000. Önetnográfiai misszió – éves előrejelzés

Milyen cím már ez? És mi ez már megint? Minek ezt csűrni-csavarni? Vagy ez valami horoszkóp?

Az etnográfus különös lény, pláne, ha még írni is szeret. Meg kicsit exhibit is, és ez nemcsak abban jön elő, hogy kiállításokat rendez (pláne, ha nem), hanem például abban, hogy önetnografál. Alapjáratban mindig másokat macerál: hogy írjanak erről, meg arról; most beleveti magát akkor ő is egészen. Saját tárgyaiba, nap mint nap. Lesz benne módszeresség, meg egy csomó impró. Ígérem, nem csalok.

Mikor? A kakassal

Kedvenc reggeleim első egy-háromnegyed óráját fogom erre szánni. Nem ébredek reggel túl könnyen (vastag ezen az eufemisztikus máz), mégis szeretem a kávé és a fürdés közötti élénkülő szakaszt, amikor meglepően csillogok (na, nem külsőre). Sokszor ekkora hagyom a fontos levelek megírását vagy megválaszolását.

Rendszerint 6.30-kor csörög az óra (a telefon), kábé hétig vannak a szundik, aztán kóválygás a konyhába, kotyogó betöltés, laptopnak egy enter. Az első kávét általában már olvasgatás közben iszom. A. már nincs itthon, még reggel hallom, hogy jön-megy, de hét után már egyedül vagyok. Ahhoz, hogy rohanás nélkül kilencre beérjek a múzeumba, elég nyolckor betolatnom a fürdőbe. Tehát hét és nyolc között van egy órám, amikor ébred az elmém, elég jó dolgok jutnak az eszembe, de még nyugiban vagyok, nem bosszant semmi, ülök pizsiben és csend van.

Miket? Saját vackokat

Teszek tehát egy kísérletet: ahelyett, hogy olvasgatok, kezembe veszem egy tetszőleges hétköznapi tárgyam, lefotózom, és egyszerűen leírom, ami eszembe jut róla. Csak annyit írok, amennyi belefér ebbe a szűk egy órába (ami persze nem több a járkálással és a kávéfeltétellel együtt 40-45 percnél). Már két kísérletet tettem: megírtam babacsészét és szemüveget. Rögtön a kezem ügyében voltak, evidensen adódtak: a csészéből iszom a kávét, szemüvegben ülök a gép előtt. Hétfőn innen folytatom.

Minek? Hogyan?

Számozni fogom, és minden szöveg végére biggyesztek egy hamariban készült tárgyleírást, adatokkal. Nem kényszeresen, csak amit gyorsan tudok róla, adatszerű, hozzátesz a kis vackaimhoz, de nem sztoriszerű. A cél, hogy eljussak 100-ig. Ez szerintem kábé egy év. Nem fogok erőlködni: ha nem megy reggel, majd befejezem a következő reggel. Nem fogom agyon aggyusztálni a szöveget, élőbeszédszerűen, mesélősem hagyom. És nem fogok csalni: nem írom meg előző este, hétvégén pedig pihenek. Amit egyszer feltettem, azt nem írom át (helyesírási hibákat azért javítok). Nem használok korábbi szövegeket, nem teszek úgy, mintha aznap írtam volna, holott már évekkel azelőtt. (A régieket ide fogom gyűjteni a misszió aljára, archívumként, és akkor minden meglesz egy helyen.) A címke, amivel ki lehet majd gyűjteni a blogról a reggeli ujjgyakorlatokat: ön-etnográfia.

Azt gondolom, 100 tárgy már kiad valamiféle mintázatot, egy szubjektív tárgyarchívumot. De csak akkor jó, ha erőlködésmentes, a tudományos láncoknak csaó, laza és élvezetes.

Hm, és ha lenne kísérletező kedvű olvasó-író ember, aki maga is kipróbálná, hm.

Néhány korábbi személyes tárgyszövegelés:

Bicikli – MARS, de nem csoki; Made in Yugoslavia

Kedvenc póló – Karácsonyi tatuum

Eldobható gumikesztyű – Gumikesztű de luxe

Fülbevaló és családi napló – Sivinyócki úr, a lengyel szabó

Építőjáték – Von Haus aus

Apai örökség: a tollkészlet

Budapest térkép – Nekem térkép

Műanyag dugó – no para

Reszelő

Eldobható kanál – Nem a kanalak, hanem mi vagyunk

Lakókocsi – Tabbert Lola csodálatos kalandjai