mérnökök

Mérnöknek lenni valami nagy kunszt lehet. Ezt a magyar nyelv kiválóan fejezi ki. Még gyerekkoromból emlékszem a „mérnöknéni” szófordulatra, amit anyámra használtak az építőmunkások Alsóbélatelepen (Balaton), mert apám mérnök volt, anyám meg a felesége. Meg egy feliratra is emlékszem, egy postaládán: „olk. gép. m.”, vagyis okleveles gépészmérnök. Azt persze a mai napig nem értem, hogy ez miért volt jó a postásnak, hogy tudta. De tudta. Mi meg röhögtünk.

Szóval, mérnöknek lenni, azért mégiscsak valami lehet. Pláne, ha az a mérnök „jóra, szépre vigyázni tudó”. Meg sokan vannak, vagy legalábbis többes számban: mérnökök. Jó szó. Hangosan kimondva klasszul lüktet: mééér-nö-kök. Aztán, ha kettőt összeragasztom, ez lesz belőle: „jóra, szépre vigyázni tudó mérnökök”. Már szinte líra. Nem is szinte.
Szóval vannak ezek a mérnökök, aztán albérletet keresnek, hogy kiírhassák a postaládára, hogy: oklgépmö. Meg, hogy elférjenek a mérnöknénik is. A Krisztina körúton keresnek lakást, a Vérmező szélén. Ott van sok minden, amire vigyázni érdemes, Makovecztől kezdve, a graffitin át egészen a szép cipőkig.
Nagyon drukkolok, hogy találjanak!
Költői és szuper-hekk! (Tényleg érdemes kimondani hangosan: jóra, szépre vigyázni tudó mérnökök... meg, hogy: bérelnének... amikor senki nem hallja!)