2009. március 30.

ruhák síkban és térben

2008 tavaszán zárt be a Néprajzi Múzeumban a Kortárs ruha-tér-kép című kiállítás. Hogy miért veszem elő ennyi idő után újra? Azért, mert a tematikus megközelítés és a témák színrevitele egyaránt frankón továbbgondolható – de csak (ön)kritikus formában (a kiállítás azonos című katalógusába itt lehet belenézni).



A kiállításban a mindennapok, az öltözködés és a fogyasztói kultúra kihívásaira adott egyéni és intézményi válaszok kerültek porondra az uniformis/egyenruha konkrét és metaforikus fogalmától a ruházattal kifejezett egyéni identitás hétköznapi praxisáig. Mindez a város „felületén” – mint a nyilvánosság fontos színpadán – jelent meg a kiállítási térben (háttérfotó: Taskovics Dorka).
A színrevitel során lehetőség nyílt az öltözetek új prezentációs eljárásainak kialakítására. A sorozattermék és az egyéni kompozíció különbségeinek megmutatását függesztett polcok és fogasok, illetőleg az egyes témákhoz kapcsolódó, mentalitást és habitust kifejező egyedi figurák tették lehetővé. A kiállításon megjelent az utca, a munkahely, az ünnep és a hétköznap fragmentumokból álló laza szövete, és kiemelt szerepet kapott az öltözeteket hordozó figurák megformálása. Míg a polcokon és a vállfákon egyedi ruhadarabok és öltözetkiegészítők sorakoztak – az áruházi termékek vagy az otthoni ruhásszekrények mintájára – addig az egyedileg megformált figurákon teljes öltözetek voltak láthatók. A katona gyakorlóban, a halász védőruhában, a hortobágyi pásztor a turisták fogadására alkalmas öltözetben, a palóc menyecske „fesztiválruhában”, egy fiatal lány a gótmetál zenei irányzatnak megfelelő egyedi kompozícióban, míg egy fiatal fiú deszkázáshoz hordott laza öltözetben, végül egy kerékpáros férfi számozott mezben és nadrágban suhant a kiállítás utolsó termében.
A hét figura mindegyike vastag vashuzalból készült, a témához kapcsolható mozdulatra formázva, vaslemezből kivágott arcéllel. A szobrokat Azúr Kinga képzőművész készítette a látványtervezői (Artista Művek) ötlet továbbgondolásával. Az eredeti terv térbeli figurákra készült, de a megvalósult művek végül olyan vonalszerű, sík alakok voltak, melyeket mozdulataikkal lehetett térbe és mozgásba hozni. Az elgondolás erősen kapcsolódott a szoborhasználat kortárs művészeti gyakorlatához, amit a kiállítás terében az eredeti műtárgyak prezentációjával, illetőleg állagvédelmi szempontokkal kellett összeegyeztetni.
A rendezés legnehezebb részét a figurák öltöztetése, beállítása és rögzítése jelentette. A földön épp csak támaszkodó, függesztett figurákat a historizáló öltözetekhez (hortobágyi pásztor, palóc leány ünnepi viselete) lehetett a legnehezebben használni. Ezek nemcsak súlyuk, hanem a formáik miatt is megkívánták volna az erősebb térbeliséget, az emberi alakot legalább részleteiben követő alapformát. Viszont a virtigli kortárs és városi témához kapcsolódó öltözetkompozíciók esetében (katona, halász, gótmetál lány, deszkás fiú, kerékpáros) nagyon friss és izgalmas dinamizmust közvetítettek a szoborszerű öltöztetett figurák. Ez nyilván azért is alakult így, mert az alkotó saját tapasztalatai közelebb álltak ezen ruhadarabokhoz és viselkedési formákhoz, míg a „hagyományosabb” tárgykészletekről és mentalitásról inkább csak elképzelései, benyomásai lehettek. A tapasztalatbeli különbségek pedig a figurák megformálásában tükröződtek: míg a pásztor csupán nagy bajusszal, a menyecske pedig két felkunkorított copffal készült, a katona deltás alkattal, tagbaszakadtsággal, a halász mérföldes és széles gázló lépéssel, a gótmetál lány áttetsző törékenységgel, a deszkás fiú a semmivel össze nem téveszthető, felkapott térdű ugrással, a kerékpárversenyző pedig a gyors suhanáshoz szükséges hajlított, inas vitorlázó alkattal.
Fontos tanulság, hogy az öltözetek térbelisége – amennyiben öltöztetett figurákról van szó – olyan tényező, amely a kiállításokban az esztétikai, az állagvédelmi és a kulturális/módszertani szempontok összekapcsolását teszi szükségessé. És ez a kapcsolat akár a továbbgondolás egyik kezdőpontja is lehet. A művészeti, a tudományos és az állagvédelmi gondolatok és elvárások összeegyeztetése a kiállítási prezentációk esetében ma már nem megkerülhető.
kapcsolódó szövegek:
szeretek itt matrica lenni
a kiállítási életkép és szereplői – történeti perspektívából
a láthatatlan múzeumi bábu
Rivière nejlonszálai
babák a múzeumban és az időben
poppenhuis: babák a házban, a regényben és a múzeumban
A múzeumi bábuhasználatról készített tanulmány teljes, szerkesztett változata nyomtatásban a Babák könyve című kiadványban jelenik meg áprilisban (Budapest, Néprajzi Múzeum, MaDok-füzetek 6., szerkesztő: Fejős Zoltán és Vörös Gabriella.)

3 megjegyzés:

irisz írta...

én is sajnálom, h. nem lettek térbelibbek a figurák, kicsit fájó pontnak is érzem ezt. Ráadásul elcsúsztak méretben is, és mindenki másfélszeres magasságban készült el, mint amit az öltözékek és az átlag testméretek alapján belőttünk eredetileg. De most így megnézve a képeket, azért vannak egyéb számomra is tetsző részletek az installációban. :))

frazon zsófia írta...

abból a nyersanyagból, ami a térbeliséghez kellett volna, abból lettek nagyobbak :D

Azúr Kinga írta...

Milyen meglepő, amikor elkészültek mindenki el volt ájulva és nem csak a Néprajzi Múzeumban..
Tudnék még mesélni érdekességeket