2008. augusztus 7.

kép-szöveg-szövet

Néhány hónapja tettem szert Stark Attila Kulo city. Kula Jani kalandjai című, könyvére (Roham, 2007), ami nem más, mint az Iparművészeti (ma Moholy-Nagy) Egyetem „Viz-Kom” Tanszékén 2005-ben készült graduális szakdolgozat – egy képregény a városról (Budapest) és a városi hősről (Stark Attila, Kula Jani, aki nem más, mint egy városi majom). A könyv mint tárgy úgy jó, ahogy van: kemény táblás, (mű)bőr gerincén ezüst betűk, a belívek színes műnyomón, remek minőségben, könyvjelzővel, ahogy kell. Drága portéka – pontosabban a minőséghez mérten: reális. Egy képregény, ami nemcsak tartalmilag és formailag, hanem használati tárgyként is hozzátesz valamit a műfajhoz.

Néhány mondat a könyv első lapjairól: „Egy pár bemutatkozó oldallal kezdünk, aztán belevágunk a sűrűjébe, végül pedig a kellemetlenebb emlékeket elhagyva megnézzük az unalmas hétköznapokat.” Lapozás: „Ez a diplomamunkám. Az első rész arról szól, hogy mi van, és hogy mit szeretek, hol lakok és miket csinálok – házak, térképek, pár rajz, néhány fotó, betűk.” Ezt a részt most átugrom, de a könnyebb érthetőség kedvéért összefoglalom, mit szeret hősünk: enni, inni, ülni, ácsorogni, hanyatt, hason és oldalt feküdni. Most nézzük a várost! Hét egymás utáni lappáron zoomolhatunk hősünkkel: a Baja-Budapest vonatútra („Felénk megy az egyik leglassabb és legszutykosabb vonat”), Budapestre messziről, háttérben a Szabadság szoborral, majd megérkezünk Kula Jani városába, a VI. kerületi Soho-ba: a Nagymező utcába. Kedvencem a Nagymező 56 mellett olvasható felirat: „VALAMI POSTA”.
A Soho térképén feltűnnek a haverok, a boltok, a kocsmák és egy definíció: „Ez a mi soho-nk, ahol élünk. Főutcánk a Nagymező, és bár van itt Soho London Pub és Soho Palacsintázó, a miénk az alsó Manhattani South-Houston Soho-ról kapta a nevét, elsősorban néhány falfestmény miatt.”

Majd még „pár hely, ahol álldogálni, ücsörögni szoktunk”. Az oldalpárt a Trafo Bar Tango belépőjegyei osztják ketté. Aztán újra egy város fölé reppenés, és egy átfogó szocio-kép: „Kulánk, Kulánk / Budapest nagyon koszos hely. Két fele van. Buda és Pest, az egyik részen gazdagabbak laknak, ez nem olyan koszos, a másik szaros, hugyos. az utcák olyan vályúszerűek és lehet szélesek, de fa szinte sehol, és sötét mint egy koszos vályú” Lapozás: „szeretem…”

Stark Attila a képregény és a graffiti műfaji határán mozgó alkotásai már lassan 10 éve jelennek meg alternatív galériák (Trafó, Dinamó, MEO) és kortárs művészeti intézmények (Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros, Műcsarnok) külső és belső falain. A városi szubkultúra ismert, vagy a rajzoló által teremtett figurái érzések és helyzetek láncolatát és rétegeit jelenítik meg. Tus- és ceruzarajzai, illusztrációi, olaj- és falfestményei, számítógépes betűmontázsai és preparált fotói szünet nélküli bogarászásra és dialógusra csábítják az érdeklődő nézőt és olvasót. A leírások, kommentárok, párbeszédek és közbekiabálások szervesen kapcsolódnak a kis figurák érzéseihez és vágyaihoz, a helyek történéseihez és hangulataihoz. Fogalomhasználata és stílusa határozottan élőbeszéd-szerű. A szabad kézzel írt szövegekben bőven találunk áthúzásokat, javításokat, elírásokat, ragozási hibákat, rengetek a szleng, az angol és spanyol kifejezés, olvasás közben a könyvet folyamatosan forgatni, oda-vissza lapozni kell. Tehát az olvasó nemcsak fejben dolgozik, hanem izeg-mozog, összevissza lapozgat, szótáraz, keresgél a neten, meghallgat zenéket – ha érdekli, dolgozik keményen. És akárhányszor kézbe veszi, új, addig ismeretlen, soha nem látott részletekre akad.

Számomra ez a befogadói attitűd két másik szöveges műfajt, és e műfajokban alkotó szerzőket juttat eszembe: egyrészt a Ludditák szövegeit, másfelől Parti Nagy Lajos grafitnesz című verseskötetét. A saját tudást, tapasztalatot, átélt helyzeteket, megtanult szövegeket idézetként vagy szabadon felhasználó, sokhangú, rímelő sorok a maguk szabadságában olyan határok átugrálására is alkalmasak, amelyekre nem is számítunk. A központi téma a kortárs magyar valóság: a város, a félelmek és szorongások, az utállak mégis szeretlek helyzetek:
„Moslékország” – ahogy a Ludditák nyomják,
„hazám hazám te min – de nem” – ahogy Parti Nagy csavar,
vagy csak egyszerűen: „Kulánk, Kulánk” – ahogy Stark Attila firkálja.

(A kötet megvásárlásához ajánlom a szerző soho-jához közeli helyeket, mint például az Írók Boltja, vagy a Kiadó Kocsma. A Ludditák idézet a Porcogó című albumról van, Parti Nagy Lajos sora pedig a grafitnesz kötet – Magvető, 2003 – Szívlapát című versében olvasható. Stark Attila képek a Néprajzi Múzeum Bakelitbarázdák című kiállításán is szerepeltek. A kiállítást Vályi Gábor / DJ Shuriken rendezte, 2006-ban.)

4 megjegyzés:

irisz írta...

De jó, hogy írtál róla! Szeretjük Attila munkáit!!! :))

frazon zsófia írta...

nálam is tervben, hogy szerzek egy eredeti starkot, csak haza kellene érnie, nem?

irisz írta...

már itthon van, és nagyon remek kínálattal rendelkezik! Mi most leptünk meg egy párt nászajándék gyanánt egy Bo Didley témájú Starkkal, nagy volt az öröm! :))

frazon zsófia írta...

wow! úgy látom, meg kell ismerkednünk személyesen is!