pusztába kiáltó – kis magyar badar

Nemrégiben abban a hátborzongató jutalomban részesültem, hogy több napot is eltöltöttem a Lakiteleki Népfőiskolán egy szakmai konferencia jóvoltából. A hely népmesébe illő: egyszer volt, hol nem volt... de ma már csak a hol nem volt van. Azt hiszem mindent magába sűrít abból, amiről ennek az országnak le kellene szoknia ahhoz, hogy kilásson a trágyadomb alól, amit összehordott a maga fejére. És ebben a mesebeli tájban egy igazi gyöngyszemre akadtam: a búváriskolára, erre az erősen magtárolóra hasonlító irdatlan tartályra, a kietlen pusztában.
Elképzelem, amit a bátor tanonc búvárpipával szájában, békatalppal lábán felcsattog a csigalépcsőn, majd egy fegyelmezett és szűkre szabott mozdulattal (nehogy beverje a könyökét), de halált megvető bátorsággal beleveti magát a zöld tartályba (amire sok festéket nem pazaroltak – biztos drága), alámerül, és a lenti kis ablakon elégedetten kikacsint oktatójára.
Aztán, ha ezt legalább 20 tanórán keresztül helyesen kivitelezi, akkor megkaphatja a búvárvizsgát. És: irány a tenger! Egyenlő esélyt a pusztai gyerekeknek a tengeri szakmák elsajátításában! Végül is Jamaicának is van bob csapata.