nyári ismétlés 2: e nagyfröccs

„Szénsavas boralapú frissítő ital”, amely száraz minőségi fehérbor (Bujdosó Ferenc pincészetéből), szikvíz, természetes szőlőkivonat és E211 felhasználásával készült. Ez nem más, mint a műanyag palackba töltött, felcímkézett és kereskedelmi forgalomba hozott nagyfröccs. Akármilyen rémes a cucc, ezt most egy tudatos vásárlóba oltott etnográfus kíváncsiságával szedem szét.

A nagyfröccsről általában mindenki tudja, hogy a kisfröccsnél mind űrtartalomra, mind bortartalomra nagyobb. Míg a kisfröccs a bor és szóda 1:1 keveréke, két decis pohárba töltve, addig a nagyfröccs nem más, mint az egy deci borral sűrített kisfröccs. Fröccséknek van még egy öccsük – egy féltestvér – hosszú lépés, aki neve ellenére nem egy indián törzsfőnök, hanem az egy deci szódával hígított kisfröccs. Ebből is láthatjuk, hogy a kisfröccs az alapegység, amit sűríthetünk borral, vagy hígíthatunk szódával, mindig új és újabb boralapú frissítő italt kapunk.

De mi történik, ha egy nagyfröccs gyári gépsoron palackozásra kerül? Hát például űrtartalom növekedés, hiszen italunk már 0,33 literes. Hurrá! De miért ez a furcsa szám? Soha nem tudtam megfejteni a 0,33 literes üvegek titkát. Van benne valami a végtelen tizedes törtek érzéséből. Esetleg egy soha ki nem fogyó csodaüveg? Ezt a tézist viszont a gyakorlat még soha nem támasztotta alá. De akkor miért is van nekünk embereknek szükségünk pont 3,3 deciliter mennyiségű folyadékra? És ez hogyan aránylik napi folyadékbeviteli szükségletünkhöz? És egy nagyfröccshöz?

A nagyfröccs ugye 2 deci bor, és 1 deci szóda, az összesen 3 deciliter. A kifinomultnak nem nevezhető grafikával összegrundolt narancssárga címke újraolvasása után úgy okoskodtam, hogy a maradék 3 centiliterbe nem kerülhetett más, csak a természetes szőlőkivonat és az E211. És ez már a kortárs társadalom a maga vívmányaival. Nézzük csak, mi is ez a nélkülözhetetlennek tetsző E211! Az E210-es csoportba a benzoesav és vegyületei tartoznak, és az E211-es nem más, mint a nátrium-benzoát. És akinek van otthon E-számlistája – ami rendkívüli kapaszkodó bizonytalanságokkal teli világunkban – az rögtön láthatja, hogy az E211 egyáltalán nem hangzik barátnak: ugyanis allergiás csalánkiütéseket és asztmát okozhat, szintetikus festékanyagokkal együtt fogyasztva károsak, aszpirinérzékenyeknek veszélyesek lehetnek, és E300 jelenlétében benzol keletkezik belőlük. Mennyi szerencsés véletlen kell ahhoz, hogy mindezeket megússzuk?

Mondjuk egy rendes nagyfröccs?


Az általam is ismert, 2005-ben piacra dobott, a Szigeten kapható változatot Tékozló Homár is megdalolta. Az én üvegem is a Szigetről való, eddig a Néprajzi Múzeum raktárában pihent, üres üvegként. A műanyag kiállítás anyaggyűjtése során került a gyűjteménybe. Holnap beleltározom!

Ezt a kis eszmefuttatást eredetileg a Vajaspánkó blogra írtam. De most két aktualitása is lett: egyrészt a nyár, másrészt a Sziget fesztivál. Fogyasszátok egészséggel!

nyári ismétlés: a karácsonyi tatuum

A Jóbarátok (Friends) című amerikai sorozatból az egyik kedvenc részem, amelyikben Ross, az a drága, lassú, rendes srác, meg akarja lepni karácsonykor a fiát, de elfogy a kölcsönzőben a Mikulás ruha. A következő snittben belép a lakás ajtaján tatu jelmezben, majd azzal a magyarázattal áll elő, fiának, hogy a karácsonyi tatu a Mikulás félzsidó barátja, és Texasból jött, mert ő képviseli a Mikulást a déli államokban éééééés Mexikóban. Majd egy kis közjáték után a váratlanul betoppanó Mikulással és Szupermennel meggyújtják a Hanuka gyertyát. Ekkor jönnek haza a lányok, és Phoebe nem érti, mit keres egy sün a húsvéti nyuszi temetésén. Emlékezetes epizód, meglehetősen multietnikus és multikulturális – ha tagja lennék valamelyik Jóbarátok fan klubnak, biztos tudnám kívülről. Így csak a karácsonyi tatu szófordulat van belevésődve (a többit én is mindig újranézem).

A képeken Vándor Andreával a kiállítás kurátorával állunk vállvetve (én Tatuum pólóban, persze). Az egyiken szolidban nyomjuk, a másikon kevésbé. Fotó: Nihad Nino Pusija

Viszont amikor belépek a Tatuumba (ruhabolt, ugyebár), mindig végigsuhan az agyamon a karácsonyi tatu szófordulat. Mikulás jelmez nem kapható, de vannak helyette normális formájú nadrágok és pólók, jó anyagok és színek, trimbolható darabok. Így lettem tudatos vásárló. Aztán erre rátettem még egy lapáttal: kiderítettem ugyanis, hogy a Tatuum lengyel márka. Több sem kellett hozzá, máris kész volt az etnikus alapú, elfogultságtól és iróniától sem mentes márkatudatosság. A multietnikus kártyavár családom anyai ágán, annak is lengyel szálán nyugodott. (Mivelhogy anyagi ágon szüremkedik a lengyelség.) Nem túl stabil, de annál izgalmasabb alap. És ahogy a karácsonyi tatunak semmi köze a Tatuumhoz, ugyanúgy a Tatuumnak a családom 19. századi lengyel anyai ágához. De hát ezért derék jószág az ember, hogy ezeket szépen összekapcsolja, jelentést és jelentőséget tulajdonítson nekik. Így keveredett össze a vásárlás, amúgy nem túl élvezetes praxisában az egzotikum, a nosztalgia, a fogyasztói kultúra és persze a tudatos vásárlói magatartás. És született meg az én szórakoztató karácsonyi tatuum.

A berlini Museum Europäischen Kulturen (Berlin, Dahlem) 2009. július 6-tól 2010. év végéig átépítés és felújítás miatt zárva. Zárás előtt egy nappal ért véget Begegnungen (Találkozások) címmel a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a berlini múzeum közös tárlata (a magyar kiállítás kurátora: Vándor Andrea; a németé Beate Wild). A kiállítás központi kérdései a kulturális találkozás, a multietnikus mindennapi élet, a többnemzetiségű területek hétköznapjai voltak – történeti és kortárs perspektívából. A kiállítás egy akcióval zárult: Bring ein Ding! (Hozz egy tárgyat!) szólt a kurátorok kérése. Egy etnikus dimenzióval rendelkező tárgyat és a tárgy személyes történetét. A feladatra rengeteg megoldás született. Ez volt az enyém. Kicsit szemtelen, de az enyém. Az én karácsonyi tatuum - nyári kiadásban (és ezúttal ismétlésben). Mert már csak Berlinre tudok gondolni.