„A hatodik osztály tanulói fegyelmezetten, mozdulatlanul ülnek a padokban, pedig a mostani nem egyszerű tanítási óra. Az osztályban ott van Kodály Zoltán is, s ott vannak a filmesek groteszk masinájukkal, világosító berendezésekkel – tehát lenne ok a fegyelmezetlenségre. A felvillanó fények, a fényképezőgépek kattogása azonban mintha el sem jutna a kis kobakokig. Vörös János tanárrá szegődik minden tekintetben: beéneklés van.
[…] A Városi Tanács VB-termében Sófalvi István elnökhelyettes üdvözölte Kodály Zoltánt, azonban a szokásos formaságokat megszakította a nagy zeneszerző. A város hatalmas domborzati térképéhez lépett, s a város építéséről, további fejlődéséről, a partfal védelméről érdeklődött, majd gratulált a város szép fejlődéséhez.
[…] A Városi Tanács épülete előtt százak vártak a Mesterre. Pirosnyakkendős úttörők, nagymamák, fiúk és lányok. Az autogramm-kérők még feleségét is megostromolták egy-egy aláírásért. Kodály Zoltán kocsija percekig nem tudott elindulni az embergyűrű miatt – s ha jól láttuk a kocsi üvegén át – Kodály Zoltán könnyes szemekkel integetett vissza a dunaújvárosiaknak.”
Nos, ha Kodály Zoltán a kocsiban is ezt a csinos és nagyon szimpatikus napszemüveget viselte, mint az osztályteremben (ld. sajtófotó), akkor a könnyes szem csak szimpla hírpalírói fantasy. Miért is lett volna könnyes a Mester szeme?
(Dunaújvárosi Hírlap 1965. május 21., írta: Rózsa András, fényképezte: Háder László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése