Miért éppen Alaszka?

„olyan volt, mint Alaszka az aranyásók idejében”
Pálfalvi János grafikusművész képszerű és élményszerű hasonlata a Nagyolvasztó című dokumentumfilm első perceiben hangzik el. A hely, melyet Alaszkához hasonlít, Dunaújváros: az újonnan születő iparváros; és Dunaújváros: az alig több mint ötven éves múlttal rendelkező változó, kortárs város. A film tematikus keretét a város felépítése és belakása, a munka, a hétköznapi élet, a szabadidő, a szórakozás és a kikapcsolódás lehetőségei, a városi lét nyilvános és privát formái, a nyüzsgés, a zakatolás, vagy éppen az otthoni ücsörgés jelenti. A képekből, hangokból, dialógusokból és monológokból építkező alkotásban egy emlékező és beszélő város elevenedik meg a nézők számára. Különféle idők és korosztályok, a hely más-más szeletei, más célok és elvárások, élmények és tapasztalatok húzódnak meg a történetek mögött. Lírai és drámai történetek, humor, irónia, sóhajtás és panasz – fiatalos hévvel vagy korosabb nyugodtsággal előadva.
A film rendezője Keserue Zsolt, aki – önállóan és alkotótársak bevonásával – évek óta kísérletezik társadalmi problémák, élethelyzetek, közelmúltbeli vagy kortárs kulturális konfliktusok képes, szöveges megragadásával és bemutatásával. Filmes munkáiban a dokumentarista és a művészi fogalmazásmód legkülönfélébb formái érvényesülnek. Képzőművészeti alkotás, installáció és dokumentumfilm: más-más műformák, eltérő hangok, a reflexió különböző rétegei, a megismerés és az elemzés módszertani változatai. Alkotásait áthatja a társadalmi érzékenység, és a részletekből építkező alkotói hozzáállás. Így hozza létre – beszélgetésekből, vallomásokból, egyszerű véleményekből és a személyesen átélt tapasztalataiból illesztett – szubjektív és narratív városképeit.

De miért éppen Alaszka?


A kilencvenes évek első felében készült a Miért éppen Alaszka? (Northern Exposure) című, hat évadot megélt televíziós sorozat, amely egy kitalált alaszkai kisvárosban, Cicelyban játszódott. A film központi témája a kulturális különbségekből eredő konfliktusok ironikus, több esetben végtelenül komikus ábrázolása, remek dialógusokkal és karakterekkel. Ez a kitalált kisváros jelentette – a maga zord körülményeivel – azt a színpadot, melyen egy fiatal orvos, Joel Fleischman „játszotta” el – dialógusokra fűzve és narrálva – beilleszkedésének kalandos történetét. A kisvárosban furcsa és ismeretlen szokások és emberek vették körül. Mindenki idegen, és mindenki más. Egy hely, ahol látszólag nincs semmi, egy hely, ami annyira más, mint amivel addig találkozott, hogy azt biztos nem lesz képes megszokni – gondolta. Aztán elindultak a hétköznapok, hősünk belelendült a munkába, az ismerkedésbe, és fokozatosan kirajzolódott számára a város társadalmi és kulturális mintázata. Rájött, hogy az idegen környezet felfedezhető, megismerhető és a hétköznapi praxis során meg is változtatható. Így vált idegenből ismerőssé, seholsincs világból bárhollehet világgá számára a távoli kisváros.
Vajon miért éppen Alaszka jutott eszébe a városáról Pálfalvi János grafikusművésznek, aki fiatal házasként feleségével költözött Dunaújvárosba – akkor még Sztálinvárosba – szerencsét próbálni? Amikor megérkeztek minden idegen volt számukra, egy teljesen ismeretlen világ vette őket körül: a szüntelenül változó és alakuló fizikai tér, az újonnan épülő társadalmi hierarchia és kapcsolatháló, a kulturális és művészeti élet nullfoka. Ilyen körülmények között költöztek be új kétszobás lakásukba Magyarország első panelházában. De történetük nem számított egyedinek. Mindenki újonnan jött, és ismeretlen volt a többieknek, az emberek keresték a helyeket, a lehetőségeket. A város pedig csak épült és épült, az emberek tele voltak várakozással és reménnyel, vágyakkal és tervekkel. De míg első látogatásukkor, 1954-ben fiatalos erő, lendület és tempó tartotta mozgásban a politikai ideológiától sem mentes iparvárost, a hatvanas évekre a kezdeteket jellemző felfokozott várakozás, a nyüzsgés és a kalandok lényegesen csillapodtak. Már az első években elindult a kulturális és művészeti élet kiépülése és intézményesülése a modern városi infrastruktúra részeként, amiben persze szintén érzékelhetőek voltak a kezdeti évek és a későbbi időszakok közötti kulturális és ideológiai különbségek.
(Keserue Zsolt 23 monológ című kiállítása május 12-én nyílik a Paksi Képtárban. A szöveg a katalógusba írt tanulmány rövid részlete, a végső változatból elhagyott részletekkel. A városképek 2008 őszén készültek.)