2012. október 24.

006. Teva szandi

Október végén különös, hogy egy nyári szezontárgynak aktualitása lehet. Pedig a mai egy ilyen. Így a második lábbeli kerül képbe, a zoknimentesség pedig továbbra is központi elem. Tegnap nagy kedvenc barna Teva szandálomban flangáltam, megmutattam benne lábujjaimat a tündöklő napsütésnek. Idén már többször mondtam, hogy „utoljára”, de most meggyőződés is volt a hangomban.  


Legalább hat éve vettem, de az is lehet, hogy hét, leárazva, és miután gyerekméret (36-os) volt, roppant olcsón. Az eladó hangsúlyozta, hogy kifutó modell, amit persze túraboltban sosem értek, különös borzongással tölt el, hiszen leginkább a funkcionalitás miatt vásárolok ott, és nem azért, hogy újabb és újabb fazonokkal kényeztessenek. A jól működő tárgyakhoz pedig könnyen hozzá lehet szokni, ha tönkremegy, ugyanolyanra vágyunk. Én biztos. Ebből a szandálból tutira vettem volna pár év múlva mégegyet. Ugyanilyet. Mert bejött. De a kreatívok megfúrták az ötletem. Az azóta piacra dobott változatokat gyanakodva figyelem.

Friss korában szinte le sem vettem tavasztól őszig. Szoknyához ergyán festett, de akkoriban ritkán hordtam szoknyát. Színes, bőszárú, vékony lenvászon nadrágokban oldottam meg a nyarat, ahhoz tökéletes volt a városban is. Városon kívül meg bármihez. A legjobban azt szerettem benne, hogy nyaraláshoz lehetett vinni ezt az egyetlen pár cipőt, úgysem volt rajtam más.

Minden alkatrésze bőr, még a talpa belül is (fontos részlet, nem büdösödik benne a láb), csak a ruganyos talprész öntött gumi, és a tépőzára műanyag. Mára kicsit kiment a vinkliből, gálacipőként már nem hordható (már amennyiben a múzeum egy hely gálára…), de még így is sok terep marad: bringa, piac, túra, séta, nyaralás, és blogolás. Ősszel sokáig bírom zokni nélkül, de azért a tegnapi svábhegyi séta során éreztem, hogy vagány vagyok: még most is mezítláb tolom. Hm. De az érzés csak a naptár miatt volt. Az időjárás nem nézte a naptárt. Öreg szandál ide, öreg szandál oda, még belefér egy kis extrémsport. De holnaptól már küzdök a textillel. Csaó nyár! 

Túraszandál
bőr, gumi, műszálas textil (a tépőzár)
2006-2006
Gyártó: Teva
Forgalmazó: ha jól emlékszem, a West End túraboltjában vettem
Méret: 36-os 

Ha nem érted, mi a szösz ez a szöveg, olvasd el ezt: 000. Önetnográfiai misszió 

Nincsenek megjegyzések: