2009. szeptember 14.

két srác

Amikor kis zsúfolt közösségi kapszulákban haladok előre (mint amilyen például a dugig tömött távolsági volánbusz), akkor óhatatlanul meghallom a közelben ülő vagy álló mások beszélgetését. A kortárs gerillák, persze már felszerelve utaznak (MP3 zenével, laptop filmmel), így a beszélgetések is ritkulnak, de egy hosszabb út mégiscsak kecsegtet ínyencségekkel.


A kép illusztráció. Forrás: vezess.hu

Távolsági buszon látszólag nagyon bamba vagyok: olvasni nem nagyon tudok, nehezen fogom be szememmel a röpködő betűket (kiváló utak, kiváló rugózás: Magyarország!), számítógéppel ritkán utazom (cipeli a fene), az MP3 előkészületet igényel (ez nem jellemzi utazásaimat), így marad a látszólagos semmittevés. Miután általában a fejemmel dolgozom, könnyen mondhatom, hogy akkor is csinálok valamit, ha ez nem látszik: olyankor gondolkodom. A gondolkodás pedig munka. Ez néha igaz is. Aztán, ha a nagy dolgozásban valami használható jut eszembe, hát felírom. Füzet mindig van nálam.

Szóval, amikor csak ülök és erősen dolgozom, sokszor kapom magam azon, hogy figyelmesen hallgatom az utasok beszélgetését. Olyan ez, mint egy Pintér Béla darab: jól, rosszul sikerült poénok, félig befejezett mondatok, magánfilozófiák monológban, vélemények és viták dialógusban. Színdarab az ország mai állapotáról, hétköznapi szereplőkkel, érdekes vagy feledhető karakterekkel, begyakorolt, százszor elismételt fordulatokkal vagy spontán reakciókkal, egyéni ízzel vagy bődületes közhelyekkel tűzdelve. Néha még jegyzetelek is. Mit tegyek, etnográfus vagyok!

Jaja, egészen jófej, pedig cigány, üti meg a fülem. Hátulról. Jellegzetes mutálós fiúhang. Rövid tőmondatokban beszél, a pontok helyén idétlenül hullámzó nevetésszerűséggel. Ha van poén, ha nincs. Általában nincs. Hangosan beszélnek, nem is értem, eddig miért nem hallottam meg? (Persze, dolgoztam.) Egy férfiról diskurálnak, akinek szerintük jó a humora, normálisan viselkedik és még a ruhái is egészen rendben vannak. Pedig cigány. Az egész beszélgetés a pedig szócska körül forgolódik. Minden mondat egy ellentét. Szerintük. Egyre jobban belelovalják magukat, egyre nagyobbakat mondanak, egyre többet röhögnek. A cigányokon. Érzem, ahogy egyre ingerültebb leszek. Aztán hirtelen elhallgatnak. Igen, a Józsi teljesen normális, hallatszik a konklúzió. Oké, gondolom, akkor ezek csak fiatalok, eddig túl sok hülyeséget hallottak a felnőttektől, de most meggyőzték magukat arról, hogy azért, mert valaki cigány, még lehet normális. Akkor ez most happy end. Jaja, mindnek ilyen normálisnak kellene lennie, mondja megint a mutálós srác. A többit meg vissza kellene toloncolni Indiába. Téged meg a fára, hallom a saját hangom. Te kis hülye majom. És nézek bele a vizenyős kék szemébe. Az arcán két szál szőr, idegesen pislog, nem érti, mit bámulom. Tagoltan elismétlem: Te meg egy kis hülye majom vagy, ezért másszál vissza a fára. És nagyon idétlen a hangod, egyáltalán nincs humorod, úgyhogy lényegesen jobbat tenne a pedigrédnek, ha csendben utaznál! (Teljesen olyan vagyok, mint egy óvodás, de nem tudok leállni.) A másik kezd el vinnyogva röhögni, aztán ez is itt. Ahogy elneveti magát, egy kis nedvesség fröccsen az arcomra. És a szád is büdös, mondom. Látom az arcán, legszívesebben pofán vágna. Csak ekkor nyugszom meg. A mellettem ülő lány megkérdezi, kérek-e a csokijából. Nem kérek.

Visszafelé lazábban utazunk. Reggeli járat. Csak fiatalok és nyugdíjasok. Meg én. A ritka kivételek közé tartozom. A korosztályom szinte egyáltalán nem utazik távolsági buszon. Autózik, gondolom. Ne feszegessed, hééé! Nem letörni! – kiabálja a sofőr, és már indul is hátra. A nénik riadtan emelgetik a fejüket. Nem akarom letörni, mondja elképesztően szelíden és nyugodtan az előttem ülő srác. Még csak nem is cinikus. Kinézek a két ülés között, hogy lássam az arcát. Tizennyolc, tizenkilenc lehet. Néz a közeledő sofőrre és vár. Nagyon egyszerű, ér oda a pasas. Már ő is visszavett az előző hőzöngősből, de még kicsit fölényes. Így! Előbb le kell nyomni, aztán tolni, amíg bekattan. Aha, szuper, köszönöm, válaszolja a fiú, miközben felhajtja a karfát. A sofőr leszáll a középső ajtón. Nem rajta múlt, hogy ennyire simán ment. Tíz perc pihenő, mindenki kinyújthatja a lábát. Lassan indul a mozgolódás, de határozottan terjed. Pár perc múlva minden néni próbálgatja a karfát. Van, aki óvatosabban, van, aki bátrabban ráncigálja. Ekkor lép vissza az előttem ülő fiú. Tessék megmutatni, hogy kell, mondják a nénik. Hirtelen megélénkül a busz folyosója. A fiú megmutatja, a nénik próbálgatnak, kacagnak, mint a gyerekek. Mindenki visszaért? Ez már a sofőr. Akkor indulunk, üljön le mindenki! Budapestig meg sem állunk. Olyan az egész út, mint egy osztálykirándulás. Mindenki könyököl a saját karfáján. Jóleső, halk zsivaj.

3 megjegyzés:

. írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
frazon zsófi írta...

pedig ő volt a szelíd :)
szeretem a figyelmes olvasókat! köszi, javítom.

frazon zsófi írta...

van egy rejtőzködő kommentelő... hm. olyan, mint az okoslány: itt is van, meg nem is. hozott is valamit, meg nem is...
látszólag kiválóan eldiskurálok magammal :)