Jöjjön, ami
nincs. Nem is értem, hogyhogy nem került rá eddig sor? Lehetett volna az első.
Anélkül,
hogy különösebben romantikáznék, belátnom, a legtöbb időt együtt töltjük. Szorosan
vagyunk. Nem érzelmileg. Fizikailag. Állandóan fogom. Tapogatom. És közben
mindig jár az agyam. Fizikai és szellemi a kapcsolatunk. Nem érzelmi. Nem érzek
iránta semmit. Pedig csinos és elegáns: vékony, meleg, csillog, szürke és
piros. De nem komornyik.
Utálok
interneten vásárolni. Pedig nem vagyok teljesen béna. Talán a tárgyakhoz való
viszonyommal magyarázható. Muszáj megfognom: legyen az bögre, sapka, táska,
olló vagy könyv. Még a könyv a legegyszerűbb: ha tudom, mit akarok, akkor nem
parázok rá. De minden másnál kell a három dimenzió meg az érintés. Nem elég a
kép. Ezt mégis így vettem. Másként nem is lehetett. Egyáltalán nem értettem a
technikai paramétereihez, a ramok és processzorok világa nem köt le. Gettónyelv.
Lényegében szórakoztat, akárcsak az orvosoknál. Figyelek, és azon gondolkodom,
hogy a szakértés fontos az embereknek. És ezt szeretik nyelvileg kifejezni. Nekem
viszont vannak saját elképzeléseim és kérdéseim: piros van? Volt. Na így
lettünk egymásnak: dell és én. Fizikai és szellemi értelemben.
Gyorsan
összemelegedtünk: könnyű, praktikus, gyors, könnyen a képemre fazoníroztam, installáltam
mindent, amire szükségem volt, még olyat is, amire nem. Telepítettem
vírusirtót, kettőt is, de már az egyiket leszedtem, informatikus tanácsra: ez
nem olyan, mint a pulóver, hogyha kettőt veszek fel belőle, akkor melegebb,
jobban véd a hideg ellen. Okés. Így gyorsabb is.
Tegnap, ahogy
ültem a kanapén, ölemben a gép, leveleket írtam és olvastam, egyszercsak olyan
lett a képernyő, mint a mártixban: pixeles és szétesett. Mondjuk számsorok nem
jöttek fentről lefelé. Szerencsére, mert akkor biztos lehettem volna, hogy
vírus. Olyan volt, mint régen a hétfői adásszünet. Csak monoszkóp nélkül.
Gyorsan lefuttattam az agyamon, mikor vettem, van-e rá garancia. Van. Három év.
Szuper. Még csak két éves. Legtöbb gépnek most járna le. Ma reggel hatékony
segítséggel, szinte vakon néhány mappát sikerül áthúzni a múzeumi gépemre
(mindig fejet hajtok a szaktudás és a problémamegoldás előtt), aztán irány a
szerviz: Kaszásdűlő.
Ez már
milyen egy hely! HÉV-ről le, panelek között keresgélés, ott a garázssorok
mögött, mondja a zöldséges, járda elfogy, sehol egy házszám, mindenhol sár,
csak autókra kitalált világ, ez annyira Magyarország. Végre valami irodaépület,
előtte biztonsági őr, fölényesen, ez itt a T-mobil, ja látom, azért hátha tudja
hol a 34-es házszám (házszám? nincsenek is házak, csak ipari épületek, meg
Aldi). Magyarázza, hogy ez a 32, jobbra mutat: arra növekszik, aztán balra
mutat, de a 34 arra van. Fürkészem az arcát, hogy szórakozik-e velem, majd
mégis arra indulok, amerre mondja, levágom az autóutat, át a füvön (A gyepre
lépni tilos! – ez a felirat az egyetlen jele annak, hogy erre emberek is
járnak, lábon). Balra műszaki vizsga, újabb garázsok, kezdem unni ezt a bolyongást,
érzem, pusztába kiáltok, és menten felrobbanok. Ekkor végre emberi mozgás,
munkás pasi, kíváncsian nézi, ahogy közeledem, elindul, mosolyog, kérdi,
segíthet-e. Végre. A kultúra biztos jele. Segít, eligazít, kedvesen, magáz, beszéd
közben rám néz, meséli, hogy ezt mindenki nehezen találja meg. Hálás vagyok,
hogy nem okoskodik, fázom és mosolygok. Visszakísér és megmutatja a bejáratot.
Ekkor
már térdig sáros vagyok, bent kedvesek, a nevem háromszor kell elismételni, nem
baj, megszoktam, nézegeti a hölgy, tagoltan mondja és írja az adatbázisba:
fe-de-le-kar-cos. Persze, hogy az, használom. Nemcsak ünnepnapokon terítek
vele. De ezt csak magamban gondolom. Kicsit meg is paskolom a fedelét, amikor
ráragasztja az adatokat tartalmazó szervizmatricát. Aztán el. Dell el.
Most
várni kell. Közben nosztalgia nélkül gondoltam bele: a legtöbb időt a géppel
töltöm. Írok, olvasok, szerkesztek. Ismerős a hangja, minden kerregés, néhány
billentyű már ki van fényesedve, jól bírja a strapát, bringa első kosárban is
utazott már, bár nem cipelem állandóan magammal, nélküle is remekül elvagyok.
De nem tagadom, várom, hogy írjon nekem a szervizrobot sms-t (ezt részletesen
elmagyarázták, hogy nem kell válaszolnom, gép írja, ezen nagyon jól
szórakoztam, hangosan nevettem, a hölgy fel is nézett az olvasószemüvege mögül
rám). Indulok vissza, beáll a dűlőre a HÉV.
Néhány
nap múlva újra kilövöm magam Kaszásdűlő ufó leszállópálya irányába. És akkor
majd egy csinos fotót is csinálok az autósok országáról és a hazahozott
portékáról.
Dell Inspiron M501R
műanyag, fém
2011
Gyártó: Dell (made in China)
Forgalmazó: Notebookspecialita.hu
Méret: ha hazakerül, majd megmérem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése