Ma esti feladatom, hogy beírjam a mozgást a nyelvbe. A mozgást, ami gurulásból, fékezésből, tekerésből, előzésből, körözésből, parkolásból, esésből és szállításból áll, illetve szétszedésről és összerakásról, ismétlődésről és ciklikusságról (hovatovább: biciklusságról) szól – kerékpáron innen és kerékpáron túl. A leíráshoz használható műfajok száma végtelen.Kezdjük a szócikkel! Ehhez egy kimeríthetetlen kincsestárból merítettem ihletet: a Magyar Néprajzi Lexikonból. (Már több költözés alkalmával táncolt pengeélen az öt kötetes, több kilónyi sorozat, de eddig még mindig megúszta. Csak felcsapom egyik-másik kedvenc címszavamnál, és rájövök: tudománytörténeti mérföldkő.) Az egyik sokat idézett, kedvenc címszavam a mozgásról szól: a ritmusos ismétlésről, lendületes körkörös mozdulatokról, egyben az egyik legautentikusabb paraszti munkáról, a kaszás aratásról. Régen azt gondoltam, hogy a szócikknek a következőkben idézett része, csak hekkelés lehet, az alkotók tréfája az olvasóval (jobb lexikonokban van ilyen), de ma már tudom, hogy nem. A leírás teljesen komoly. Így szól: „A kaszás aratás több mozdulat pontos összehangolásából álló munkafolyamat. A kaszás arató a jobb lábával előre lép, jobb karjával a kaszát annyira fölemeli, hogy annak hegye a levágandó gabona széléig érjen, aztán erősen balfelé suhint. A jobb kéz a mell előtt keresztbe lendül, és a bal kar oldalt kinyúlik. A kasza ívalakban 2–5 cm magasan vágja el a szárat. A kaszás ezután bal lábával lép előre és megismétli a mozdulatot.” A szócikket Dr. Kósa László professzor, szakmánk akadémikusa írta. A leírás méltán vetekszik az esti torna feladatismertetésével, csak a beszámolás hiányzik: együtt, kettő, három, négy, és már lendülhetnének is egyszerre a jobbkezes kaszák. A balkezesek pedig mehetnek marokszedőnek. A témára a TÁP Színház Minden Rossz Varieté című műsorában Csík Gábor mutat egy variációt: Parasztfitnesz címen. A 2 perces magánszámban dinamikus lakodalmas zenére, feltűrt ingujjban mozogja le a kaszálás és a kapálás ismétlődésekből álló mozgássorát, beszámolással, és hogy ne legyünk féloldalasak: jobbra és balra is ismétel. És még csak nem is professzor. Mindezeket figyelembe véve végül úgy döntöttem: mégsem írok szócikket a kerékpározásról és a ciklikus, forgó mozgásról. Mert riasztóan banális lenne.
Lépjünk tovább egy másik írott műfajra, ami már a kiállításhoz mint műfajhoz is közelebb visz minket. Ez pedig a tárgyleírás. A jó tárgyleíráshoz szerintem lényeges a személyes tapasztalat: én például nem szeretek olyanról írni, amihez legalább egy egészen kis közöm nincs, és ami mint tárgy nem kelti fel az érdeklődésem. Így valószínűleg nagyon gyenge tárgyleírást tudnék készíteni egy szekérről és egy nagyestélyiről. Viszont egy NDK robotgép, egy gördeszka, egy hirdetőoszlop és például egy kerékpár rengetek kihívással kecsegtet. Talán azért van ez így, mert a tárgy- és műleírás nemcsak a világ látható, hanem láthatatlan (csak megtapasztalható, sejthető és vágyott) regisztereit is mozgásba lendíti. A kerékpárnak nemcsak kereke, kormánya, váza, lánca, ülése, zárja, fékje és csengője van. Kapcsolódik hozzá a kerékpározás élménye, az ellopás bosszúsága, a hegymenet izzadságszaga és egy új, menő modell megszerzésének vágya is. Ha az ember nem próbálta, hiába írja le az alkatrészeket, a formákat és a pedálozás mikéntjét. Ez nem lesz elég ahhoz, hogy egy kerékpár és a kerékpározás életszerűvé váljon, a műleírásnak köze legyen a világhoz.
A kiállításban látható munkák kísérleteznek a kerek felületekkel és a gurulással, a görbék és az egyenesek síkba és térbe állításával, a mozgás és a stabilitás tapasztalatainak lefordításával, a gondolkodás és a mozgás összekapcsolásával, az irányok megfordításával és annak illúziójával, vagy csupán a tárgyak elkerékpárosításával. Az alkotások felnagyítanak részleteket, vizuális nyelvre és formára fordítanak kételyeket, aggodalmat és félelmet, modelleznek tapasztalatokat, szétbontanak, egymástól elválasztanak amúgy összetartozó funkciókat, emlékeznek, emlékeztetnek, megmozgatnak, provokálnak és nevettetnek, attól függően, kinek hányszor ragadt be nadrágszára a láncba, a bokája a küllőbe, vagy hányszor kellett Chopin polonézt zongoráznia biciklizés helyett. És mindez teljesen független attól, hogy versennyel vagy kempinggel teljesítettük a távot.
Szóval egyáltalán nem könnyű mindezt beleírni a nyelvbe. Sem a formák és alakzatok, sem a kompozíciók és technikai eljárások, sem pedig az alkotások mögött meghúzódó személyes tapasztalatok felől. Biciklizni ugyan pofon egyszerű, és az is elképzelhető, hogy a kiállításon résztvevő művészek és a fotókat és történeteket beküldő fiatalok és felnőttek problémamentesen tömörülnének egy önkéntes kerékpáros klubba. És az is biztos, hogy remekül festenének együtt egy kerékpáros csoportképen. Viszont az a rossz hírem van, hogy nincs egyetlen, általános érvényű javaslatuk biciklire és biciklusra. Emellett viszont az a jó hírem van: hogy számtalan javaslatuk van. Műleírással. Ugyanis túlteljesítették a feladatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése