alternatív karácsonyfaégő

London, 2009. november

az esemény és a mű a múzeumban – két idézet

„a múzeum mint a változatlan tér és a felfüggesztett idő jelképe minden tekintetben szemben áll azokkal az efemer karakterű napi kívánalmakkal, amelyeket a mai kiállítási gyakorlat érvényre juttat. Az a társadalom, amely a tárgyakat rejtő kincstárnál jobban becsüli az információkat őrző adatbankot, olyan új múzeumrendezést követel, amely a múzeumot is tér nélkülivé és egyben időbelivé teszi. Az event [„esemény/rendezvény”] lép a mű helyébe” – írja Hans Belting művészettörténeti munkájában A művészettörténet vége című könyvében (Budapest, Atlantisz, 2006, 157. oldal).

Megállapításait további kritikai észrevételekkel fűzi tovább a múzeumi kiállítások és kortárs művészeti események paradox egybefolyásáról:

„Nemrégiben Rotterdamban […] Robert Wilson tett kísérletet arra, hogy a múzeum termeit szó szerint olyan színpadokká építse át, amelyeken a múzeum gyűjteményének »előadott« darabjait már nem lehetett felismerni. Egy barokk szellemben rendezett színház kel itt életre, amely a régi művekben megtestesülő művészettörténetet előbb lenyeli, hogy aztán csillogó-villogó performance-ként köpje vissza. […] Ördögi értelmet nyer, ha a múzeumot valódi színházi rendező ragadja magához, akinek vendégrendezéséhez a múzeumnak csupán a történelmi színpadot és történelmi kellékeket kell rendelkezésre bocsátani.”

Belting változások iránti kíváncsisága és borzongása a kortárs múzeumi/kiállítási praxis ismerős paradoxonja, észrevételei és kételyei a különböző prezentációs paradigmák és eljárások összeegyeztetésének nehézségeire, egyben lehetőségeire is figyelmeztet.

(Azért ez a performance-ként köpje vissza szerintem bravúros fordítói húzás! Teller Katalin munkája.)

város-mű-tér II. december 16-án a tűzraktérben GYERTEK!

A részleteket a budapestberlinszalon blogján olvashatjátok! (de ha itt klikk, akkor hopp és nagy! mint a mesében.)

Egyszerű kapcsolat - kiállításmegnyitó

Kerestem, milyen tárgyat hozzak. Aztán kerestem, hogy milyen kapcsolatot találjak az egyik térben kiállító művészek alkotásai és a másikban kiállító tárgybehozók hétköznapi tárgyai között. Itt, a kiállítás első felében láthatunk a képeket, tárgyakat, helyzetek, művészien megmunkálva, címmel, témával és alkotókkal – ahogy kell. Amott több hasonlóra is bukkanhatunk, de más a nyelv: ott szavak, történetek, kedves, vicces, szomorú vagy megejtő epizódok állnak a tárgyak mellett. Csupa kincs.

Szóval ebben kellett volna találnom egy tárgyat, amivel kicsit össze is kötöm, amit látok. Nem ment könnyen, de azt hiszem, megtaláltam. Ezt itt. De mit rejt ezt az áttetsző kindetojásbelső?
A festés egyik elhagyhatatlan kellékét. Egy gumikesztyűt. De milyen festés ez? – kérdezhetné a festőművész. Csak nem gondolod, hogy kesztyűben dolgozom? És biztos igaza is van. Én viszont mindig kesztyűben dolgozom, amikor festek. Na nem képet, amin keverednek színek, formák, szereplők és tárgyak, hanem csak egy fejet. Fej, de mégsem portré. Bár van arca. Azt nem festem meg. Csak körülötte. A hajam. Igazán nem nagy művészet. Már épp rám férne egy tatarozás. Ehhez viszont kesztyű kell. Ez itt egy professzionális változat.

Aki próbált valaha eligazodni a hajfesték piacon, az tudja, hogy már a doboz külső oldalán elindul a retorikai küzdelem a vásárlóért: határtalan színárnyalat és tartósság, határtalanul vibráló, természetes, háromdimenziós élmény, különleges pigmentek és koncentrátumok. Ez olykor fárasztó, olykor egészen szórakoztató. Az ádáz küzdelem minden részletre kiterjed. Így a kesztyűre is. Az én festékemet – a káros anyagok csökkentésén túl – például egy professzionális gumikesztyűvel próbálják vonzóbbá tenni. Ez a kicsi doboz a gyártók figyelmessége a háziasszonyok felé: a luxusélmény, amelynek már a csomagolására is nagy gondot fordítottak. Áttetsző, hajlékony falu kapszula, amelyből egy mozdulattal kivehető az „1 pár jó minőségű professzionális kesztyű, mellyel a felvitel pontos és egyszerű” – írja a magyar nyelvű ismertető. A felvitel pontos és egyszerű? Hát, kinek hogy. De a kis tárgy az. Nincs hegesztésből eredő perforáció, semmi ormótlan, rugalmatlan méretnélküliség. Ez a kesztyű lágy tapintású, rugalmasan kézre feszülő, belül hintőporos, a csukló részen erősítéssel. Egy elegáns mozdulat, és kezdődhet a festés. Igazán nem nagy művészet. Aztán kuka: ugyanis hiába van rendesen megcsinálva, klasszikus egyszerhasználatos. Amikor holnap kibontom a festéket, befejezem a pontos és egyszerű felvitelt, és kész a mű, akkor maszatosan kidobom. Akárcsak elődeit.

Igenám, de most, hogy használat előtt is forgattam, rájöttem, hogy felfújható. Az ember már csak ilyen: mindent kipróbál, ha kell, ha nem. De erre a trükkre nemcsak én jöttem rá: ezt használták a kreatív magyar tervezőkből álló Geppetto Designstúdió tagjai is, amikor megalkották egyik gyöngyszemüket, a Dr. Lamp névre keresztelt, kórházi infúziós állványra akasztott, felfújt fél pár gumikesztyű állólámpát – ami nemcsak eredeti gondolat és szédületes látvány, de lehetőséget a továbbélésre. Így lett az egyszerhasználatosból egyedi, formatervett darab.

Egyszerű kapcsolat. Egyszerű tárgy. Luxuskivitelben.

(A szöveg a Beszédes banális című kiállítás megnyitójára készült, amely a Csepel Galériában látható, Bp. 21. ker. Csete B. u. 15.)

A zebra, a tevekaraván és a kerékpáros

Szoktak Londonba járni? Na, én most voltam először, és biztos ezért történt, ami történt. Érkezésem napján avatták ugyanis az Oxford Circus gyalogátkelőt. De ez nem ám csak egy sima zebra, hanem szuper-zebra: amikor zöld van, akkor az egész kereszteződés a gyalogosoké, száguldozhatnak keresztbe kasul, nem kell a taxikra és a buszkaravánra figyelni, csak menni doszt. Középen még egy rövid találkozóra is van idő, zavartalanul, aztán a továbbsodródás. Az ügyes kis készség London egyik legforgalmasabb útszakaszán készült, az Oxford és a Regent Street sarkán, japán mintára, a megnyitót pedig Boris Johnson a város kerékpáros polgármestere és egy japán zenekar celebrálta a népnek: cintányércsattanással. Erről sajnos lemaradtam, mert csak este olvastam róla, de a bő egy hét alatt kétszer is kipróbáltam. Gyalogosnézetből nem olyan látványos, mint a média madártávlatából, ellenben a járdaszinten élőknek így is roppant hasznos (itt egy szép videó a Guardian Bike Blogjáról). Eljátszottam a gondolattal, hogy működne egy ilyen x-crossing például a Blahán, az Astorián vagy az Andrássy-Bajcsy kereszteződésben.

Folytatás >>>

transport for London

Amíg én ott, addig ez itt! (a linkért köszönet Fisli Évának!)

p.s. meg hátha megint megtanít valaki: csak most nem arra, hogy kell videjót beszúrni, hanem arra, hogy ne lógjon túl a margón a dög!
igen, volt, aki segített, de nem értettem, ezért áttettem sima linkbe. pedig szép!

a harmonikás

Az október 23-i forradalmi délelőttön a nyitott ablakon keresztül harmonika hangja szűrődött be. Első pillanatban nehéz volt eldönteni, honnan jön, mégis ösztönösen kimondtam: ez élő zene, az utcáról jön – bármilyen abszurdan is hangzott. Lógtam derékig az ablakban, hallgatóztam, próbáltam felismerni az élő zene semmivel össze nem téveszthető hullámzásait, nekilendüléseit és elakadásait. De nagyon könnyű és biztos kezű volt ez a harmonikás.
És igen, jött az utcán. Furcsa kedélyes ember, kockás nadrágban, fényesre pucolt fekete bőrcipőben, kék dzsekiben és sültős micisapkában. Volt benne valami franciás, de magyar kiadásban. Lófrált az úton, nézegetett fel az ablakokra, de nem állt meg, csak andalgott tovább. Amikor észrevett, intett, hogy menjek le, de nem mentem táncba. Talán már bánom.
A derű a legjobb szó arra, amit éreztem.

Megkerülte a házat, majd leballagott az úton, a furcsa üressége ellenére egyszeriben derűssé változott. Csak ballagott, egyetlen jármű elől sem kellett kitérnie, a zene se döccent, csak hullámzott tovább.

öntözi!

Kedves Olvasók!

Fel ne adjátok, hamarosan lesznek itt is csodás bejegyzések, csak most nagy a sürgés az EtnoMobil házatáján. Addig látogassatok át oda, olvasnivaló, remek írás van ott is dögivel. Aztán a felelős kertész nemsoká' a városi flasztert öntözi! Istenuccse.

szombati flört

Flirt motorvonat. Kép forrása: infovilág

„… pontosan tudtam, hogy azért akarok a Déliből indulni, (a félórával hosszabb utazás ellenére), mert a csuklós és áramvonalas francia vonaton akarok utazni, és kész. (Németországban a Regional Bahn közlekedtet hasonló szerelvényeket, és azok még emeletesek is, egy fél évig használtam napi rendszerességgel, és imádtam. Még ma is el tudom dúdolni a megállók előtti szignált. Mindig úgy képzeltem, hogy bőrnadrágos mackók táncolnak rá.)”

folytatás az EtnoMobil blogon >>>

Kis karcolással

Ma bringával mentem. Amióta elindult a kampány, most először. Amúgy furcsa: azt hittem, tele lesz a blog bringás történettel, majd alig bírom kordában tartani a kerékpáros kommandót, de tévedtem. Úgyhogy akkor itt az első.


A bringát a második emeleten, az erkélyen tartom, úgyhogy az indulás bringaemeléssel kezdődik: gyalog le a másodikról. (A liftbe nem tudom betuszkolni, kicsi a hely, és túl erős (túlerős) az ajtó visszacsapó karja. Egyszer azért bepróbálkoztam, le is nyúztam a bőrt a sípcsontomról.) Néhány pumpálás a kerekekbe, bringalámpák táskába, fényvisszaverő csík nadrágszárra, napszemüveg és start.

>>> folytatás

Vabababa

A VABABABA egy Nagykanizsán működő Művészeti Iskola és Gyerekszínház, ahol gyerekek és alkotók együtt dolgoznak, tárgyban, képben, zenében, szóban, testben és lélekben. És most elindítottak egy blogot is, meglepő fordulattal vabababa blog címen.
Csak tessék, csak tessék!
(Lesz itt erről még bőven szó!)

kritikus szomszédok

Láthatóan elegük van!

Budapest, Böszörményi út (12. kerület)

máshol blogol

A városi máz rejtőzködő társszerzője, Fischer Gitta, ma az etnomobil blogon posztolt, Amikor a sóher kerékpáros tömegközelekedik címmel.

„Ma reggel annyira álmosan ébredtem (ami egyébként nem szokatlan, csak ma reggel különösen súlyos volt), hogy nem mertem bringára szállni. Reggelente végig hegyről lefelé kell száguldanom, amit egyébként nagyon élvezek, de sokkal több figyelmet igényel, mint a kevésbé élvezetes hazafelé kaptatás. Az út elképesztő, tele kátyúval, aknafedővel, meghatározhatatlan hupplival, ráadásul odafelé menetben szembe süt a nap. A Tabán alatt van egy bringautas parkos rész, az kiváló, csak hamar le kell kanyarodnom róla. Így aztán ma reggel hátrahagyva a down hill minden örömét, és tömegközlekedésre váltottam.”

folytatás >>>

JÖN! JÖN! JÖN! a Néprajzi Múzeum városi kampánya és új blogja

FELHÍVÁS

1 nap – indulástól érkezésig

Hétköznap reggel, csörög az óra, ébredés, pillantás a naptárra, reggeli, indulás otthonról. De mit történik a start és a cél között? Tekerünk a külvárosból a belvárosba bicajjal? Sétálunk a közel eső munkahelyre? Ülünk egyedül vagy gyerekeinkkel egy autóban, és várjuk, hogy zöldre váltson a lámpa, és elinduljon a kocsisor? Állunk és várakozunk egy megállóban, majd felszállunk és zötyögünk a buszon, villamoson vagy trolin? Könyvvel kézben vagy gondolatainkba mélyedve, felhőtlenül vagy bosszúsan? Majd este újra ugyanez, csak az ellenkező irányban. El tudjuk egyáltalán mesélni, hogy mivel töltjük ezt az észrevétlenül és nyomtalanul elmúló időt?

A Néprajzi Múzeum EtnoMobil: mozgásban a kortárs kultúra címmel hirdet kampányt városi közlekedési szokásaink, élményeink és tapasztalataink felszínre hozására és megmutatására. Ehhez várunk vállalkozó városi utasokat, akik leírják és beküldik nekünk egyetlen napjuk utazási történetét. A történetek közzé tesszük a kampány hivatalos blogján.

Induljon el otthonról reggel, figyeljen, írjon és küldje el nekünk!

1 nap története: amely legyen akár kalandos vagy feledhető, mindennapos vagy kivételes, hosszú vagy rövid, de mindenképpen: közlekedős, utazós és mozgós.

Az írások maximális hossza: 3000 leütés, kézírással maximum egy oldal.

A beküldés időszaka: 2009. október 1-30.

e-mail: frazon@neprajz.hu
levélcím: Néprajzi Múzeum, 1055 Budapest, Kossuth tér 12.
(A címzéshez írja oda: „1 NAP”)

EtnoMobil: mozgásban a kortárs kultúra

áttáncolt lomtalanítás

Az átépítés, a költözés törvényszerűen kapcsolódik a lomtalanításhoz. Még egy múzeumban is. De egy ilyen babahalmot még a lomis világra és second hand kultúrára nyitott muzeológusi tekintet is döbbenten néz: karok, csuklók, könyökök, fejek, deréktól lefelé és fölfelé szabdalt babatestek. Egyfelől hátborzongató, másfelől elgondolkodtató: így lestrapálta a populáris kultúra az eszközállományt? Vajon hány évtized resztlije halmozódik itt? Ha egy grand plié nem is jönne össze az egyenes lábúaknak, a balett öt alapállásából azért kettő – az egyes és a hármas – egész jól menne már.
Így táncolnak át szegények egy nagyszabású lomtalanítást.

kapcsolódó szövege:
nyakigláb a nagyvárosban
ruhák síkban és térben
a kiállítási életkép és szereplői – történeti perspektívából

a láthatatlan múzeumi bábu

Rivière nejlonszálai

babák a múzeumban és az időben

poppenhuis: babák a házban, a regényben és a múzeumban

CM szolgálati közlemény

A keddi Európai Autómentes Napon belvárosi kerékpáros demonstrációt szervez a Critical Mass. Az amúgy is nehéz forgalmi helyzetre tekintettel idén sem kérték útvonalak lezárását a rendőrségtől, hanem a forgalomban közlekednek. A Városháza épületétől 18:30-kor induló több tízezer kerékpáros jelentős torlódást okozhat a Nagykörúton belül eső pesti területeken, de a Nagy- és Kiskörutat 18:30 és 20:15 között érdemes teljesen elkerülni autóval. Útlezárásra 20 óra körül kerülhet sor a Károly körúton , a Városháza parknál (maximum 10-15 perc), valamint 18:20 és 19:20 között a Károly krt., Andrássy út, Teréz krt., Király utca útvonalon, ahol rendőri biztosítással gyerekek bicikliznek el. Ez is legfeljebb néhány percig tarthat 1-1 kereszteződésben.

Kerülőútnak a pesti rakpartot, Dózsa György utat, Fiumei utat és Hungária körutat ajánljuk, tömegközlekedőknek pedig elsősorban a metrók, villamosok használatát.
Kérjük a városlakók türelmét, és az autóval, kerékpárral közlekedők fokozott figyelmét!
Köszönjük!
Critical Mass Budapest

Az autómentes nap tájékoztató plakátja letölthető innen!

budapesti közlekedés

A Dinó gyalog jár.

És felegyenesedve.

Van példakép!

(Budapest, 5ker, Kossuth tér)

két srác

Amikor kis zsúfolt közösségi kapszulákban haladok előre (mint amilyen például a dugig tömött távolsági volánbusz), akkor óhatatlanul meghallom a közelben ülő vagy álló mások beszélgetését. A kortárs gerillák, persze már felszerelve utaznak (MP3 zenével, laptop filmmel), így a beszélgetések is ritkulnak, de egy hosszabb út mégiscsak kecsegtet ínyencségekkel.

A kép illusztráció. Forrás: vezess.hu

Távolsági buszon látszólag nagyon bamba vagyok: olvasni nem nagyon tudok, nehezen fogom be szememmel a röpködő betűket (kiváló utak, kiváló rugózás: Magyarország!), számítógéppel ritkán utazom (cipeli a fene), az MP3 előkészületet igényel (ez nem jellemzi utazásaimat), így marad a látszólagos semmittevés. Miután általában a fejemmel dolgozom, könnyen mondhatom, hogy akkor is csinálok valamit, ha ez nem látszik: olyankor gondolkodom. A gondolkodás pedig munka. Ez néha igaz is. Aztán, ha a nagy dolgozásban valami használható jut eszembe, hát felírom. Füzet mindig van nálam.

Szóval, amikor csak ülök és erősen dolgozom, sokszor kapom magam azon, hogy figyelmesen hallgatom az utasok beszélgetését. Olyan ez, mint egy Pintér Béla darab: jól, rosszul sikerült poénok, félig befejezett mondatok, magánfilozófiák monológban, vélemények és viták dialógusban. Színdarab az ország mai állapotáról, hétköznapi szereplőkkel, érdekes vagy feledhető karakterekkel, begyakorolt, százszor elismételt fordulatokkal vagy spontán reakciókkal, egyéni ízzel vagy bődületes közhelyekkel tűzdelve. Néha még jegyzetelek is. Mit tegyek, etnográfus vagyok!

Jaja, egészen jófej, pedig cigány, üti meg a fülem. Hátulról. Jellegzetes mutálós fiúhang. Rövid tőmondatokban beszél, a pontok helyén idétlenül hullámzó nevetésszerűséggel. Ha van poén, ha nincs. Általában nincs. Hangosan beszélnek, nem is értem, eddig miért nem hallottam meg? (Persze, dolgoztam.) Egy férfiról diskurálnak, akinek szerintük jó a humora, normálisan viselkedik és még a ruhái is egészen rendben vannak. Pedig cigány. Az egész beszélgetés a pedig szócska körül forgolódik. Minden mondat egy ellentét. Szerintük. Egyre jobban belelovalják magukat, egyre nagyobbakat mondanak, egyre többet röhögnek. A cigányokon. Érzem, ahogy egyre ingerültebb leszek. Aztán hirtelen elhallgatnak. Igen, a Józsi teljesen normális, hallatszik a konklúzió. Oké, gondolom, akkor ezek csak fiatalok, eddig túl sok hülyeséget hallottak a felnőttektől, de most meggyőzték magukat arról, hogy azért, mert valaki cigány, még lehet normális. Akkor ez most happy end. Jaja, mindnek ilyen normálisnak kellene lennie, mondja megint a mutálós srác. A többit meg vissza kellene toloncolni Indiába. Téged meg a fára, hallom a saját hangom. Te kis hülye majom. És nézek bele a vizenyős kék szemébe. Az arcán két szál szőr, idegesen pislog, nem érti, mit bámulom. Tagoltan elismétlem: Te meg egy kis hülye majom vagy, ezért másszál vissza a fára. És nagyon idétlen a hangod, egyáltalán nincs humorod, úgyhogy lényegesen jobbat tenne a pedigrédnek, ha csendben utaznál! (Teljesen olyan vagyok, mint egy óvodás, de nem tudok leállni.) A másik kezd el vinnyogva röhögni, aztán ez is itt. Ahogy elneveti magát, egy kis nedvesség fröccsen az arcomra. És a szád is büdös, mondom. Látom az arcán, legszívesebben pofán vágna. Csak ekkor nyugszom meg. A mellettem ülő lány megkérdezi, kérek-e a csokijából. Nem kérek.

Visszafelé lazábban utazunk. Reggeli járat. Csak fiatalok és nyugdíjasok. Meg én. A ritka kivételek közé tartozom. A korosztályom szinte egyáltalán nem utazik távolsági buszon. Autózik, gondolom. Ne feszegessed, hééé! Nem letörni! – kiabálja a sofőr, és már indul is hátra. A nénik riadtan emelgetik a fejüket. Nem akarom letörni, mondja elképesztően szelíden és nyugodtan az előttem ülő srác. Még csak nem is cinikus. Kinézek a két ülés között, hogy lássam az arcát. Tizennyolc, tizenkilenc lehet. Néz a közeledő sofőrre és vár. Nagyon egyszerű, ér oda a pasas. Már ő is visszavett az előző hőzöngősből, de még kicsit fölényes. Így! Előbb le kell nyomni, aztán tolni, amíg bekattan. Aha, szuper, köszönöm, válaszolja a fiú, miközben felhajtja a karfát. A sofőr leszáll a középső ajtón. Nem rajta múlt, hogy ennyire simán ment. Tíz perc pihenő, mindenki kinyújthatja a lábát. Lassan indul a mozgolódás, de határozottan terjed. Pár perc múlva minden néni próbálgatja a karfát. Van, aki óvatosabban, van, aki bátrabban ráncigálja. Ekkor lép vissza az előttem ülő fiú. Tessék megmutatni, hogy kell, mondják a nénik. Hirtelen megélénkül a busz folyosója. A fiú megmutatja, a nénik próbálgatnak, kacagnak, mint a gyerekek. Mindenki visszaért? Ez már a sofőr. Akkor indulunk, üljön le mindenki! Budapestig meg sem állunk. Olyan az egész út, mint egy osztálykirándulás. Mindenki könyököl a saját karfáján. Jóleső, halk zsivaj.

Új Média Grafikus képzés a BKF-en

háromszög, négyzet, spirál, meg más geometrikus izék
bohócorr négyzettel és háromszöggel
busz, szív (szeretik a BKV-t?)
ház, egyre nagyobb (de lehet, hogy boríték)
egyre dinamikusabb a zene (mindjárt jön az énekes)
kileng a mérleg nyelve, vagy mi (dalol az énekes)
mérleg, gomb (biztos jön a változás)
színes kockás szőnyeg meg a magyar zászló
fogaskerék, négyzet, (most már minden színesben)
ÚMG, ÚMG
Új Média Grafika
egy éves képzés diplomásoknak
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
jelentkezési határidő: szeptember 20.



Aki meg is nézné, ide klikkeljen, amíg megtanulom, hogy kell beszúrni a blogba videót!

Gerhes Gábor ajánlásával!

UPTODATE: láthatóan megtanultam! :)

a csapból is ez folyik: víz

A csapvízzel szembeni bizalmatlanság a 20. század második felének egyik legsikeresebb marketingfogása. Ne igyál gyanús csapvizet, hanem vegyél a boltban palackozott ásvány- vagy ivóvizet – szól az általános fáma. De vásárlóként valóban tudjuk-e, hogy melyik stratégiával okozunk több kárt magunknak és környezetünknek? Tisztában vagyunk-e lehetőségeinkkel, és ismerjük-e a következményeket? A We Want Tap szervezet csapvíz-projektének kidolgozásával ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ. A javaslat látszólag egyszerű: piacra dobtak egy szép, környezetbarát, tartós terméket, és azt üzenik, a palackozott víz helyett vásároljunk Tap palackokat, töltsük meg csapvízzel, vigyük magunkkal, vagy tegyük a hűtőbe. A kezdeményezés persze ennél lényegesen összetettebb – ahogy a probléma is.



A palack „csak” egy könnyen felfogható médium, amely remekül sűrít magába ökológiai problémákat: a biztonságos ivóvízkészletek csökkenéséről és a közvetlen környezetkárosításról. A csapvíz-projekt célja tehát a szemléletváltás: felhívni a figyelmet az egyéni és lokális megoldások fontosságára, a kitermelés, palackozás és szállítás helyett a helyi minőség javítására és karbantartására. A csapvíz ugyanis akkor is gazdaságos, ha ehhez helyi szűrő- és tisztítómegoldások szükségesek. Mert a megfelelő minőség helyi előállításával lényegesen visszaszorítható a műanyagpalack okozta általános környezetszennyezés, ami közvetlenül is hozzájárul a föld vízkészletének romlásához. A kulcs az információ és a tudás.

A We Want Tap mégis több jól működő információs rendszernél: ugyanis az eladott termékekből befolyó bevétel hetven százalékát azon területek környezeti fejlesztésére fordítják, amelyek nem vagy csak nagyon korlátozott mennyiségben rendelkeznek biztonságos ivóvízzel. A projekt tehát felhívja a figyelmet a csapvízben rejlő lehetőségekre, az átgondolatlan fogyasztás veszélyeire, ehhez felkínál egy tárgyat, egy kampányt és rengeteg információt. A kritikus és konstruktív kezdeményezés mégsem antiglobalista, hiszen célja a globális gondolkodás és a lokális megoldás összekapcsolása. És szeretnék, ha néhány év múlva a csapból is ez folyna.

A tárgyleírás a Tudatos Vásárló nyomtatásban megjelenő magazinjába készült. A következő őszi lapszám témája a folyadék és a víz. Az előző szám: Pénzügyek


kapcsolódó írások:
középpontban a víz
szomorú vasárnap
tudatos REgerenda
a tudatos vásárló pénzügyei – ajánló

az olvasó lázadása 2.

Így lett lázadásból (lásd délutáni bejegyzés) anarchia:

Fotó: Sarnyai Krisztina (kösz!)

Mert, hogy mit hoz a véletlen? Egy újabb bringastencilt a budapesti forgatagból, elektronikus küldeményként. Az anarchisták jól ismert utcai jelébe van beleügyeskedve a bringa (ott lánc és váltó környéken van egy kis differencia, de spongyát rá!), mint a hétköznapi ellenállás kerékpáros vonulata. Azért a CM maradjon csak nyugodtan az eddig ismert ember és kerékpárja logónál! A kompozíció amúgy a szabadkőművesek körzős-vonalzós jelére emlékeztet. Még az is lehet, hogy velük terveztetik a budapesti bringa utakat. Természetesen teljesen titokban. A föld alatt.

az olvasó lázadása

A cím persze lopás. És a cím persze nem lopás, csak idézet: ezen a címen jelent meg tavaly a Kalligram kiadónál egy kötet, a mondat végén kérdőjellel (szerk.: Bárány Tibor, Rónai András). A könyv témája a kritika, a kritikus, az on-line és a nyomtatott kritikaírás és olvasás szerepe a kortárs – elsősorban magyar irodalmi – kritikai szövegkörnyezetben. (Aki idáig jutott, ne adja fel!) Több tanulmány is foglalkozik az olvasó hangjával. Ezért is az idézet: én is ezzel fogok foglalkozni – és az csak a látszat, hogy már megint a bringával!

Az előző bejegyzés nem is volt igazi bejegyzés, csak egy asszociatív képgyűjtemény: rosszabban és jobban sikerült fotóim laza válogatása, bringa és utca metszéspontjáról. Olyanokat kerestem, amelyeken nemcsak arról van szó, hogy a bringa egy vagány közlekedési eszköz, hanem arról is, miként válik – tárgyként vagy formaként – jellé, üzenetté, utcai alkotássá. A válogatás a Margit-hídi felvonulás utáni lelkesedésből borult virágba. És itt jön az olvasó, aki segít, hogy továbbguruljon a kezdeményezés.

A képarchívum szerintem tuti dolog, de ennél még tutibb, ha lehet is vele kezdeni valamit. Két képet kaptam: az egyiket ismeretlen olvasótól, aki hozzászólt egy linket, aminek a végén egy bringás graffitis kép van, úgyhogy mázra vele:

forrás: KÁFÉ Kép-Tár, Dezső Tamás felvétele

Mázlim van, mert ezt én is ismerem, és meg is találtam egy kis kotorászást követően:

A képet 2003 nyarán csináltam Párizsban, és van egy változata is:
Figyelmes néző láthatja, hogy itt egy számozott stencilről van szó, állandó szereplőkkel, de változó Leitobjekttel. Mindig van a kalapos-kabátos árnyalak (virággal szájában, piros zokniban), a macskák, a madarak és pillangók, a lufi, a bőrönd, az ernyő és a papírhajó. A változó pedig a jelent központi tárgya: a bringa, a lazizós függőágy, és még egy rakás más. Az alkotó NEMO, és a további változatokra könnyed kotorászással rátalálni (itt például egy vizes, mentőöves, de a bringatémát különösen kedveli – és ezzel persze nincsen egyedül).

Aztán egy másik olvasói hozzászólás is érkezett, képpel, e-mailben:

Fotó: Koronczi Endre

A helyszín Nyitra, az utca hírmondója pedig egy talányos funkciójú, ámbár kimondottan szép és letisztult vonalvezetésű, nemes anyagból fabrikált bringajel. A színválasztás – szürkén szürke – a közlekedés színpadán ugyan hekknek látszik, de nem lehetünk biztosak benne, hogy nem emlékművel, esetleg kerékpáros botlatókővel van dolgunk. Vagy, ahogy erre kedves művészünk felhívta a figyelmet: gondoljunk bele, mekkorát lehet ezen csúszni már egy könnyű zápor alkalmával is. De a tárgy és a kép tagadhatatlanul szemrevaló. Úgyhogy egyelőre: marad a talány!

És most nem is ecsetelnem tovább, mily kedves számomra az olvasók „lázadása”.

az utca hírmondója: bringa

A képek Budapesten, Pécsen, Berlinben és Hamburgban készültek az elmúlt egy-két évben.

kutyabaj?

- ki nyüzsög a parkocskámban?

- ne duzzogj kutya, csak a Critical Mass!

- és mitől ilyen boldogok?

- mert sokan vannak.

- és az nekünk jó?

- naná!

- ha te mondod!

- nem, nemcsak én mondom, minden normálisan gondolkodó városi lény azt mondja: jó, ha sok a kerékpáros. tudod kutya, az a vicc, hogy Budapest egy olyan város, ahol a városlakók jelentős része magától jött rá, a jó kerékpáros a sok kerékpáros. egyéni és társadalmi szinten egyaránt: kisebb pocak, izmos hátsó, kisebb úszógumi, kevesebb dugó, jobb levegő, több hely, nagyobb a szabadság és vidámabb az élet. most pedig az van, hogy az emberek próbálják elmagyarázni az élhető város összetevőit a város vezetőinek. ez olyan, mint az óvodába szoktatás: még az is lehet, hogy szocializálódnak.

- aha. értem.

- jól van kutya, akkor szimatolj tovább!