeivel. Az iskolai tudás, a szóbeli hagyomány populáris formája, a szóbeliségen alapuló folklorisztikus tudás és a periférikus lét összekapcsolása határozott társadalomkritika megfogalmazását teszi lehetővé. A film végére pedig azt is megértjük, hogy olyan kérdést, hogy Ki volt Mátyás király? önmagában feltenni teljesen értelmetlen vállalkozás. Ezért, az alig húsz perces film tulajdonképpen tekinthető a nagyszabásúra reneszánsz kulturális évad művészeti kritikájaként is. Hiszen Mátyás király „félig csöves volt, a fél életét a táborban töltötte, a földön aludt, attól kapta azt a rohadt reumát, amitől majdnem megpurcant” – a plebejus legendárium elbeszélése szerint.

Keserue Zsolt 23 monológ című kiállításához készült katalógus bemutatója június 24-én este hatkor a Néprajzi Múzeum Boltjában, a muzbóban. A szöveg a katalógusba írt tanulmány részlete.

kapcsolódó szövegek:
miért éppen Alaszka?
„hogyha belelátok a fejedbe, az a baj / de ha nem látok bele a fejedbe, az a baj”

2009. június 19.

csizma, bringa, tévé, kanapé, könyv

Aki nem strandon, hanem büdösvárosokban tölti az elkövetkezendő napokat, zsizsegjen, úgy gyorsabban telik az idő, és frissebbnek tűnik a levegő!

Először egy kis hazabeszélés: szombaton aludni sem érdemes! Múzeumok Éjszakája országszerte! A Néprajzi Múzeum kiállítási palettája is új színnel gazdagodik: a (M)ilyenek a finnek? című kiállítás nyilvános főpróbája alkalmából. Aki még sosem járt múzeumi kulisszák mögött, ne hagyja ki! A hivatalos megnyitó előtti vezetések este 7-től, 9-től és 11-től. Az 11-kor kezdődő vezetés során egy bátor és szerencsés látogató ünnepélyesen helyezheti el a kiállítás utolsó tárgyát a vitrinben. Mi lesz vajon ez a tárgy? Egy Nokia gumicsizma? Esetleg egy Fiskars hólapát? Majd megesz a kíváncsiság! Részletes program a múzeum honlapján és a muzbo blogon.

kép forrása: nokia.com

A MúzÉj kerékpáros programja a Museum Mass: az OSZK, a Magyar Nemzeti Galéria, a Mezőgazdasági és a Néprajzi Múzeum körbekerekezésével és vezetésekkel. Az utolsó helyszín a Néprajzi Múzeum, ahol a csapat tagjai között kisorsoljuk a Bringanaptár utolsó 15 számozott, aláírt példányát is (wow!).

fotó: Sarnyai Krisztina

A Paksi Képtárban néhány hete zárt be Keserue Zsolt 23_monológ című kiállítása. Kiállításkatalógus-bemutató június 24-én (jövő szerda) este hatkor a Néprajzi Múzeum Boltjában. A kötetet Simon Kati és Fenyvesi Áron ajánlja a nagyérdemű figyelmébe. Számítunk a nagyérdemű figyelmére!

kép forrása: Paksi Képtár web

Van-e olyan, hogy átlagos lengyen? A Zorka Projekt alkotói válasza tegnaptól látható a budapesti Lengyel Intézetben (Platán Galéria). A Gazeta Wyborcza lengyel napilap hetente megjelenő melléklete számára készült 2008-as fotósorozaton az alkotók felhívására önkéntesen jelentkező családok láthatók saját otthonaikban: ők átlagosnak tartották magukat. Mi pedig gondolkodhatunk! Érdemes.

kép forrása: Lengyel Intézet web

És még egy csemege a végére: az OSA (Nyílt Társadalom Archívum) izgalmas könyvkocka projektjére a Néprajzi Múzeum MaDok-program is pályázott. A speciális eljárással könyvekből készített könyvszobrok a Szabad Európa Rádió Könyvtárának fölöslegessé váló többtízezres köteteiből készültek. Kulturális intézmények pályázhattak egy-egy kocka ideiglenes tárolására, a felhalmozás, feleslegessé válás és az olvasás problémáival összefüggő kérdések középpontba állításával. Nagy örömünkre, a Néprajzi Múzeum is ideiglenes birtokosa lesz egy ilyen kockának, amelyhez ősszel szervez a MaDok-program és a Múzeum Boltja közös programot.