Az elemes panellakótelep-építő (Der kleine Grossblock-Baumesiter, Typ 3) már elnevezésében is sokat elárul arról a korról, amelyben készült, amelyre utalt, és amelyben mi, akkor még gyerekként (a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején) játszottunk vele. De nézzük a játékot (az anyagot, a filozófiát és a küldetést), nézzük a társadalmi és kulturális miliőt! Nosztalgiázzunk, legyünk kritikusak és egy kicsit szemtelenek! Ahogy kell.
Szinte biztos, hogy ezt a narancssárga dobozos műanyag építőt apánktól kaptuk, vagy én, vagy bátyám. Talán mindegy is, hogy melyikünk, mert közös szobánk volt mind Budapesten, mind Kelet-Berlinben (a két városban, ahol akkoriban éltünk), így sokat játszottunk együtt, és csak a rendrakáskor merültek fel birtokviszonykérdések: hogy akkor most kinek is kell elpakolnia? Többféle építőjátékunk is volt, meg egy házi készítésű vasutas-terepasztal, így komoly jeleneteket, városrészeket tudtunk fabrikálni, nagyokat játszani, keverve a különböző típusú játékokat. A panellakótelepen kívül emlékszem egy fémrendszerűre, egy műanyag csőrendszerépítőre és rengeteg kockára, vonatra, vasúti sínre, összeilleszthető, citromsárga színű, hajlékony műanyag autópályaelemekre és töméntelen mennyiségű vonatkocsira és matchboxra. Ami viszont egészen biztos, LEGO-nk nem volt – sajnos. Sem Magyarországon, sem Németországban nem kaptunk ilyen építőjátékot. Talán akkorra vált elterjedtté, amikor már nagyok voltunk hozzá? Vagy már így is épp elég lom volt, amit a költözések során magunkkal hurcoltunk? Ezt már igazán nem tudom.
A panelépítő játék rém egyszerű: vannak a fehér és a piros kemény műanyag elemek (fal, padló, plafon, ajtó, ablak, erkély), és vannak a különböző hosszúságú lukacsos elemek, lágyabb műanyagból, az összeillesztéshez. Az elemeket ügyesen kisakkozva, összepattintva már kész is a csinos kis elemes panelház. Még egy kis erkély, meg virágláda, napernyő a tetőteraszra, garázs a ház mellé, autó és pótkocsis traktor. Mi kellhet még?
De nézzük mindezt egy kicsit kritikusabban, a társadalmi és kulturális környezet összefüggéseiben – úgy, ahogy ezt gyerekként bizonyára nem tettük! A panellakótelepek és a műanyagok divatossá és modernné válása nagyjából egy időszakban zajlott. Ha jól tudom, Magyarországon 1965 körül épültek az első panelházak (akkor még három- vagy négyemeletes formában), és ugyanekkor váltak lakásaink elmaradhatatlan, korszerű, modern kellékeivé a különböző műanyag tárgyak is. Így igazán nem kell sok fantázia ahhoz, hogy megértsük, miként állt össze az egyébként szárnyalóan kreatív keletnémet műanyagipar mérnökeinek fejében a képlet, és hogyan vált az időszak „ideális” létformája és „tökéletes” matériája egy építőjátékban „valósággá”. A pontosan öntött műanyag elemek összepattinthatósága mint elv már ismert volt a LEGO játékokból, de ebben az esetben látszik, hogy nem csupán koppintásról van szó. Továbbá a műanyag mint anyag olyan távlatokat nyitott a részletek megalkotásában, amire eddig (a fa- és a fémépítőkkel) nem nyílt lehetőség: mint például az ablakok elé pattintható apró virágládák és erkélyek, amelyek így hozzájárultak a részletekben lakó otthonosság és komfort megteremtéséhez. De látni kell, hogy ez még az a kor, amikor panel-„építőmesterek” nem a magasság meghódítására törekedtek, és megelégedtek három-négy emelettel, és a dobozon látható képpel ezt meg is üzenték a gyerekeknek. (Persze a dobozban található mennyiségből ennél nagyobbat nem is lehetett volna építeni.) A panellakás, valamint a műanyag tárgyak (eszközök és bútorok) mellett ugyancsak a modernitás egyik nagy vívmányának számított a személyautók elérhetővé (?) és populárissá válása. Miután NDK-s játékokról van szó, adódik, hogy Trabant néven nevezzük a kis járművet, de bármilyen éles szemmel is nézzük, egyértelműen nem tudjuk eldönteni, hogy valóban az 1960-tól megjelenő műanyag (sic!) autó mását találhatjuk-e a dobozban. Hívjuk egyszerűen Trabant-szerűnek! Ebből viszont több is van (legalábbis a képen), nagyjából minden második családnak egy – természetesen garázzsal. A panelélet luxuselemeként tudom csak értelmezni a garázstetőn kialakított teraszt, a nett kis napernyőkkel. Viszont itt meg is állok egy pillanatra: ugyanis szinte biztos vagyok abban, hogy ezek a kis ernyők nem tartoztak a készlethez. A kis, furcsa részletek mindig felkeltették az érdeklődésemet, úgyhogy erre biztosan emlékeznék.
Ez viszont továbbvezet egy fájdalmas felismeréshez: a dobozban található valóság és a dobozra fényképezett kép között meghúzódó lényeges eltérésekre. A kép ugyanis egy olyan világot ábrázolt, amely a valósággal (a doboz tartalmával és az utcával egyaránt) semmiféle kapcsolatot nem mutatott. Hiszen hol (Magyarországon? Kelet-Németországban?) volt egy hatvanas években épülő lakótelepen tetőterasz (napernyővel!)? Hol volt minden második családnak Trabant-szerűje? Én még a minden ablakban megjelenő virágládára sem tenném le a nagyesküt. De van itt még egy csemege: mégpedig a pótkocsis traktor. Ezt még ma sem sikerült megfejtenem: mit keres egy modern lakótelepen egy (pláne kettő) pótkocsis traktor? Hiszen ilyen csak állami tulajdonban lehetett. De szerencsére ezek a kérdések gyerekként egyáltalán nem izgattak, a hiányok csupán annyiban érintettek, hogy nem volt napernyő, illetve hiába is szerettem volna, a képen látható kis életjelenetet ebből az egy dobozból nem rakhattam ki.
Végül a műanyag elemes építő túlélte a megpróbáltatásokat, a költözéseket, és a műanyagokra oly jellemző megsárguláson kívül még ma is használható (ahogy ezt a minap teszteltem is). Persze láthatunk sérült elemeket, és egészen biztos, hogy néhány darabka el is veszett. Viszont egy meglehetősen abszurd bővülést is felfedeztem: egy minden elemében műanyag katonai teherautó, tizenkét fegyelmezetten üldögélő katonával. De talán ezt a fricskát most nem gondolom tovább.
Szinte biztos, hogy ezt a narancssárga dobozos műanyag építőt apánktól kaptuk, vagy én, vagy bátyám. Talán mindegy is, hogy melyikünk, mert közös szobánk volt mind Budapesten, mind Kelet-Berlinben (a két városban, ahol akkoriban éltünk), így sokat játszottunk együtt, és csak a rendrakáskor merültek fel birtokviszonykérdések: hogy akkor most kinek is kell elpakolnia? Többféle építőjátékunk is volt, meg egy házi készítésű vasutas-terepasztal, így komoly jeleneteket, városrészeket tudtunk fabrikálni, nagyokat játszani, keverve a különböző típusú játékokat. A panellakótelepen kívül emlékszem egy fémrendszerűre, egy műanyag csőrendszerépítőre és rengeteg kockára, vonatra, vasúti sínre, összeilleszthető, citromsárga színű, hajlékony műanyag autópályaelemekre és töméntelen mennyiségű vonatkocsira és matchboxra. Ami viszont egészen biztos, LEGO-nk nem volt – sajnos. Sem Magyarországon, sem Németországban nem kaptunk ilyen építőjátékot. Talán akkorra vált elterjedtté, amikor már nagyok voltunk hozzá? Vagy már így is épp elég lom volt, amit a költözések során magunkkal hurcoltunk? Ezt már igazán nem tudom.
A panelépítő játék rém egyszerű: vannak a fehér és a piros kemény műanyag elemek (fal, padló, plafon, ajtó, ablak, erkély), és vannak a különböző hosszúságú lukacsos elemek, lágyabb műanyagból, az összeillesztéshez. Az elemeket ügyesen kisakkozva, összepattintva már kész is a csinos kis elemes panelház. Még egy kis erkély, meg virágláda, napernyő a tetőteraszra, garázs a ház mellé, autó és pótkocsis traktor. Mi kellhet még?
De nézzük mindezt egy kicsit kritikusabban, a társadalmi és kulturális környezet összefüggéseiben – úgy, ahogy ezt gyerekként bizonyára nem tettük! A panellakótelepek és a műanyagok divatossá és modernné válása nagyjából egy időszakban zajlott. Ha jól tudom, Magyarországon 1965 körül épültek az első panelházak (akkor még három- vagy négyemeletes formában), és ugyanekkor váltak lakásaink elmaradhatatlan, korszerű, modern kellékeivé a különböző műanyag tárgyak is. Így igazán nem kell sok fantázia ahhoz, hogy megértsük, miként állt össze az egyébként szárnyalóan kreatív keletnémet műanyagipar mérnökeinek fejében a képlet, és hogyan vált az időszak „ideális” létformája és „tökéletes” matériája egy építőjátékban „valósággá”. A pontosan öntött műanyag elemek összepattinthatósága mint elv már ismert volt a LEGO játékokból, de ebben az esetben látszik, hogy nem csupán koppintásról van szó. Továbbá a műanyag mint anyag olyan távlatokat nyitott a részletek megalkotásában, amire eddig (a fa- és a fémépítőkkel) nem nyílt lehetőség: mint például az ablakok elé pattintható apró virágládák és erkélyek, amelyek így hozzájárultak a részletekben lakó otthonosság és komfort megteremtéséhez. De látni kell, hogy ez még az a kor, amikor panel-„építőmesterek” nem a magasság meghódítására törekedtek, és megelégedtek három-négy emelettel, és a dobozon látható képpel ezt meg is üzenték a gyerekeknek. (Persze a dobozban található mennyiségből ennél nagyobbat nem is lehetett volna építeni.) A panellakás, valamint a műanyag tárgyak (eszközök és bútorok) mellett ugyancsak a modernitás egyik nagy vívmányának számított a személyautók elérhetővé (?) és populárissá válása. Miután NDK-s játékokról van szó, adódik, hogy Trabant néven nevezzük a kis járművet, de bármilyen éles szemmel is nézzük, egyértelműen nem tudjuk eldönteni, hogy valóban az 1960-tól megjelenő műanyag (sic!) autó mását találhatjuk-e a dobozban. Hívjuk egyszerűen Trabant-szerűnek! Ebből viszont több is van (legalábbis a képen), nagyjából minden második családnak egy – természetesen garázzsal. A panelélet luxuselemeként tudom csak értelmezni a garázstetőn kialakított teraszt, a nett kis napernyőkkel. Viszont itt meg is állok egy pillanatra: ugyanis szinte biztos vagyok abban, hogy ezek a kis ernyők nem tartoztak a készlethez. A kis, furcsa részletek mindig felkeltették az érdeklődésemet, úgyhogy erre biztosan emlékeznék.
Ez viszont továbbvezet egy fájdalmas felismeréshez: a dobozban található valóság és a dobozra fényképezett kép között meghúzódó lényeges eltérésekre. A kép ugyanis egy olyan világot ábrázolt, amely a valósággal (a doboz tartalmával és az utcával egyaránt) semmiféle kapcsolatot nem mutatott. Hiszen hol (Magyarországon? Kelet-Németországban?) volt egy hatvanas években épülő lakótelepen tetőterasz (napernyővel!)? Hol volt minden második családnak Trabant-szerűje? Én még a minden ablakban megjelenő virágládára sem tenném le a nagyesküt. De van itt még egy csemege: mégpedig a pótkocsis traktor. Ezt még ma sem sikerült megfejtenem: mit keres egy modern lakótelepen egy (pláne kettő) pótkocsis traktor? Hiszen ilyen csak állami tulajdonban lehetett. De szerencsére ezek a kérdések gyerekként egyáltalán nem izgattak, a hiányok csupán annyiban érintettek, hogy nem volt napernyő, illetve hiába is szerettem volna, a képen látható kis életjelenetet ebből az egy dobozból nem rakhattam ki.
Végül a műanyag elemes építő túlélte a megpróbáltatásokat, a költözéseket, és a műanyagokra oly jellemző megsárguláson kívül még ma is használható (ahogy ezt a minap teszteltem is). Persze láthatunk sérült elemeket, és egészen biztos, hogy néhány darabka el is veszett. Viszont egy meglehetősen abszurd bővülést is felfedeztem: egy minden elemében műanyag katonai teherautó, tizenkét fegyelmezetten üldögélő katonával. De talán ezt a fricskát most nem gondolom tovább.
(A szöveg megjelent: Fejős Zoltán - Frazon Zsófia szerk. Plasztik művek. Alternatív műanyagtörténet a celluloid könyvtáblától a felfújható fotelig. 2006, Budapest, Néprajzi Múzeum, MaDok-füzetek 4. Az írást Fischer Gitta szerzői álnéven közöltem.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése