benne lenni a saját korodban – szerintem ez nagy kaland (részlet)

fotó: Dezső Tamás

A beszélgetést készítette: Berényi Marianna

A kortárs kultúrával foglalkozó antropológus, hogyan kezeli az időt, hogyan viszonyul a kutatása tárgyához, az emberhez, a terephez és a tárgyakhoz?

Számomra a kulcskérdés az egy lépés távolság: ezt kevésbé az időben, mint inkább a módszertani mezőben kell megtennem. Ehhez nem árt, ha a saját jelenidejű kultúrájában kutató etnográfus/antropológus felvértezi magát az elmúlt 20-25 év társadalomtudományi diskurzusaiból származó kritikai gondolkodással, tudással és tapasztalattal. A múzeumoknak jót tesz, ha megszabadulnak a múltat túlzottan felértékelő, a kánonok változatlanságán alapuló gondolkodásmódtól, és megpróbálják összekötni a múzeumi raktárakban felhalmozott tudást azzal a mindennapi tudással és tapasztalattal, amiben maguk is élnek. Ebben a kortárs kultúrának kulcs szerepe van.

A fogyasztói társadalom részesei vagyunk, gyorsan cserélődő tárgyak ezrei, milliói vesznek körül, míg nem is olyan régen a módosabb otthonokban sem okozott leltárt készíteni az ingóságokról. Miként lehet a mai tárgydömpingben szelektálni?

Talán ez az egyik legnehezebb kérdés, és nincs rá igazán jó válasz. Mérlegeld inkább azt, hogy te választasz, és nem az idő! Ez egy aktív, kutatáson és döntésen alapuló folyamat, nemcsak a fennmaradt a rostán elv. Miért gondolod, hogy a rostán fennmaradni tudományosabb, mint aktív, gondolkodó kutatóként választani? Miért nem hisszük el, hogy jobban választunk mint a rosta? Hogy többet megértünk egy tárgyból akkor, amikor még használatban van?

Mégis, hogyan válik valami jelentéssel bíró tárggyá?

Nem magától! Attól, hogy jelentést és jelentőséget tulajdonítok neki. Ránézek, kiválasztom, megvizsgálom, megpróbálom megérteni – a tágabb környezetével együtt. Ha kiemelkedő tárgy azért, ha esendő, akkor meg azért. És persze nemcsak a tárgy az érdekes. Sőt! Leginkább az a személy, aki a kutatón kívül ennek a tárgynak nevet és funkciót ad, aki használja, aki ezeket az összetett tartalmakat a tárggyal együtt magával húzza a múzeumba. De csak akkor, ha kutatóként látom, értem, és valóban behívom mindezt a gyűjteménybe. Minél több réteget „állítok elő”, annál jobban tudom „használni” – például a kiállításokban. Ha pedig jól és precízen dokumentálom ezt a folyamatot, a tárgy élő és aktív marad akkor is, amikor én már rég nem leszek sehol.

Ez a szemlélet a megszokottól eltérő hozzáállást, látásmódot kíván mind a muzeológustól, mind a kiállítások látogatóitól. Milyenek a visszajelzések, hogy fogadják a felhívásaitokat, programjaitokat?

Érdekes módon a szakmában sokkal több a passzivitás és az elutasítás. (…) A látogatók többsége nyitott, igaz mindig akadnak, akik elutasítják. A műanyag kiállítás vendégkönyvébe valaki beírta, hogy „már a Néprajzi Múzeum is befeküdt a fogyasztói táradalomnak és ilyeneket gyűjt”. Ilyenkor – ha van rá mód – elmagyarázzuk, hogy nem befeküdtünk, hanem arra a társadalomra fókuszáltunk, amelyben élünk. Mert a múzeum egyben médium is: nem megmondjuk a tutifrankót, hanem megértjük azt a közeget, amiben mi magunk is működünk – például itt a Kossuth téren, a főváros közepén. Butaság, ha nem veszünk tudomást arról, ami körülvesz bennünket. A kérdés inkább az, hogy szereted-e a saját jelenedet vagy sem, megakarod-e érteni, vagy elmenekülsz belőle és elutasítod?

És te? Szereted-e a saját jelenedet?

Nagyon szeretem. Ami persze nem jelenti azt, hogy minden szép és jó. De ez egy nekem való kor. Kicsit jobb lenne, ha az emberek többet használnák a fejüket, önállóbbak és kritikusabbak lennének, a múzeumon innen és túl. Benne lenni a saját korodban – szerintem ez nagy kaland. Azt hiszem, azóta vagyok igazán elememben, amióta a munkám, az érdeklődésem és az életem ideje szinkronba került és intézményesült. Persze az sem zavar, ha erről mások egészen másként gondolkodnak. De azért néhány éles eszű kollégát szívesen magammal rántanék!

A részlet a MúzeumCafé legújabb 19. számában olvasható interjúból való. A beszélgetést köszönöm Berényi Mariannak, a fotót pedig Dezső Tamásnak! A teljes szöveg a nyomtatott számban található Néprajzosok homokozójától a saját korunk kalandtúrájáig címen. A magazinból ajánlom még Pawel Leszkowicz A művészet győzelmet arat a tabuk felett. A kurátor a varsói Nemzeti Múzeum Ars Homo Erotica kiállításáról című írását!

Vevőt nem engedünk el!

(A jelenet A nagy üzlet – Mindig Mindenkinek Mindent című kiállításhoz készült. A jelenetekben megörökített helyzetek és személyek hasonlósága a valósággal nem csupán a véletlen műve. Az elhangzó szövegek a Dunaújvárosi Hírlap hasábjain jelentek meg a hatvanas években. A jelenetek a cikkek szövegeinek szerkesztett, dialógusba rendezett változatai. A kiállítás 2010. április 2-ig látható a Kortárs Művészeti Intézetben Dunaújvárosban. És még: HELP ICA!) narrátor/riporter (kifelé): Ahogy ezt mindannyian érezzük, az átalakulás évtizedeit éljük. A szocializmus korai időszakában nem teremtődhetett meg egy csapásra az új társadalom kultúrája. Mindez fokozatosan jön létre. Újonnan alakul, vagy újjászületik és virágzásnak indul – akárcsak népi iparművészetünk forma- és díszítőkincse. A történelmi fejlődés törvényszerűsége folytán a kultúrának más lesz a kapcsolata a mai kor emberével, akinek érzéstudata, környezete és igényessége a magyar népművészet magasabb mechanikai fokon való megjelenését is követeli. És ahogy a népi hagyományok az ipari városok modern kultúrájához is illeszkednek, egyre inkább szűkül és elmosódik a határ a város és a falu élete között. Ennek a fejlődésnek szerves részét képezik a nők ezreit foglalkoztató háziipari szövetkezetek is. A minap a helyi háziipari szövetkezet részlegeiben és üzletében jártunk, vezetőket és dolgozókat kérdeztünk munkájukról.
Marika, a színek harmóniájának művésze (nyilatkozik): Mi, akik valamennyien együtt végezzük szövetkezetünk kaleidoszkópszerűen változatos munkáját, tudjuk, hogy a nők egyik sajátos, szép hivatása az otthon és a környezet megszépítése. Mégis sok nehézséget okoz számukra az ízléses, szép kézimunkaminták előteremtése. Ezt segítik a szövetkezet gondozásában és felügyelete mellett megjelenő mintakönyvek és leírások.
narrátor/riporter (kérdezi): És honnan jönnek a minták, hogyan népszerűsítik az új, ízléses mintakincset?
Marika, az újvárosi színek harmóniájának művésze (nyilatkozik): A háziipari tervezők igen gyakran történelmileg kifejlődött családi hagyományok alapján fejtik ki művészeti tevékenységüket. Mi ezeket építjük be nevelési és ízlésformálási céllal kiadványainkba. Termékeket és a kézimunkákat helyi lányok és asszonyok készítik, a szövetkezeti profilnak megfelelő mintakönyvek és a szabásminták segítségével. De javítási munkákat is vállalunk.
narrátor/riporter (kifelé): Nézzük, kikre számíthatnak az újonnan alakuló háziipari szövetkezet vezetői!
Sz. Jánosné az élelmes, négygyerekes háziasszony és családanya (nyilatkozik): Hát, én a gyárba meg az üzembe nem tudok elmenni dolgozni, mert a négy gyerek nem engedi a váltóműszakot. A pénz pedig kell, a négy gyerek sok ruhát elnyű, sok kenyerek megeszik. Varrni tudok, egész ügyesen, ha lesz itt háziipari szövetkezet, szívesen bedolgozok. Öt-hatszáz forintot biztos megkeresek majd minden hónapban, és emellett az itthoni házimunkát is el tudom látni még.
narrátor/riporter: És milyen munkában számítanak a helyi háziasszonyokra? – kérdezem Jelineknét, a most alakuló új szövetkezeti részleg vezetőjét.
Jelinekné (a helyi háziipari szövetkezet részlegvezetője): Mindenféle kézimunkában: kötés, fehérneműjavítás, műstoppolás, szemfelszedés, függöny és szőnyegjavítás, fürdőruha és fűzőkészítés, gumírozás, kalaptisztítás, nyakkendőjavítás, és még sorolhatnám. Egyben biztos vagyok: bárki, bármilyen munkával fordul hozzánk, nem utasítjuk el! Ha esetleg itt, a városban nem tudunk eleget tenni a vállalásnak, akkor Székesfehérvárra küldjük. Szövetkezetünk jelszava: „Vevőt nem engedünk el!” Erre mindig ügyelünk. Dunaújvárosban sok az állásnélküli asszony, akiknek a pesti mintára megszervezett, otthoni bedolgozókkal működő szövetkezeti részleg megfelelő munkalehetőséget ad.
narrátor/riporter (kifelé a kirakat előtt állva): Hát ne tétlenkedjenek kedves Lányok és Asszonyok! (összegzésként) A textiljavítások és varrások mellett az ország más szövetkezeteinek ízléses népművészeti tárgyai is csábítóan kínálják magukat a Háziipari és Népművészeti Boltban. A nagy üzlet gazdagon zsúfolt kirakatában népművészeti és hagyományos asztalterítők, hímzésgarnitúrák, fafaragás, papucsok, kötött férfi és női pulóverek, szép egyedi fonott táskák, népi hímzésű és modern mintás torontáli szőnyegek, faliszőnyegek, függönyök és szőttes párnák várakoznak a vásárlókra. A bolt igazi profilja viszont nemcsak a tárgyak árusítása, hanem a modern lakáskultúra helyi igényeinek és ízlésvilágának formálása. A használati tárgyak és textilek magától értetődően találják meg helyüket a modern munkáslakásokban is.

szereplők: Bánki Gergő, Csík Gábor, Máthé Zsolt, Schönberger Ádám, Tamási Zoltán; operatőr: Somogyvári Gergő; hangmérnök: Gáspár Szabolcs; vágó: Feszt Judit; ötlet, szerkesztés: Frazon Zsófia és Katarina Šević

fotó: Katarina Šević

fleischerei

A nyomozás egy megtorpanáshoz köthető: hm... ez meg mi?
A fényképet még augusztus végén Berlinben készítettem, az egykori keleti blokk „közepén” (Berlin-Mitte). Csak álltam a nem különösebben szép bódé előtt, és valahogy furcsa, ismerős érzésem támadt. Aztán persze hasonló képek után kutattam az emlékezetemben, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Egyet találtam is: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Szegedi űrállomás című alkotását.
Megtorpanás, deja vu majd a nyomozás.
A Fleischerei német szó mészárszéket, fogyasztói kontextusban hentesüzletet jelent. A Fleischerei mint szervezet pedig egy 2001 óta működő nyitott szitanyomó műhelyt takar, egy olyan civil és nonprofit kezdeményezést, mely messze túlmutat néhány jópofa utcai plakát vagy stencil készítésén és kiragasztásán. A szervezet tevékenysége a politikai ellenállás kultúrájában gyökerezik, működésük lényegét mégsem a tagadás, inkább a kritikán alapuló, alternatív, közösségi aktivitás jelenti.
„Központjuk” a Rosenthaler Platzon, egy használaton kívüli hentesüzletben található, ami egyben a nyitott, mindenki számára hozzáférhető műhelyek és workshopok helyszíne is. A nemzetközi kapcsolatrendszerrel bíró, kreatív és szociális hálózatként működő közösség elméleti kiindulópontja a fogyasztói kultúra kritikája. „Indimass” névre keresztelt individuális tömegtermékeik, az ezekből rendezett expok a tömegkultúra nyelvi és képi világát használják, az alkotások is ezen jelrendszerek ismeretében „olvashatóak”, de az elemek újrakeverve, más relációban jelennek meg.
Munkájukban nagyon fontos elem a várossal és az emberekkel kialakított személyes és interaktív kapcsolat. Egy-egy témát feldolgozó szitanyomó wokshopjaikra bárki elmehet,
figyelemfelkeltő utcai performance-aik alkalmával pedig maguk is kilépnek a város terébe.
A szabad házfoglalás „intézményét” is igénybe veszik, ilyenkor az ideiglenes belső tereket galériává alakítják, ahol „indimass” termékeikből, alkotásaikból és utcai nyomataikból szerveznek kiállítást, beszélgetést, vitát és találkozóhelyet.
Annak ellenére, hogy alkotásaikban erős az individuális utak és lehetőségek keresésének szándéka, napi gyakorlatukban meghatározó a közösségi mentalitás. Kreatív projektjeik mögött működő UNTER DRUCK Alapítvány ugyanis hajléktalanok és kirekesztettek számára hoz létre biztonságos találkozási pontokat a városi térben, ahol fürdési és mosási lehetőséget biztosítanak a rászorulóknak.
A Fleischerei és az Unter Druck munkatársai tehát nemcsak esztétikai eszközökkel, hanem szociális aktivitással is jelen vannak, politikai és társadalmi szituációkra reagálnak, és ehhez a tárgyalkotás, a nyitott műhely, a kiállítás és az utcai performance műfajait veszik igénybe, kiegészítve aktív társadalomalakító tevékenységgel. Kritikusan, mégis felelősen gondolkodnak a társadalomról, és pontosan azokon a területeket fejtik ki hatásukat, mely fölött a nagy rendszerek figyelme elsiklik – ahogy egy szedett-vedett információs bódén siklik át a turista-tekintet.
Szolgálati közlemény (2008. október 26.): a visszapinggel az alkotók idetaláltak, és kiegészítették a bejegyzést a hozzászólásban. A Fleischerei ugyanis ősszel új helyre költözött, és Czentrifuga néven működik újra. A blog címe is megváltozott.

bio bringa

A tárgyak életrajza a mesemondás kimeríthetetlen forrása. Akkor jössz rá, amikor van egy vonal, amit vagy te, vagy a tárgy nem ugrik át, így marad a gondolati kapcsolat. Mit értek "vonal" alatt: elvesztés, elporladás, töréskár, feloldódás és mondjuk aljaslopás. Most ez utóbbit teszem tárgyesetbe: az aljaslopást.

Fehér KTM bringám alig használtam egy évig, egy hete ellopták. Fárasztó nosztalgia helyett egy kép az ideális állapotról: ... olyan, mint egy urbán álom: napsütés és város, multikulti, high tech, szárnyaló magasépítészet! Persze, mindez a háttérben. Itt elöl: diszkrét fehér vastaxi poros fülü lovasával simul az urbán álomba.

Most elloptában két lehetőséget látok: vagy megbuherálták és darabjaira szakadt, vagy vidáman gurul az örök autómentes bringautakon. Mondjuk, legyen ez utóbbi. Ebbe még a demszkygábor is a holland átkot látná! Ha elég magasra húzom az ülést, nem ér le a lábam, így el sem kell rugaszkodni a földtől, hogy tíz centivel fölötte legyek. Semmi realitás, az a lényeg. Hivatom a demszkyt, jön is az az "ezerarcú fregoli", aztán mondom neki, hogy kitaláltam a jó várost. Mondjuk így zajlana a beszélgetés:

POROSFÜLÜ: Üdv Lordom!

FREGOLI: Hölgyeim és Uraim, ez itt a fővárosi kabaré...

POROSFÜLÜ: Jó, akkor legyen egy mutatvány. Kitaláltam a jó várost.

FREGOLI: A belépő -- aligha -- több lehet, mint a közalkalmazotti átlagkereset...

POROSFÜLÜ: Lordom, ötlettel, mutatvánnyal jöttem...

FREGOLI: ... csak tessék, tessék!

POROSFÜLÜ: Akció és nagy attttrakció! Azok a kreatív elméjű nagyvárosi utasok, akik a hónap közepén vásárolják meg a 30 napos bérletet, a fővárosi polgármesteri hivatal és a békávé közös ajándékával, egy városi kerékpárral térhetnek haza. És amikor látá az úr, hogy ez jó, hát építé a bicikliutakat -- ment a hivatalba, ment serényen.

FREGOLI: "Csak tessék, tessék -- tovább haladni, itt sem jobb, mint máshol! Ismerik azt a viccet, hogy..."

POROSFÜLÜ: Igen, ismerjük.

majd éjszaka jönnek a droidok flex-szel
felkel a nap, a konyhában kekszel
a szembenső ablakban egy combinó szexel
levágták az ajtóból a bringám flex-szel