2008. december 5.

pontok és ellenpontok

(a szöveg a te itt áll című bejegyzés folytatása)
Sugár János Elnézést című tervét a public art projekt minden helyszínére beadta, majd négy városban – az egri, a miskolci, a győri és a szombathelyi kuratóriumok támogatásával – megvalósította. A művek 2004-ben és 2005-ben a PONT:ITT:MOST pályázat keretében már láthatóak voltak (Batthyány tér, Gellért tér, Budapest), de pont itt most másik négy város közterein jelentek meg. Az alkotás a bocsánatkérés kulturális szokására, annak magyarországi hiányára reflektál. A „kaotikus városi vizualitás közepén” elhelyezett, országúti helységnévtáblának álcázott elnézést-tábla leginkább az ellenállás kultúrájában gyökerező graffiti praxisára utal – mint ahogy a szegedi Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak van is változata a bocsánatkérő táblára (forrás: http://www.mkkp.hu/).
Sugár maga is folyamatosan kísérletezik a verbális gesztusok és szöveges vélemények köztéri alkotásba fordításával, melyhez a graffiti különféle technikáit használja – legutóbb a VAM Design épületére stencilezte a nem kevés találgatásra okot adó „Wash your dirty money with my art” feliratát. A művészeti dialógus és az illegális (büntetendő) cselekmény határainak átlépése, az eltérő vélemény szövegekre, vagy szavakra fordítása, nyilvános térben való elhelyezése erős kritikai és politikai attitűdöt tükröz, melyben az elfogadtatásnak és az ellenállásnak egyaránt helye van. E tekintetben az elnézést-tábla – melyben Sugár a bocsánatkérést mindig, mindenkire érvényes és aktuális üzenetnek tekinti – a vizuális hekkelés sajátos formáját valósítja meg: egyfelől rejtőzködik, hiszen tudatosan választ környezetbe simuló műfajt, mégis különféle látószögekből mutat rá a kritika lehetséges területeire.
Egerben két helyen állt a tábla: a székesegyház előtti kereszteződésben egy magas lámpaoszlopon, és egy belvárostól negyedórányi sétára eső kifelé vezető út kereszteződésében. Az első változat – a jól észrevehető elhelyezésen túl – vizuálisan is szépen komponált volt, a tábla, a szó és a háttér (székesegyház) nemcsak közvetlen jelentésteli összefüggéseikben, hanem tágabb, asszociatív mezőben is működhetett. Befogadóként tudtunk találgatni, kérdezni, megrökönyödni vagy felháborodni egy ilyen jelentéshálón – saját elvárásaink, ideológiai hozzáállásunk szerint. Ez a munka jól rímelt az első budapesti megvalósításra, amelyhez a Parlament adta a turistalátványosságnak is beillő hátteret. Egerben a public art projekt időszakában a székesegyházról vélhetően nem lehetett olyan fotót készíteni, amelyen ne látszott volna az elnézést-tábla. „Megkerülhetetlenné” vált a forgalmas közlekedési csomóponton áthaladók és a turistafotográfiát készítők számára egyaránt. Az alkotás a befogadás során képpé alakult, melyben a tábla mindenkinek más-más felületre – dologra, tárgyra, intézményre, ideológiára – vonatkozott. A sokrétegű olvasás lehetősége viszont pont a „háttér” egyediségében rejlett. E tekintetben a távolabbi, utcai kereszteződésben felállított tábla funkcionálisan közelebb csúszott az eredeti helységnévtábla műfajhoz, a táblák dzsungelében az észrevétel is nagyobb figyelmet igényelt, felismerése viszont ugyancsak magában rejtette a meglepetés és ráéeszmélés lehetőségét. Az egyforma táblákban és felcserélhető hátterekben megbúvó tartalmi lehetőségek kiaknázására viszont pont a helyszínek különbözősége hívta fel a nézők figyelmét – és ez a játék a további városokban finomodott.
Az Eszperantó Sétány mellett folyó patakra és a hídra tervezte Sipos Marica Buborékok című installációját. A lírai helyszínválasztás és a színes folyadékkal töltött műanyaggömbök metaforikus jelentésstruktúrája az állandóan mozgásban levő modern kortárs világ ellenpontját, egyben kritikáját fogalmazta meg a töltődés, a vágy, a remény és a jövő fogalmainak segítségével. A tartalmi szál megértése érzelmi hozzáállást igényelt, képzelőerőt, metaforikus, szabad asszociációs gondolkodásmódot, amit nagymértékben nehezített a gömböktől való távolság, a néhány nap múlva a környezetébe beolvadó installációs elrendezés. A buborékcsoportok lassan bezárultak, a patak eleinte dekoratív, majd alig észrevehető elemeivé váltak. A huszonöt úszó és lebegő buborékban sűrűsödő roppant intellektuális és érzelmi töltet csak nagyon korlátozott mértékben jutott kifejezésre, és az egyébként vizuálisan szépen komponált installáció a napok előrehaladtával feloldódott a patak szürke sodródásában, és a parton felgyülemlett műanyag uszadékban. A kissé szomorkás távolságtartás – ami már a tervet is belengte – a mű immanens részévé vált.
Popovits Zoltán Védett fa című alkotásában ugyancsak a természeti környezet jelentette a tartalmi és vizuális kiindulópontnak. Az Érsekkertben elültetett, gyárkéményre emlékeztető fallal körbevett fiatal kőrisnek csak a lombja látszott: ahol a gyárkémények füstölnek, ott a védett fa lombja zöldült.
Az alkotás természetvédelmi és társadalomkritikus olvasata meglehetősen direkt és kissé didaktikus: az ember mindent tönkretesz, ami a körülötte levő természet részét képezi, a védelemhez pedig már nem elég a tiltás, ennél többre van szükség: erős bástyára. A pusztítás-narratívát vizuálisan a kicsinyített gyárkémény szövegezte készre. Az alkotás normatív állításainak igazságtartalma alapvetően igaz, mégis felvetődik a kérdés: valóban jót teszünk-e a kritika művészi megfogalmazása során, ha a fát körbefalazzuk? De igazán csak akkor kezünk aggódni, amikor a művész leírja, hogy egészen addig nincs szükség a fal lebontására, amíg a fa ki nem növi a gyárkéményt. Nehéz a megközelítést ironikusan olvasni, ugyanis az alkotásból pont a reflexió hiányzik. Ha a mű nem állítás, hanem kérdés, akkor talán értem. Így csak azt gondolom, ezzel a jövőképpel nem sok fa szeretne Érsekkertben védetté válni.

Abonyi Alma Színes félgömbök című – több városban, de a public art projekt keretében első alkalommal Pécsen elkészített – munkájának elméleti kiindulópontját a társadalmi hasznosság, a szociális érzékenység és a kommunikáció elősegítése jelentette. A médium pedig egy jól ismert köztéri műfaj volt: az utcatábla, annak elsősorban szociális és vizuális újragondolásával. A koncepció látszólag ellentmondott egy nyilvános téren elhelyezett, vizuálisan befogadható művészeti alkotás műfajának, hiszen vakok számára készített utcai feliratokról és irányító táblákról volt szó. De a terveket úgy készítette el, hogy a táblák a látók számára vizuális élményt nyújtsanak: színes felületen apró színes pöttyökből kirajzolódó braille írással.
A nagyítás és a színesítés egyfelől az egyszerűsítés, másfelől a nyilvános, szabad területen elhelyezett alkotások eszközkészletét vette igénybe. Harmadrészt olyan kérdéseket emelt be a köztérre a látók számára is nyilvánvaló és látható formában, amelyek mellett egyébként könnyedén és észrevétlenül sétálunk el: miként lehetséges ugyanis egy olyan társadalomban eligazodni, amely sem kellő figyelmet, sem kellő segítséget nem ad a fogyatékkal élő emberek számára – egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Egerben a város több pontján, a Szemfényvesztés című, vakok számára készített speciális kiállítás felé vezető úton helyezte el Abonyi Alma braille tábláit. Az alkotás valódi útmutatóként szolgált egy olyan célpont felé, amelyet nemcsak vakok, hanem a vakság hétköznapi tapasztalatát megérteni kívánó közönség is igénybe vett – sőt, a koncepció inkább épített a látók kíváncsiságára és nyitottságára, mint a vakok vagy gyengénlátók városi térhasználatára. De a táblák mérete és a kivitelezés minősége sem vizuálisan, sem pedig funkcionálisan nem hozott létre új, autoriter olvasatot.
Az Egerben létrehozott köztéri művészeti alkotások egymástól függetlenül, több esetben észrevétlenül kerültek és álltak a városi tér egymástól távol fekvő pontjain. Az alkotások nagyon kevéssé építettek a közönséggel kialakítható kommunikatív kapcsolatra, saját teret és azon belül is lezárt, befelé forduló olvasatot kínáltak fel az értő és laikus nézelődők számára egyaránt – ez alól Sugár János székesegyház előtt elhelyezett elnézést-táblája feltétlenül kivételt jelent, elhelyezésében és beszédmódjában egyaránt. A jelentések zártsága vagy bezáródása, a pontszerűség és az ellenpontozás sajátos keveredése nehezen befogadhatóvá tette az alkotásokat, amelyek így egymás erősítő hatására sem számíthattak.


(folyt. köv.)

2 megjegyzés:

irisz írta...

érdekes volt végigolvasni mindezt, a leírásod és a fotól alapján nekem Sugár János táblája tetszik a legjobban. Ilyen táblából jó sokfélét el lehetne szórni, könnyebb elolvasni dolgokat, mint magunktól rájönni u.arra. :)

frazon zsófia írta...

na jó, akkor közkívánatra betettem a kétfarkú kutyák ezen témájú képét is :)