Az EP választás kimeríthetetlen humorforrást és munkafelületet jelent az utcai gerilláknak. Kiváló terep, én azt sem bánnám, ha még intenzívebb és bátrabb lenne a megdolgozás – de természetesen nem a céltalan és dühös belefirkálásokra, morgásokra és szemkivájásra vágyom. Viszont kacsintós kommentre annál inkább.
Az MDF telefonfülke méretű plakátfelületét – valóban nehéz lehetett ellenállni – Újlipótban igazította helyre egy zöld kannás utcai harcos. Boros Lajos fotogén arcán új vonalak rajzolódnak ki. Csalafinta alkotás: látszik is, meg nem is. De amikor már igen, akkor jön a kérdés: ki van a másik képen?
Szerintem Csupati őrmester, Szamos Rudolf hetvenes években több kiadást megélt Kántor nyomoz című regényéből. Pontosabban: a regény filmváltozatából. A képen szerintem Madaras József látható. Ezt elsőre így gondoltam, de csak lassan raktam össze, hogy mi köze Csupati őrmesternek ehhez a környékhez (13. kerület). De kikockáztam.
Kántor helyi hős – elegánsan: local hero. A kajla fülű németjuhász eb ugyanis a Belügyminisztérium angyalföldi járőrkutya-telepén látta meg a napvilágot – a regény szerint a hetvenes években. Kiskutyából okos és naaaaagy kutyává növekedését Kovács őrmester és Lux kutya egyengették, aztán amikor már majdnem kész volt, akkor megjelent az életében a lelkes, kicsit izzadságszagú gazdi, a Csupati őrmester. A regényben és a filmben is elválaszthatatlan párossá csiszolódtak – mint Stefan Derrick és Harry Klein. Szegény Kántor még egy velőtrázó becenevet is kapott: Csupati, amikor nagyon szerette, akkor nemcsak megdögönyözte, hanem azt affektálta neki: tyutyukám.
Bevallom, a Csupatit alakító Madarast nem különösebben kedveltem, de az EP plakáton látható élénk szemű zöld arcról rögtön ő jutott eszembe. Egy részletet különösen megkedveltem a képen: azt, ahol Bokros Lajos orra Csupati őrmester arcának nevető halmocskájává változik (de egyszerre csak az egyiket lehet látni: vagy orr, vagy halmocska, mint a pszichológia teszten). Madaras József arcából pontosan erre a halmocskára emlékszem leginkább. És a szemére. Ettől a két részlettől viszont sokkal inkább betyárnak, mint pandúrnak gondolnám. Így együtt meg különösen jók a rétegek. Ilyen az, amikor a helyi folklór virágba borul fényes nappal a belvárosi forgatagban. Tyutyukám.
Az MDF telefonfülke méretű plakátfelületét – valóban nehéz lehetett ellenállni – Újlipótban igazította helyre egy zöld kannás utcai harcos. Boros Lajos fotogén arcán új vonalak rajzolódnak ki. Csalafinta alkotás: látszik is, meg nem is. De amikor már igen, akkor jön a kérdés: ki van a másik képen?Szerintem Csupati őrmester, Szamos Rudolf hetvenes években több kiadást megélt Kántor nyomoz című regényéből. Pontosabban: a regény filmváltozatából. A képen szerintem Madaras József látható. Ezt elsőre így gondoltam, de csak lassan raktam össze, hogy mi köze Csupati őrmesternek ehhez a környékhez (13. kerület). De kikockáztam.
Kántor helyi hős – elegánsan: local hero. A kajla fülű németjuhász eb ugyanis a Belügyminisztérium angyalföldi járőrkutya-telepén látta meg a napvilágot – a regény szerint a hetvenes években. Kiskutyából okos és naaaaagy kutyává növekedését Kovács őrmester és Lux kutya egyengették, aztán amikor már majdnem kész volt, akkor megjelent az életében a lelkes, kicsit izzadságszagú gazdi, a Csupati őrmester. A regényben és a filmben is elválaszthatatlan párossá csiszolódtak – mint Stefan Derrick és Harry Klein. Szegény Kántor még egy velőtrázó becenevet is kapott: Csupati, amikor nagyon szerette, akkor nemcsak megdögönyözte, hanem azt affektálta neki: tyutyukám.Bevallom, a Csupatit alakító Madarast nem különösebben kedveltem, de az EP plakáton látható élénk szemű zöld arcról rögtön ő jutott eszembe. Egy részletet különösen megkedveltem a képen: azt, ahol Bokros Lajos orra Csupati őrmester arcának nevető halmocskájává változik (de egyszerre csak az egyiket lehet látni: vagy orr, vagy halmocska, mint a pszichológia teszten). Madaras József arcából pontosan erre a halmocskára emlékszem leginkább. És a szemére. Ettől a két részlettől viszont sokkal inkább betyárnak, mint pandúrnak gondolnám. Így együtt meg különösen jók a rétegek. Ilyen az, amikor a helyi folklór virágba borul fényes nappal a belvárosi forgatagban. Tyutyukám.
A sportruha-kollekció egy fiktív márkához kötődik (Gloomy Sunday), ami egyfelől a piaci és reklámmechanizmusok működését türközi, másfelől azok ironikus kritikáját is adja: hiszen a ruhák nem hétköznapi viselésre készültek (bár ki lehet próbálni, hogy milyen érzés betonmellényben sétálni). Közben mégis folyamatos az átjárás a mű fiktív világa és az eredeti ruhadarabok hétköznapi valósága között: a mellény bélelt, a papucs a szilikonpántnak köszönhetően viselhető, az övtáska pedig derékra csatolható – ahogy ezt a mindennapjainkban is megszoktuk.
Life is too easy – szól a márka jelmondata. Ha így van, akkor hát legyen itt nehezéknek a kortárs kultúra néhány fontos populáris ikonja: egy övtáska, amibe a nyaralásra összespórolt pénzünket tarthatjuk, egy papucs, amiben a homokos tengerparton vagy a szomszéd bányató mellett csoszoghatunk, és persze a közkedvelt mellény, a sisimelegítő jó barátja és társa, ami télen és nyáron is praktikus viselet – üzeni kikacsintva az alkotó. A tárgyakban a jelenkor mesterségesen képei, élményei és életérzései sűrűsödnek – súlyos, megkövült formában. Az installáció mégsem szomorú, pedig a brand egyértelmű utalás Seress Rezső harmincas években megmagyarázhatatlan világsikert befutott édesbús Szomorú vasárnap című slágerére, a hozzákapcsolódó vélt vagy valós történetekkel: öngyilkosságról, hídról folyóba ugrásról, az ellenségek likvidálásáról (amelynek a legfontosabb kelléke a folklorisztikus betoncsizma). Fogyasztói kultúra, szabadidő, spórolás, nyaralás, márkatudatosság és mindezek kritikus megfogalmazása ér össze az installációban – fekete humorral, iróniával, kultúrtörténeti adalékokkal fűszerezve.
Horváth Csaba Árpád egy korábbi munkája május 31-ig látható a 
A REgerenda bontott ház gerendáiból és acél kerékpárfelniből illesztett modern, mégis klasszikusan formált szobai és kerti asztal. Egy kis fűrészelés, csiszolás, csavarozás, forrasztás, és az egykor háztetőket és falakat tartó gerenda, illetve az utcai közlekedést élvezetessé és környezetbarátságossá tevő kerékpár máris újra tárgy: nappaliban, balkonon, kertben vagy teraszon. Az asztal őriz valamit a thonet íveltségéből és kerek formáiból, a csőbútor fémes csillogásából, mégis visszatükrözi a kerékpáralkatrészek formailag változatos és furfangos világát. Elegáns, tartós és térnyerő bútor, a kerékpáros kultúra, a lakáskultúra és a környezettudatos gondolkodás metszéspontjában.
Az írás a 
