És az első alkalom, hogy férfi nélkül indultunk útnak. A sofőr Emese, aki kiválóan veszi az akadályokat, a mitfahrer Zsófi, aki aggódik, mint mindig, és én, Lola, engedelmesen követem a csajokat: össze vagyunk kötve. Karavánná forrottunk. Rakpart, Margit-híd, rakpart, lakótelep, Textilmúzeum. A múzeumnál vár minket Éva és Diána – női projekt lesz ez a javából. Parkolás, tolatás (na, ebből is az első, jól megy), leakasztás, csörlőzés, stabilizálás. Indulhat a nyitás! De hol a kulcs? Az egyszem kulcs Lola szívéhez? Ami ráadásul lemásolhatatlan. Na, bakker, ez bizony ottmaradt a Néprajziban! Az izgalom és a kapkodás, a korai kelés – nehezített körülmények. Beütött. Tanakodás, telefonos segítség, nem egyszerű, végül mégis lesz megoldás. Ugyan egy órába telik, de jön Laci, bringával, hozza a kulcsot. Mindig kell egy férfi. Ez a tanulság.Részlet Tabbert Lola: Óbudától Havannáig blogbejegyzéséből a Magyar Múzeumok Onlineról. Teljes szöveg >>>>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése