2009. február 24.

a kritikának az ő állapottyárul

Nyisszantok, illesztek. Aztán kicsit duzzogok. Az off line terep az Örkény Színház Jógyerekek képeskönyve című darabja, az on line pedig a kultúra.hu kritika és a litera.hu netnapló rovata. Az írások témája a darab, a szerzők pedig Tarján Tamás és Máté Gábor. Lássuk!

„Ascher Tamás a muzsikától és a koreográfiától (Dékány Edit) sem egykönnyen megmozduló képsorozatot saját korábbi, itteni Ionesco-rendezésének vágányáról indítja, s mérsékelten abszurd, szellemes megoldásokig igyekszik lendíteni. A szabóollóval lemetszett ujjak helyén piros szalag serken, az Anyusunk szerint kölni illatú nyuszik pléjbojgörlös jókedvvel puskázzák le nagy vadász Apusunkat, a karikás szemű, termetesre nőtt porontyok úgy úszkálnak a színpad akváriumában, mint ha formalinos üvegben lubickolnának (akad bábszínházi, halacskás jelenet is, hiszen az élet végén a hal áll). Az igényes, intelligens, derűs népszórakoztatás mókái nagyjából harminc percre elegendők a kilencvenből - A jógyerekek képeskönyve kabaréban nem is lehetne hosszabb kiadós fél óránál. Utána már ismételgetésekből kell megélni. Parti Nagynak sem ez a leginvenciózusabb munkája. A remek nyelvi poénok nyomában nemegyszer zötyög elő nehézkes rím, suta ritmus a megnyomorgatott számítógépből. A nyelvi idiotizmus társadalmilag vészjósló, önjáró szekvenciái nem válnak fenyegetővé. Semmi nem vall arra, hogy Ascher a családi rémségek kicsiny boltját kereste volna a darabban: az utódok hullanak, mint a legyek, de ez a legkevésbé sem rendíti meg az unatkozásba süppedő publikumot.” Tarján Tamás kultúra.hu

„Megérte a sorállás, mert mérhetetlenül jól szórakoztam odabenn. Ugye Ascher rendezte. Gálffy elmondhatatlanul elementáris volt, igazából nem szívesen találok szavakat arra, amit és ahogyan művelt. Szélest talán még sohasem láttam ilyen jónak, de lehet, hogy ez az én hibám. Tagadhatatlan jó érzés volt tanítványomat, Máthé Zsoltot ilyen otthonosan ökörködni. És méltathatnám az egész társulatot, amiben tényleg lényeges a társulat, mint olyan, mert a színészek láthatóan együtt és odaadóan munkálkodtak az egész próbafolyamat alatt. Parti Nagy Lajos szövegei megint szépen szóltak. Nem volt időm irigykedni, olyan hamar véget ért az egész. Másfél óra volt talán, de maximum negyven percnek éreztem. Ez szinte kivétel nélkül fordítva szokott előfordulni. Rövid volt, hangsúlyozom rövid, annak ellenére, hogy a pótszékekből a fél színpadot nem látni, és annak ellenére, hogyha beljebb ül az a szerencsés néző, aki felfedez egy üres széket, megtapasztalhatja, hogy a széksorok közti távolság oly szűk, hogy például az az ember, akinek lába van, nem nagyon fér el. Majd elfelejtettem. Jógyerekek képeskönyve. Ez volt, amit láttam.” Máté Gábor litera.hu

Szeretném hangsúlyozni: ugyanarról a darabról írnak. Ha jól számolom: egy hét különbséggel. Én azon az előadáson ültem, mint Tarján Tamás. Remekül szórakoztam. Rövidnek éreztem. Láttam az egész színpadot. Tehát nem pótszéken ültem. Elfértem, pedig lábam is van, mégha nem is gólya. De tényleg kicsi a hely. Szerencsére azért Máté Gábort sem ez érdekelte elsősorban. Tarján viszont nagyon unja a banánt. Nem tudom, megnyugtatja-e, ha azt írom: én meg őt. Minden sorát – általában. (És még a darab címét sem írta helyesen.)

Máté Gábor nem unja. Sem a színházat, sem a tanítást, és a litera netnaplózást is jól csinálta. Én élveztem. Rendezőként, tanárként és nézőként is kíváncsi. És még írni is tud róla. Ilyenből persze nincs sok. Unatkozó és unalmas kritikusból viszont annál több. De nem abszurd? Ki ír kiről? És minek? Volt régen a „tornából felmentve” kategória. Ezt lassan a kritikusi szcénában is bevezetném. Se perc alatt lenne listám. Egy hosszú tornasor azokból, akik nyugodtan otthon hagyhatnák a mackónadrágjukat.

Én a kíváncsi oldalon állok. Csak semmi fölényeskedés! A Jógyerekek képeskönyve pedig szövegben, képben és munkában is klasszul össze van rosszalkodva.

4 megjegyzés:

irisz írta...

hű de jó volt!! megyek, megnézem megint!! :)

Kriszta írta...

Érdekes dolog ez a kritika, mint műfaj.
Mivel nem láttam a fenti darabot és Tarján Tamásról sem tudok semmit, csak általánosságban beszélek.
Mindig is az volt a véleményem, hogy szakértő véleményt csak olyan ember tud adni egy műről, aki az adott műfajban már letett valamit az asztalra. Magyarul magas szinten műveli azt.
A többiek meg elmondhatják, hogy mit gondolnak az adott műről, milyen módon és mennyire hatott rájuk.
El lehet dönteni, hogy melyik vélemény mennyit ér...
Sajnos az emberek hajlamosak egyetlen vélemény alapján eldönteni, hogy megnéznek-e valamit vagy sem. Én személy szerint soha nem olvasok hivatalos kritikákat, inkább meghallgatok olyanokat, akik véleményére adok, de még sokszor így sem állunk egy oldalon.
A kritikusok sokszor úgy adják elő a mondandójukat, mintha az szentírás lenne, holott csak egy ember véleménye. És én most nem ellenük beszélek, hanem a hatás ellen, amit elérnek.

Mondom ezt úgy is, mint amatőr alkotó, meg úgy is, mint amatőr véleménynyilvánító.

frazon zsófia írta...

amit írsz, egyrészről jogos, igaz. én mondjuk elfogadom a kritikust mint foglalkozást anélkül, hogy valaki színházi rendező vagy muzeológus lenne, viszont egy dolgot nem nézek el: ha a tekintetben, a kritikusi tekintetben nincs kellő figyelem. és hát a tudás sem árt, azért :) és akkor hidd el, egy kritikus is lehetne egy jó barát, akinek adsz a szavára. akkor is, ha jót mond, és ha rosszat is, mert a mondandójának van alapja, és miután ez munka: kell legyen benne megfelelő mennyiségű munka. na, ebből lehetne bőven több!
igen, az pedig nagyon furcsa, hogy minek mi a hatása. ez nagy felelősség is.
na, innen folytatjuk :) köszi!

Kriszta írta...

Hmm, hát ebben is van igazság :)
Csak azért mindig ott motoszkál, hogy hány meg hány színdarab bukott már meg kritikák miatt, aztán később mégis sikere lett. Vagy ott vannak az impresszionisták: te jó ég, miket írtak róluk anno! :)
Nade végülis minden szakmában vannak nemrátermettek, meg hozzáértők is, úgyhogy mégsem szabad általánosítgatnom.
(és szerintem ez a téma egy egészestés beszélgetést is kitenne :))