Amikor az egyetemen még műfajismeretet, meg proszemináriumot, meg tudományos írásmű című órát tartottam, az egyik első bölcs tanácsom mindig így hangzott: sose sajnáljuk az időt arra, hogy egy szövegből kiírt jegyzet mellé még melegiben odabiggyesszük, honnan való. Mert aztán rászáll a köd. Na, akkor most rám szállt. Ezt a jegyzetet találtam egy befejezésre váró file-ban, és halvány gőzöm sincs, melyik Clifford Geertz szövegből szedtem ki. Na, hátha valaki épp ezt olvassa! Csak idemásolom, ahogy képernyőn látom:
Geertz idézi Lévi-Strauss egy mondását (bírom a csávót), amit Thomas S. Kuhn és Michel Foucault paradigma és „episztémé” koncepcióival kapcsolatban fogalmaz meg – elsősorban a paradigmaváltásról, az egymást váltó tudományos paradigmákban ügyködő tudósok kapcsolatáról. A leírás azért jó, mert egy kicsit cinikus, nyilvánvaló, hogy saját tapasztalatból táplálkozik, abból, ahogy újító gondolatait a külvilág fogadta. Na meg arról, mennyire nem érdekel minket, amikor mások másként csinálják a tudományt. Az a tuti, ami a mi kezünkből kikerül. Miért? Vannak mások is?
„Minden vonat a saját vágányán, a maga választotta sebességgel és irányba megy. A mellettünk haladó vonatokat, amelyek ugyanolyan sebességgel és majdnem ugyanarra mennek, mint mi, viszonylag jól láthatjuk fülkéinkből. Az ellenkező irányba haladó vonatokat azonban nem látjuk. »Csak egy homályos, elmosódó, szinte azonosíthatatlan képet érzékelünk, csak egy pillanatnyi, elmosódó foltot a látómezőben, amely semmit sem árul el magáról, és csak bosszant minket, mert megzavarja az álmodozásaink hátteréül szolgáló táj békés szemlélését.«”
„Minden vonat a saját vágányán, a maga választotta sebességgel és irányba megy. A mellettünk haladó vonatokat, amelyek ugyanolyan sebességgel és majdnem ugyanarra mennek, mint mi, viszonylag jól láthatjuk fülkéinkből. Az ellenkező irányba haladó vonatokat azonban nem látjuk. »Csak egy homályos, elmosódó, szinte azonosíthatatlan képet érzékelünk, csak egy pillanatnyi, elmosódó foltot a látómezőben, amely semmit sem árul el magáról, és csak bosszant minket, mert megzavarja az álmodozásaink hátteréül szolgáló táj békés szemlélését.«”Mindig mondom, hogy Lévi-Straussnak egészen kiváló humora volt. Bár talán egy kicsit sok időt töltött el mítoszelemzéssel.Tehát az első zöld bekezdés a szövegkörnyezet, az idézőjelnél kezdődik Geertz, aki idézi Lévi-Strausst (belső idézet). Hm?
Igen, igen. A kép a 