hét kép-alá-írás

(A képaláírásos fotóalbum Kriszta, Vajaspánkó-szerzőtárs kérésére készült, vallomásos próza műfajban. Próbáltam kreatívan megoldani a feladatot.)
Szeretem az okos, a társadalommal kritikus viszonyba kerülő alkotásokat, legyen szó graffitiről vagy műtermi alkotásról. (Kállai András alkotása november 8-ig volt látható a 2b galériában.)

Szeretem, ha a használati tárgyakban van gondolat és humor. (Eperjesi Ágnes Hűtőmágnesek, 2002. A valóban használható hűtőmágnesek cukorka csomagolások epres piktogramjainak nagyításával készültek, a szemétből tárgy és a sorozatgyártás hamar-megoldásainak középontba állításával.)
Szeretem a nagyvárost, a modern építészetet, a betont, az üveget és a fémet, mégis szeretem, ha egy nagyváros zöld is egyben. (Berlin, a Fal helyén parkosított gyalogúttal, háttérben a Potsdamer Platz, 2008 nyár)
Szeretem a jófej kutyákat, de nem hiszem, hogy nagyvárosban, tömbházban kellene tartani őket. Ezekre az esetekre itt egy kreatív utcai változat (Hamburg, Schanzen Vierteil, 2008 ősz):
Szenvedélyesen vonzódom a műanyag tárgyakhoz. (A Néprajzi Múzeum műanyag című kiállításának részlete, 2006 tavasz)
Egyik kedvenc tánctársulatom a Tünet Együttes - Szabó Réka Társulata. (Te szemét! című performansz részlete, Budapest, Millenáris, 2008 nyár)

Egyszer lesz egy saját múzeumom. (A kép csak illusztráció: HamburgMuseum, 2008 ősz)

gyalog és bicajjal

Hamburg, Hafenstrasse, 2008. ősz

road movie

Tegnap koraesti csúcsforgalom:

(A csokoládé lapocska - nem túl finom - a Detmoldi Szabadtéri Múzeumi terméke, az idei tematikus évük ugyanis a közelekedésről szól. Minden közlekedési táblát kiadtak csokiformátumban. Ajándékba kaptam. Kedves Emese, köszönöm.)

WUNDERKAMMER, avagy kísérlet a reneszánsz úri huncutság, a tudomány és a kortárs mindennapok összeillesztésére

A Wunderkammer nem más, mint egy nyelvterületenként más néven nevezett magángyűjtemény: Kunstkammer, Kunstschrank, Kuriositätenkabinett, Raritätenkabinett, curiosity cabinet, studiolo – csak néhány a műfajilag hasonló rendszerek közül. A reneszánsz gondolkodásmódban gyökerező házi univerzumban a legkülönfélébb tárgyak és formák, természeti képződmények és emberi alkotások sorakoztak egymás mellett a maguk „természetes” módján. A világról alkotott tudományos képzetek, a múlt, a tapasztalatok, a tárgyak és a következtetések – a gyűjtésre érdemes dolgok – találtak ott helyre, elsősorban a 16-18. század főúri, nemesi vagy nagypolgári közegben.

A tudomány és a divatos „úri huncutság” határán elhelyezkedő miniatűr múzeum hűen tükrözte a reneszánsz kor kísérletezéssel, megfigyeléssel és tapasztalati tudással kapcsolatos gondolatait, ami kiegészült a múlt felé fordulás új formáival és a játékos teremtés gondolatával. A gyűjtők lenyűgöző és csodálatos gyűjteményeikben napokat, heteket, éveket vagy akár egy egész életet is eltöltöttek a természettel való művészi versengésben. E két szféra, a natura és ars közötti átjárás lehetőségeit kutatták, megfigyelésen, kísérletezésen alapuló magyarázatokat hoztak létre, a tárgyakat rendbe rakták, megnevezték és osztályokba sorolták. A Kunst- és Wunderkammerekben a saját és az idegen, egzotikus világ legkülönfélébb tárgyai magától értetődően kerültek egymás mellé formai hasonlóság, szín, anyag vagy funkció szerint. A gondolkodásmód fontos eleme volt a megnevezés: a gyűjteményi darabok precíz meghatározása és feliratozása. II. Rudolf német római császár híres prágai Kunstkammerjében tárgyait nemcsak leltározta, hanem ezt 1607 és 1611 között könyvben is megjelentette. A precízen kivitelezett kötetek a későbbi Kunst- és Wunderkammerek felépítéséhez is mintát adtak, de a kiállításkatalógus mint múzeumi/gyűjteményi műfaj alapköveit is lerakták.

De nézzük, hogy működik mindez a reneszánsz időktől távol, a természet, a művészet és a társadalom mai állása szerint, a Tudatos Vásárlók gondozásában! Miként válik rend és rendetlenség láthatóvá és érthetővé a kortárs fogyasztói kultúra kritikus megközelítésével ma, a budapesti belváros bérházai között, egy tágas és napfényes tér funkcionális egységeiben, egyedi alkotások és sorozattermékek elrendezésével, megnevezésével, szubjektív interpretációk segítségével. II. Rudolf német-római császár, ha ma élne, kíváncsisággal szemlélné natura és ars, illetőleg környezet és a kultúra ilyetén összeillesztését.

Amikor 2008. november 4-én, kora este hat óra tájban II. Rudolf német-római császár megérkezett Budapestre, az Arany János utcába, a tágas tér előszobájában rögtön megakadt a szeme egy csinos kis polcos tároló szekrényen: el is nevezte Kunstschranknak. Hiányolta ugyan a megszokott díszes külsőt, de amikor megtudta, hogy a bútorok papírból készültek – amire ő eddig csak rajzolt és levelet írt – akkor eszébe jutottak derék alkimistái, akik hasonló fizikai változást tudtak elérni a természet alkotórészein. Aggódva olvasta a fogyatkozó erdők történetét, így azonnal megbarátkozott a kisebb-nagyobb tárgyak elhelyezésére alkalmas praktikus papírépítménnyel. Választott egy csinos vendégpapucsot magának, és otthonosan továbbcsoszogott a kamra irányába.Ott kiszúrt magának egy jó felépítésű butéliát, melynek záródása ivókútra emlékeztette. Azon viszont őszintén elcsodálkozott, hogy víz és gáz találkozása frissítő üdítőitalban végződik – ez még tisztes alkimistáit is elbűvölte volna. S ha elfogy az ital, a palack újratölthető? Ez egyszerűn ördögi – gondolta.A konyhában II. Rudolf kíváncsi érdeklődést tanúsított Varga ökogazda zöldségei és gyümölcsei iránt, és boldogan emlékezett Giuseppe Arcimboldora, excentrikus olasz festőjére, aki zöldségekből és gyümölcsökből illesztette össze őcsászári fensége portréját.

Mellkasát tökből, arca dombjait ropogós piros almából, göndör hajfürtjeit szőlőből, szemöldökívét borsóhüvelyből, ádámcsutkáját pedig fehérretekből. Egy különc festő és egy különc császár találkozása egy adalékanyagmentes tudatos konyhában. (De csillagászat iránt fogékony császárunkat az udvari napszakács is elbűvölte. Biztosra vette, hogy megtalálta az aranycsinálás speciális eszközét, és alig akart hinni a fülének, hogy egy ilyen csodálatos szerkezettel csupán császári menüjét főzik készre.)
A tisztálkodás ugyan nem tartozott kedvenc uralkodói elfoglaltságai közé, de azon remekül szórakozott, hogy királyi és császári fensége virágoskertek és rózsalugasok táplálását segíti elő, amely aztán illatos szappanok formájában tér vissza udvari fürdőszobájába. Vélelmezem, hogy más egyéb tisztító és tisztasági kellékek elkerülték császári figyelmét.A gardróbban viszont újra magára talált: hiszen ki ne hallott volna a császár új ruhájáról! Nézte, nézte közönségét, mit is válasszon? Majd gyorsan döntött: egy méltányos kereskedelemből származó, bio alapanyagból gyártott, divatos farmernadrággal minden hercegkisasszonyt könnyedén ágyasává tehet – amiben persze amúgy sem volt rest.
Egy balszerencsés jóslattól való félelmében viszont nem is nősült meg soha – így minden sikeres és gyümölcsöző hódítása ellenére elveszettnek érezte magát az apró holmikkal zsúfolt gyerekszobában. De addig kotorászott, míg itt is csudálatos dolgokra talált. Olvasott kukoricaszárból készített, lebomló pelenkáról, kipróbálhatta a maradék textilekből szőtt kényelmes pihenősarkot is, de figyelmét mégiscsak azok az önjáró szerkezetek és masinák kötötték le, melyhez hasonlót maga is tartott prágai Kammerjében. Órák, szerkentyűk, apró mozgó játékok, melyek fénnyel, földdel és vízzel működnek. Hát ez már valami! – gondolta a természet nagysága előtt meghajló német-római császár.
De arra álmában sem gondolt, hogy a dolgozószobában igazán emberére akad: egy ezermester, aki nemcsak rajong az óraszerkezetek iránt, hanem minden kezébe kerülő felesleges tárgyból készít is egyet: kerek, szögletes, fém és papír, színes és natúr változatban. Aki járt már császárunk udvarában, az pontosan tudja, hogy a politikában nem, de az óraszerkezetek gyűjtésében különösen szenvedélyesnek mutatkozott. Örömmel látta, hogy az időnek, az óráknak és az ezermestereknek most is milyen fontos szerepe van.

Mire ideért, gondolatok kavarogtak a fejében: az elfogyó erdőkről, a melegedő földről, a mindent beborító és elárasztó szemétdombokról, közben pedig azt is látta, hogy az emberi elme folytonosan keres és kutat: megoldások, lehetőségek, új ötletek és eljárások után. Látható és láthatatlan, saját és idegen, természetes és mesterséges, egyedi és sorozat, méltányos, korrekt, kísérletező és talányos tárgyak, a fogyasztói kultúra tudatos csodakamrájában – II. Rudolf német-római császár ajánlásával.

(A szöveg a Csodakamrák/Wundekammer. Mindennapi mégis titokzatos tárgyaink című kiállítás megnyitóján hangzott el, 2008. november 4-én. A kiállítás rendezői: a Tudatos Vásárlók Egyesülete, a kiállítás megtekinthető a Centrális Galériában, 2008. november 23-ig.)

Wunderkammer a tranzit.blog-on is.

kannás

pusztába kiáltó – kis magyar badar

Nemrégiben abban a hátborzongató jutalomban részesültem, hogy több napot is eltöltöttem a Lakiteleki Népfőiskolán egy szakmai konferencia jóvoltából. A hely népmesébe illő: egyszer volt, hol nem volt... de ma már csak a hol nem volt van. Azt hiszem mindent magába sűrít abból, amiről ennek az országnak le kellene szoknia ahhoz, hogy kilásson a trágyadomb alól, amit összehordott a maga fejére. És ebben a mesebeli tájban egy igazi gyöngyszemre akadtam: a búváriskolára, erre az erősen magtárolóra hasonlító irdatlan tartályra, a kietlen pusztában.
Elképzelem, amit a bátor tanonc búvárpipával szájában, békatalppal lábán felcsattog a csigalépcsőn, majd egy fegyelmezett és szűkre szabott mozdulattal (nehogy beverje a könyökét), de halált megvető bátorsággal beleveti magát a zöld tartályba (amire sok festéket nem pazaroltak – biztos drága), alámerül, és a lenti kis ablakon elégedetten kikacsint oktatójára.
Aztán, ha ezt legalább 20 tanórán keresztül helyesen kivitelezi, akkor megkaphatja a búvárvizsgát. És: irány a tenger! Egyenlő esélyt a pusztai gyerekeknek a tengeri szakmák elsajátításában! Végül is Jamaicának is van bob csapata.

milyenek a hamburgi pasik, avagy szépen kidolgozott férfitestek grafikus ábrázolása

hétfői naptárbejegyzés

medve-falak

Az észak-német kalandtúra dokumentumaiból több tematikus egységet is képezhetnék - ez viszont az útibeszámoló készítés legegyszerűbb formája, úgyhogy a végletekig nem fogom kihasználni. A medvés témát azért megugrom, és tervezem még a "szépen kidolgozott férfitestek grafikus ábrázolása" témakör körülugrálását is - amihez lesz egy kis ízelítő.
Hagen pólós barátunkat Hamburg-Neustadt egy eldugott szegletében találtam, és ugyan gondolkodtam egy darabig, hogy akkor most kutya-e vagy medve, de végül az utóbbinál maradtam - ne kérdezd miért (ez olvasható egyébként a kis jövevény pólóján is: Frag nicht, warum...). De szeretném felhívni a figyelmet a fülek állására, meg a két lábas, két kezes testfelépítésre! Egy kicsit messzebb, Kiel kikötőjében álldogál ez a ki tudja miért ily szomorú alternatív barna medve - talán nincs túl kreatív kedve? A beton "valami", melyen épp kiéli művészi hajlamát, egy hajó üzemanyagtöltő állomás megállópontja. Lehet, hogy a hajókat akarja befújni, de az meg tilos.
Végül a "szépen kidolgozott férfitestek grafikus ábrázolása" halmazzal közös metszetben látható ez a kis "rajongás tárgya" műfajmegnevezésű jövevény, aki ott deréktájban messze vezet jófelépítésű barátjával szemben. A medvék már csak ilyenek! És ez itt újracsak Hamburg-Neustadt.
Ajánlom: különös tekintettel Írisznek!

dolgoznak a mérnökeim

"Az énekeim már dolgoznak

az életen

Odahatnak, hogy mindenkinek

jobb legyen

Alszanak a németeim

Dolgoznak a mérnökeim

Száll a dal, tralalalala"

(Részlet: Kispál és a Borz Sika, kaszal, léc című 1994-es album, Német mérnökének című dal)

Én pedig már dolgozom a következő bejegyzésen (mégha bejegyzéseim nem is dolgoznak az életen). A képeket Hamburgban készítettem, a folytonosan épülő Elba kikötőben. Már megint egy jó német város! Dolgoznak a mérnökeim...

szoborpark mint urbánus színpad

Berlin a mai európai nagyvárosok között élen jár a közterek átszabásában, a „nem helyek” hellyé tételében, új városképek és városszövegek fogalmazásában. A kezdeményezések között kormányzati és civil projektek, látványos és visszafogott tervek, drámai és ironikus megközelítések, nagyköltségvetésű és „filléres” próbálkozások egyaránt vannak. A városi tér újraszervezése, a köztér fogalmának, prezentációjának és mindennapi életének újragondolása, kreatív megmunkálása a városlakók legizgalmasabb kísérletei, mellyel új szereplők, tárgyak és jelentések kerülnek felszínre. Ideális esetben egy-egy alkotás nemcsak az alkotókat, hanem a befogadókat is „megdolgoztatja”, elsősorban intellektuálisan.
A Skulpturenpark Berlin_Zentrum egy öt hektáros, hatvankét beépítetlen telekből álló, emeletes házakkal körbevett „szabad” terület Berlin belvárosában (Berlin-Mitte), Fischerinsel és Kreuzberg közelében, az Axel Springer házak és az állami nyomda tőszomszédságában, az egykori szovjet és amerikai szektort elválasztó Fal helyén. Ez a tény már önmagában is jelentéstelivé teszi ezt a teret, de a puszta birtokbavétel mégsem volna elég egy kulturálisan olvasható hely létrehozására. A kiemelés és nyilvánossá tétel, az új tartalmi rétegek felhordása, a terület szimbolikus újrafogalmazása viszont e jelentések közvetítésére (is) alkalmas médiummá tette. A feladatra 2006 novemberétől egy öt alkotóból álló művészcsapat vállalkozott. Az egyesületi formában tevékenykedő KUNSTrePUBLIC e.V. térfoglalása, a nemzetközi együttműködésben készülő művészeti projektek megvalósítása, a köztéri szobor fogalmának és funkciójának folyamatos újragondolása segítségével ugyanis a téren megállt az amortizáció, a romlás folyamata megfordult, alkotóhellyé változott, és az öt hektáros „parcella” visszakerült Berlin térképére: újra olvasható városi hellyé vált.

A 13. század óta lakott terület a Gründerzeit időszakában – a modern ipari boom és a klasszikus liberalizmus közép-európai virágkorában – vált pezsgő hangulatú belvárossá. Fényét a két világháború közötti időszakban is megtartotta, de a második világháború végére romhalmazzá változott. A Fal felépülésével új fejezet kezdődött a hely történetében: a közel egyhektárnyi „zöld” a szovjet zónába került, katonai terület lett, melynek szélén kanyargott a keleti és nyugati világot elválasztó betonkígyó.
A hetvenes években még karakteresen elvált a két világ egymástól: míg az amerikai zónában közvetlenül a fal mellett egy divatáruház (Modecentrum Berlin-Mitte) működött, a szovjetek a beépítetlen telkeket bontási területnek nyilvánították. A Fal 1990-től kezdődő lebontása után szemétlerakóként, 1995-től parkolóként „üzemelt”, majd 2006-tól új időszámítás kezdődött az évtizedek óta kopár – bár korántsem eseménytelen – tér életében.
A Kommandantenstraße és az Alte-Jakob-Straße sarkán álló áruház épületét 2006-ban a KUNSTrePUBLIK e.V. alkotói vették birtokba, és egy teljes emeletet alakítottak át művészeti projektek és prezentációk létrehozására alkalmas kulturális centrummá. Az áruház – akkor már Skulpturenpark Berlin_Zentrum – harmadik emeleti, parkra néző, több mint 800 négyzetméteres belső része kutatóközponttá, műhellyé, kiállító- egyben nézőtérré, a kutyasétáltatásra, parkolásra, szabadtéri grillkertként és játszótérként működő park pedig az ingatlanspekulációk helyett a kortárs köztéri művészet színpadává vált. A területfoglalás fizikailag is összeköti a Fallal mesterségesen szétválasztott két oldalt, de az emelet használatba vétele a perspektívák sokféleségét (fent/lent, kint/bent) is erősíti. A nézők bevonásával teret kínál és helyet ad az észleléshez és a cselekvéshez egyaránt. Ez a perspektíva viszont további asszociációk létrehozására is alkalmas, hiszen az emeleten kialakított egysoros nézőtér az állandó megfigyelés lehetőségével az ironikus történelmi nézőpont kialakítására is alkalmas: a Fallal elválasztott területek hétköznapi rendje ugyanis pontosan ezen az állandó megfigyelésen és ellenőrzésen alapult. A nézőtér tehát nemcsak praktikus és hasznos színházi és munkatér, hanem a kritikus és ironikus olvasatok kitűntetett helye. A művészeti egyesület alapítói nemcsak gondolkodásmódjukba, hanem működésükbe is beépítették a tér többszáz éves kontinuus városi történetét: a prosperálás, a virágzás, a stagnálás, végül a rombolás, az üresség és a mellőzés periódusainak következményeit, tapasztalatait és tanulságait.

A 2006 novemberében nyíló szoborpark első nagy nemzetközi művészeti projektje a Parcella, a Biopolar német-magyar kulturális együttműködés támogatásával jött létre, a Lumen Fotóművészeti Alapítvány és a KUNSTrePUBLIK e.V. szakmai együttműködésének keretében. A projektet a Balkon 2008. februári számában részletesen elemeztem.

(Képek forrása: www.skulpturenpark.org)

privát protest a tunyaság ellen

Megjelent Eperjesi Ágnes PRIVATE PROTEST című, összesen négy példányban készült művészkönyve.

fotó: Eperjesi Ágnes

A könyv az ugyanezen a címen, 2008 év elején a Laborban látható dokumentációs kiállítás lezárása, a bemutatott, és a terjedelmi okoból csak könyv formában olvasható személyes protestek szövegét tartalmazza.
A PRIVATE PROTEST projekt 2007-ben kezdődött Buenos Airesben. Egy rövid részlet Eperjesi Ágnes leírásából: "Buenos Airesben, amikor magányosan mentem tüntetni az utcára egy hulladékfából ácsolt protesta feliratú táblával, sokan kérdezgették, mi ellen tüntetek. Arról is beszélgettünk, hogy ők mivel elégedetlenek. Engem leginkább a a személyes – és nem a politikai - dolgok érdekeltek. Aztán portrékat készítettem néhányukról, ahogy az én táblámat tartják a kezükben. Arra kértem őket, hogy közben valami számukra fontos és elintézetlen – lelki - dologra gondoljanak, olyasmire, ami ellen harcolni próbálnak az életben vagy egyszerűen csak elfogadják, mint megváltoztathatatlan tényt." (Baglyas Erika elemzése itt olvasható.)

A budapesti kiállítás megvalósításához Eperjesi Ágnes a közvetlen környezete és a kicsit messzebb állók segítségét is kérte, mégpedig a következő invitációval: "Arra kérlek, képzeld el magad, amint a tüntetés-táblámat tartod a kezedben. Képzeld el, hogy elindulsz vele. De nem kifelé, az utcára, az emberek közé, hanem befelé, önmagadba. Oda, ahol teljesen egyedül vagy. Befelé, míg lassan összeáll, kitisztul, miért is van a kezedben ez a tábla, mi az, ami ellenedre van, mi ellen tiltakozol, talán önmagad ellenére, mi az, amit megváltoztathatatlannak hiszel, mi benned ez a tehetetlen düh, mi az, ami fáj. Így válik világossá számodra a táblád felirata. És ha le tudod olvasni, kérlek írd le nekem is, egy-két szóban, mondatban, bekezdésben."
A szeptemberben megjelent könyv ezeket a szövegeket tartalmazza, név nélkül. Én most mégis galád módon ideteszem, hogy év elején mi ellen protestáltam ott belül.

privát protest a tunyaság ellen

a nehogy-már-tegyek-egy-mozdulatot ellen
a nincs-kedvem-gondolkodni-rajta ellen
a nem-strapálom-magam-mert-még-mást-is-rám-bíznak ellen
az inkább-továbblépek-csak-le-ne-kelljen-hajolnom-felvenni ellen
a megvárjuk-míg-szétrohad-aztán-vakarózva-nekiállunk ellen
a miért?-mi-baj-azzal-az-összeszigetelőszalagozott-installációval ellen
az én-vagyok-a-fáradtabb-álljon-ő-a-buszon ellen
a felállok-a-járdára-ott-még-lazán-elfér-egy-gyalogos ellen
a ha-az-első-két-sort-elolvasom-a-többi-is-arról-szól ellen
a rögtön-jövök-tábla ellen
az oldal-tartalmi-feltöltése-folyamatban-van ellen
az utolsó-frissítés-2003-január-elsején ellen

Köszönöm, hogy protestálhattam!

a nyúlon innen

Nyúlnak nyúl, festésnek festés, de tojásnak nem tojás. Tehát nem húsvét.

Az első kép Stark Attila lehet (Budapest, Üllői út, Iparművészeti Múzeum mellett), a második pedig Fekete Valér, Eger.

p.s. okt. 2.: a mai tranzit blogon Amikor kiugrik a nyúl a bokorból című írás nagyon passzol a témához. Úgy látszik, mégiscsak itt a nyulak ideje!