keresztszemek helyett dallamos áramkörök

A technika, az elektronika és a dolgos, szürke hétköznapok összekapcsolásával egyszerű dolgunk van. Hiszen ki választaná önként és dalolva, boldog és sugárzó arccal a mosógép helyett a mosósulykot? Ki érezné kényelmesnek, hogy villával kell mindent pépesre gyömöszölni, mondjuk naponta háromszor, nagy tételben, hogy elkészüljön a szupersima, pépesített bébikaja, amikor ott a botturmix, a háziasszony gépesített jobbkeze? Ki ágálna egy porszívó ellen, amivel percek alatt eltüntethető az otthon nevelgetett porcicák jelentős része, és inkább söprögetne rendületlenül? Hogy van telefon, ha hívni kell egy orvost? És sorolhatnám azokat a hétköznapi technikai segítőket, melyeket magától értetődően tekintünk barátnak (és még az is előfordul, hogy nevet adunk nekik, amihez még különösen infantilizmusra sincs szükség).

Képek forrása: Geppetto web

Viszont könnyen, és legtöbbször jogosan jövünk zavarba, ha olyan funkciókat hódít meg magának az elektronika, amelyekre többezer éves, jól bevált megoldások léteznek, ráadásul olyan élethelyzetek és élmények, amelyek nem tartoznak a fizikailag megerőltető, hétköznapi tevékenységek sorába. A gyerekvárás, a gyerekszülés és a gyereknevelés aktivitással, várakozással és érzelmekkel átitatott világa például egyre inkább azon területek közé tartozik, amelyet ezer szállal sző át a technika és az elektronika, amely egyre speciálisabb funkciók és multifunkciók kialakítását eredményezi, sok-sok csábítással, hasznos és haszontalan fogyasztási eszközök garmadájával. Ezeket lehet szeretni, vagy nem szeretni, de talán a legfontosabb, hogy bátran merjünk gondolkodni róla. Látszólag praktikus, de tényleg szükségem van rá? Szeressem, vagy ne szeressem, ha mindent behálóznak az áramkörök? Jó ez nekem? És tényleg: ez a legjobb megoldást? De még a kérdésekre adott válaszokkal sem könnyű eldönteni, hogy egy-egy technikai kütyü esetében tényleg nélkülözhetetlen segítőről, vagy pusztán egy öncélú, a fogyasztók csábítását célzó gadget-ről van-e szó.

Ha egy tárgyban van gondolat, ötlet és például egy cseppnyi érzelem, amely tartalmában és formájában is tükröződik, akkor viszont könnyű dolgunk van: gondolkodhatunk együtt a tervezővel, érezhetjük, hogy partnerek, és nem csupán balga fogyasztók vagyunk. Kucsera Péter a Geppetto Design Stúdió egyik tervezője Pocakzene névre keresztelt MP3 lejátszója ilyesmi gondolatokból nőtt ki. A funkció létezett: várandós nők és pocaklakóik közös zenehallgatása, ami egyszerre több és kevesebb is annál, minthogy valaki egyszál hangon dalol – főleg, ha azt vesszük, nem vagyunk mindig nótás kedvünkben. Ehhez a funkcióhoz kellett összeilleszteni a tartalmat, a formát és az anyagot, ami már nemcsak gondolkodást, hanem tervezést, fejlesztést és technológiai tudást is igénylő kreatív munkafolyamat. Nézzük az elemeket!


Képeskönyvekből, fényképekről és akár a közelmúltból is könnyedén idézzük fel a fotelben üldögélő és hímezgető nagymama képét. Amikor ebéd után jön egy kis pihenés, nem, nem alszom, csak a szemem pihentetem, mondja, majd lassan előrebukik a feje, és ölében pihen a hímzőkeret, az épp aktuális keresztszemes vagy nyomott mintás kis terítővel. A fából, fémből, csontból, majd műanyagból készített egyszerű kis szerkezet, a hímzőkeret, két egymásba illeszthető vagy pattintható karikából áll. Igazi női tárgy, amire egy mozdulattal lehet kifeszíteni az anyagot. Feszített állapotban könnyebb a hímzés, szebb az öltés. Hímzőkeret nélkül is lehet, de kerettel könnyebb. Ezt a pattintós technológiát használta és gondolta tovább Kucsera Péter a Pocakzene MP3 lejátszó rögzítési módjának ötletével: a kerek formájú technikai és hangszóró felület került a póló alá, amit a külső részen egy rugalmas műanyag keret feszít rá a pólóra. A tárgy és a textil találkozása ugyanolyan ideális és simulékony, mint a hímzőkeret esetében, de a Pocakzene egészen másként női tárgy.

Összekapcsolja a tradíciót, az emléket, illetőleg a modern tárgytervezést és elektronikát, majd egy végtelenül „egyszerű”, fölösleges sallangoktól mentes, korszerű 21. századi tárgyat hoz létre. Két, látszólag ellenkező irányú gondolkodásmódot kapcsol egybe a tervező, magától értetődően, ezzel teremt új perspektívát, amelyből egyáltalán nem hiányzik az érzelem. Ezt erősíti tovább a programozható zenei üzemmód, öt zenei csomag összeállításával, a különféle hétköznapi elfoglaltságokhoz igazodva: altató, dúdoló, mocorgó, pihenő és emelkedő fantázianévre keresztelt menüsorral, Brahms, Chopin, Liszt, Schumann, Saint-Saens, Vivaldi, Schubert, Bach, Elgar, Mozart és Satie műveinek felhasználásával. A zenei tartalom összeállítását Tallis Baker zeneszerző, zongoraművész és felesége Gáborján Réka jógaoktató, dúla és független szülésfelkészítő segítette.

Ezekből a komponensekből – gondolatból, formai előképekből és kortárs formai megoldásokból, technológiából, áramkörből, lágy és kemény műanyagokból, zenetörténeti klasszikusokból, fantáziából, érzelmekből és tudásból – illesztette össze a Pocakzene MP3 lejátszót a tervező, aki talán kevésbé az egyszálhangos énekléssel és az alternatív fülhallgatós módszerekkel szemben, mint inkább abból merítve hozta létre ezt az apró elektronikus tárgyat.

A Pocakzene a 2010-es Magyar Formatervezési Díj díjazottjai és kiállítottjai között szerepelt, forgalmazása várhatóan 2011 februárjától indul meg az Egyesült Államokban.

A szócikk a Tudatos Vásárló magazin őszi IT, szórakoztató elektronika tematikájú számához készült.