A
kiállításkatalógus szerkesztésének nincsenek írott szabályai, és ez így helyes.
Viszont van olyan, amit ideális formának tekinthetünk. Meg olyan, amit
szeretünk. Persze nyilván mindenki mást. Az ideális forma sem feszes és merev –
lévén nemcsak egy van belőle. Amit szeretünk, azzal meg amúgyis elfogultak
vagyunk. A kiállításkatalógus tehát rugalmas műfaj: lehetőségekkel és
korlátokkal.
Mi a K?
A katalógus a
nyom: ami a kiállítás után marad. Van persze az élmény, a kiállítás látogatás,
de ahogy ez az eseményeknél szokás, elmúlik. A katalógus a múlandóság ellen
dolgozik. Betölti az űrt: a múlt (elmúlt élmény, bezárt kiállítás) és jelen között.
Dokumentáció, archívum és emlék. Dokumentáció: rögzíti és felidézi a
látottakat. Archívum: összegyűjti és egymás mellé illeszti az elemeket, további
elágazásokat mutat. És emlék: segít felidézni részleteiben és élményében a
kiállítást – vizuálisan, retorikai és poétikai szinten egyaránt, és akár
továbbgondolásra is ösztönöz. A katalógusban viszont csak ritkán látható a kiállítás
térben, a kiállítás tere. A szerkesztési elvek, az állítások, a kérdések és
következtések viszont mindenképp (minden kép). Szóval így fest valahogy a
számomra szerethető ideális forma: szerepeljen benne minden kiállított tárgy,
minden adat és kapcsolódó szöveg, vagy akár még egy kicsit több is;
szerkezetében kövesse a kiállítást, és ha nem a megnyitóra jelenik meg, akkor
nem árt egy-két kiállítási fotó sem. Ha már. Ilyenkor a könyv egy mű, egy új médium
a kiállítás jelentésstruktúrájában, és egy újabb hatékony eszköz a gondolatok
komplex közvetítésére. Olyan síkban zajló történet, ami a kiállításhoz képest más
látogatói (olvasói) attitűdöt kíván, de cserébe új narratív lehetőségekkel is
kecsegtet. Na, valahogy így jó ez. Így K.
K mint DVD
Ugye meséltem
már a Tárgyas
ragozás kiállításról? (Most épp Nagyatádon látható.) És arról, hogy milyen
az, amikor van egy ötlet, egy terv, kidolgozva, megpályázva, megnyerve – a
reális megvalósítási összeg felével? De katalógus kell, benne a pályázatban.
Most legyen leporelló? Ne már! És hova rakjam a hangot? A hét kiállítási
témához tartozó hét szkeccset? Ami a kiállításban hanginstalláció, a katalógus
mellékletében hangjáték, a kettő egyben: hangoskönyv. Eredeti ötletként: kiállításkatalógus
CD melléklettel. Ennyit az ötletekről! Nincs más: új tervezés. Szuszakoljunk rá
mindent a kis műanyag korongra! És legyen inkább DVD, akkor minden ráfér: az
összes kiállított tárgy fotóval, részletfotóval, leírással, szövegekkel,
hangjátékostól, múzeumpedagógiástól? Ha már. Legyen így! Készüljön el a „világ
legolcsóbb” kiadványa – fogalmaztam meg az új szerkesztői ambíciót. Ehhez
viszont sokkal több munkára volt szükség a részünkről. Először is kellett egy
házi grafikus (Kemény Márton), aki a kiállításgrafikához igazodva kitalálja a
rendszert, szépen összerázza az anyagot vizuálisan. Áttekinthető formára,
könnyen leprogramozható struktúrában. És ez így is lett. Aztán kellett egy házi
informatikus (Kovács-Szabó Mariann), aki szépen, pontról pontra leprogramozta
mindezt. Így dolgozott együtt házigrafikus háziinformatikussal, alakult,
gömbölyödött a DVD. Rákerültek képek (fotó: Sarnyai Krisztina), szövegek,
múzeumpedagógia (Joó Emese) és hangjáték (szerző: Keresztesi József), lett
borító és koronggrafika, mint a mesében. Formára szinte kamrakiállítás katalógus
(a Néprajzi Múzeum katalógusstruktúrája szerint), belbecsre meg még hangoskönyv
is. Alig néhány gramm, bekerülés pedig csak a gyártás, mégis benne van majd
minden, amit egy kiállításkatalógusban szeretek – szerkesztőként és olvasóként
is egyaránt. Most már csak arra volna szükség, hogy mindezt a közönség, a
látogatók, a nézők is megszeressék, és olvasóvá váljanak!
Uccu neki!
Az alternatív
múzeumi ábécé korábbi betűi: F
mint forma, B mint betű,
T mint tárgy, E mint ember
Hamarosan JÖN! JÖN! JÖN! H mint hang
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése