mennyi időre tervezel? (Die Planung, A Terv)

„Engem nem érdekel a jövő.
Evvel a hetyke mondattal gondoltam kezdeni ezt a szöveget, és ez elegendően erős viszony, hogy egy jövőről szóló album bevezetője lehessen.” (Esterházy Péter)

Engem nem érdekel a jövő. Evvel a hetyke mondattal gondoltam kezdeni ezt a szöveget, és ez elegendően erős viszony, hogy egy jövőről szóló folyóirat elemzésének bevezetője lehessen. Ugyanis nem kevés fejtörést okozott, hogy mit is írhatnék egy olyan folyóiratról, melynek csak három száma maradt fenn (fog fennmaradni?) az utókornak: a 2011-es, a 2036-os és a 2048-as nyári (június/július) dupla számok. Esterházy hetyke mondata átsegített az idő- és zűrzavaron: hiszen, persze, hogy nem a jövő érdekel, hanem az, hogy a harmadik évezred elején miként is gondolkodunk a jövőnkről, és milyen műfajokat és megközelítési módokat választunk a reprezentáció és az interpretáció során. Ez érdekel. Sokkal inkább, mint a jövő.

A Die Planung / A Terv című folyóirat szerkesztői (Sandra Bartoli, Martin Conrads, Silvia Linden, Polyák Levente, Katarina Šević) és szerzői (hatvanfőnyi nemzetközi gárda) alkotásukkal először is állást foglalnak a nyomtatott sajtó jövője mellett. Ez már önmagában sem kevés, hiszen évtizedek óta, újra és újra felbukkannak a Gutenberg galaxis végóráját hirdető jóslatok. De lám, lám, még mindig lapozunk, még mindig olvasunk, szeretjük a lap zizegését és a papír szagát. Az persze kérdés, hogy ez meddig lesz így: meddig lesz még ehhez elegendő papír? Talán 2011 még reális, de 2048-ra már érdemes lett volna kitalálni alternatívát – legalább az újrahasznosítást. De tegyük fel, hogy lesz papír, akkor lesz könyv is, továbbá szerzők és témák: művészet, kultúra, politika, gazdaság, építészet, város, tervezhetőség, élet, halál és szexualitás. Ha mindezek még negyven év múlva is léteznek, már jól állunk. Ugyanis ez a terepe és egyben témája a különféle tudományos és művészeti gondolatokon átívelő könyvalapú vállalkozásnak.
[…]
A szerkesztők tervei között szerepel, hogy a jövőben újra kiadják az egyes köteteket az akkori, „valós” jelenben, változatlan formában, és ellenőrzik, hogy jövőre vonatkozó gondolataik beigazolódtak-e. Ez az egyszerre utópista és realista elképzelés így nem más, mint egy önmaga beigazolódását kereső, az archeológia módszerét alkalmazó jövőkutatás. A három kötet, pedig ehhez a kutatáshoz kínál gazdag és rétegzett kutatási terepet. A témák között szerepel a jövőre vonatkozó társadalmi és gazdasági felelősségvállalás és az egyéni, személyes elképzelések összeillesztése, politikai viharok, új minisztériumok, hálózatok és határok, technológiai fordulatok, mobilitás és szexualitás, test és szenvedély, genetikai alapú családtervezés, burjánzó betonvárosok, természeti katasztrófák, személyes időkapszulák, időgéprombolók és időgépeltérítők, hirdetéshiénák, háborúk és kockázatok, rádióaktivitás, növényi lét, Hangmester és retro zene, ember és gép szimbiózisa, a 21. század múzeuma, lakópiramisok, bioárammal lehívott e-mailek, hormonnal harmonizált partnerkapcsolatok: Mindez nem más, mint az élet az 2039-es Globális Sokk előtt és után, a Kommunista Kiáltvány kétszáz éves évfordulójáig. A regényes, a riasztó és a reménykeltő jövő.
[…]

Ismeretlen, várt, vágyott vagy félt jövőnk felfedezése és megismerése tehát kalandos vállalkozás – olvashatjuk ki a Die Planung / A Terv című folyóirat három számából. Érdemes lesz tervezni, gondolkodni, érezni, és érdemes az előrevetített, jövőbeli eseményeket és gondolatokat a jelen szemüvegén keresztül is átengedni. És tulajdonképpen ez az időszeletekkel szabdalt prizma az, ami a publikációs vállalkozás nagy erénye: nem elvágyódással és miszticizmussal, hanem a jövőbeli perspektívák vizsgálatával, és az ezen keresztül szerzett gondolati tapasztalatokkal megváltoztatni a jelent. Ez a jövőutazás valódi oka.

(A szöveg a Die Planung / A Terv című folyóiratról írt ismertetőm részlete. A teljes szöveg a Balkon 2009/2 számában jelenik meg, február elején. A képek forrása: http://www.dieplanung.org/)