Kerestem, milyen tárgyat hozzak. Aztán kerestem, hogy milyen kapcsolatot találjak az egyik térben kiállító művészek alkotásai és a másikban kiállító tárgybehozók hétköznapi tárgyai között. Itt, a kiállítás első felében láthatunk a képeket, tárgyakat, helyzetek, művészien megmunkálva, címmel, témával és alkotókkal – ahogy kell. Amott több hasonlóra is bukkanhatunk, de más a nyelv: ott szavak, történetek, kedves, vicces, szomorú vagy megejtő epizódok állnak a tárgyak mellett. Csupa kincs.
Szóval ebben kellett volna találnom egy tárgyat, amivel kicsit össze is kötöm, amit látok. Nem ment könnyen, de azt hiszem, megtaláltam. Ezt itt. De mit rejt ezt az áttetsző kindetojásbelső?
A festés egyik elhagyhatatlan kellékét. Egy gumikesztyűt. De milyen festés ez? – kérdezhetné a festőművész. Csak nem gondolod, hogy kesztyűben dolgozom? És biztos igaza is van. Én viszont mindig kesztyűben dolgozom, amikor festek. Na nem képet, amin keverednek színek, formák, szereplők és tárgyak, hanem csak egy fejet. Fej, de mégsem portré. Bár van arca. Azt nem festem meg. Csak körülötte. A hajam. Igazán nem nagy művészet. Már épp rám férne egy tatarozás. Ehhez viszont kesztyű kell. Ez itt egy professzionális változat.
Aki próbált valaha eligazodni a hajfesték piacon, az tudja, hogy már a doboz külső oldalán elindul a retorikai küzdelem a vásárlóért: határtalan színárnyalat és tartósság, határtalanul vibráló, természetes, háromdimenziós élmény, különleges pigmentek és koncentrátumok. Ez olykor fárasztó, olykor egészen szórakoztató. Az ádáz küzdelem minden részletre kiterjed. Így a kesztyűre is. Az én festékemet – a káros anyagok csökkentésén túl – például egy professzionális gumikesztyűvel próbálják vonzóbbá tenni. Ez a kicsi doboz a gyártók figyelmessége a háziasszonyok felé: a luxusélmény, amelynek már a csomagolására is nagy gondot fordítottak. Áttetsző, hajlékony falu kapszula, amelyből egy mozdulattal kivehető az „1 pár jó minőségű professzionális kesztyű, mellyel a felvitel pontos és egyszerű” – írja a magyar nyelvű ismertető. A felvitel pontos és egyszerű? Hát, kinek hogy. De a kis tárgy az. Nincs hegesztésből eredő perforáció, semmi ormótlan, rugalmatlan méretnélküliség. Ez a kesztyű lágy tapintású, rugalmasan kézre feszülő, belül hintőporos, a csukló részen erősítéssel. Egy elegáns mozdulat, és kezdődhet a festés. Igazán nem nagy művészet. Aztán kuka: ugyanis hiába van rendesen megcsinálva, klasszikus egyszerhasználatos. Amikor holnap kibontom a festéket, befejezem a pontos és egyszerű felvitelt, és kész a mű, akkor maszatosan kidobom. Akárcsak elődeit.
Igenám, de most, hogy használat előtt is forgattam, rájöttem, hogy felfújható. Az ember már csak ilyen: mindent kipróbál, ha kell, ha nem. De erre a trükkre nemcsak én jöttem rá: ezt használták a kreatív magyar tervezőkből álló Geppetto Designstúdió tagjai is, amikor megalkották egyik gyöngyszemüket, a Dr. Lamp névre keresztelt, kórházi infúziós állványra akasztott, felfújt fél pár gumikesztyű állólámpát – ami nemcsak eredeti gondolat és szédületes látvány, de lehetőséget a továbbélésre. Így lett az egyszerhasználatosból egyedi, formatervett darab.
Egyszerű kapcsolat. Egyszerű tárgy. Luxuskivitelben.
(A szöveg a Beszédes banális című kiállítás megnyitójára készült, amely a Csepel Galériában látható, Bp. 21. ker. Csete B. u. 15.)
Szóval ebben kellett volna találnom egy tárgyat, amivel kicsit össze is kötöm, amit látok. Nem ment könnyen, de azt hiszem, megtaláltam. Ezt itt. De mit rejt ezt az áttetsző kindetojásbelső?
A festés egyik elhagyhatatlan kellékét. Egy gumikesztyűt. De milyen festés ez? – kérdezhetné a festőművész. Csak nem gondolod, hogy kesztyűben dolgozom? És biztos igaza is van. Én viszont mindig kesztyűben dolgozom, amikor festek. Na nem képet, amin keverednek színek, formák, szereplők és tárgyak, hanem csak egy fejet. Fej, de mégsem portré. Bár van arca. Azt nem festem meg. Csak körülötte. A hajam. Igazán nem nagy művészet. Már épp rám férne egy tatarozás. Ehhez viszont kesztyű kell. Ez itt egy professzionális változat.Aki próbált valaha eligazodni a hajfesték piacon, az tudja, hogy már a doboz külső oldalán elindul a retorikai küzdelem a vásárlóért: határtalan színárnyalat és tartósság, határtalanul vibráló, természetes, háromdimenziós élmény, különleges pigmentek és koncentrátumok. Ez olykor fárasztó, olykor egészen szórakoztató. Az ádáz küzdelem minden részletre kiterjed. Így a kesztyűre is. Az én festékemet – a káros anyagok csökkentésén túl – például egy professzionális gumikesztyűvel próbálják vonzóbbá tenni. Ez a kicsi doboz a gyártók figyelmessége a háziasszonyok felé: a luxusélmény, amelynek már a csomagolására is nagy gondot fordítottak. Áttetsző, hajlékony falu kapszula, amelyből egy mozdulattal kivehető az „1 pár jó minőségű professzionális kesztyű, mellyel a felvitel pontos és egyszerű” – írja a magyar nyelvű ismertető. A felvitel pontos és egyszerű? Hát, kinek hogy. De a kis tárgy az. Nincs hegesztésből eredő perforáció, semmi ormótlan, rugalmatlan méretnélküliség. Ez a kesztyű lágy tapintású, rugalmasan kézre feszülő, belül hintőporos, a csukló részen erősítéssel. Egy elegáns mozdulat, és kezdődhet a festés. Igazán nem nagy művészet. Aztán kuka: ugyanis hiába van rendesen megcsinálva, klasszikus egyszerhasználatos. Amikor holnap kibontom a festéket, befejezem a pontos és egyszerű felvitelt, és kész a mű, akkor maszatosan kidobom. Akárcsak elődeit.
Igenám, de most, hogy használat előtt is forgattam, rájöttem, hogy felfújható. Az ember már csak ilyen: mindent kipróbál, ha kell, ha nem. De erre a trükkre nemcsak én jöttem rá: ezt használták a kreatív magyar tervezőkből álló Geppetto Designstúdió tagjai is, amikor megalkották egyik gyöngyszemüket, a Dr. Lamp névre keresztelt, kórházi infúziós állványra akasztott, felfújt fél pár gumikesztyű állólámpát – ami nemcsak eredeti gondolat és szédületes látvány, de lehetőséget a továbbélésre. Így lett az egyszerhasználatosból egyedi, formatervett darab.
Egyszerű kapcsolat. Egyszerű tárgy. Luxuskivitelben.
(A szöveg a Beszédes banális című kiállítás megnyitójára készült, amely a Csepel Galériában látható, Bp. 21. ker. Csete B. u. 15.)
És igen, jött az utcán. Furcsa kedélyes ember, kockás nadrágban, fényesre pucolt fekete bőrcipőben, kék dzsekiben és sültős micisapkában. Volt benne valami franciás, de magyar kiadásban. Lófrált az úton, nézegetett fel az ablakokra, de nem állt meg, csak andalgott tovább. Amikor észrevett, intett, hogy menjek le, de nem mentem táncba. Talán már bánom.
A derű a legjobb szó arra, amit éreztem. 
Ha egy grand plié nem is jönne össze az egyenes lábúaknak, a 
Így táncolnak át szegények egy nagyszabású lomtalanítást.
A képet 2003 nyarán csináltam Párizsban, és van egy változata is:
Figyelmes néző láthatja, hogy itt egy számozott stencilről van szó, állandó szereplőkkel, de változó Leitobjekttel. Mindig van a kalapos-kabátos árnyalak (virággal szájában, piros zokniban), a macskák, a madarak és pillangók, a lufi, a bőrönd, az ernyő és a papírhajó. A változó pedig a jelent központi tárgya: a bringa, a lazizós függőágy, és még egy rakás más. Az alkotó NEMO, és a további változatokra könnyed kotorászással rátalálni (itt például egy 
