„kemény, igazságos, humanista és nagyon szívós pacák volt”
A Ki volt Mátyás király? című film elején a Bosnyák tér és az Örs vezér tere között közlekedő 277-es budapesti busz távolodik, a végén pedig a Budai Várból a Clark Ádám téri körforgalom látható, majd a Lánchíd és a Duna, háttérben a Parlament. A film tartalmi részében budapesti talponálló kocsmák törzsközönsége mesél Mátyás királyról: a hadvezérről, a művészetpártoló uralkodóról és az igazságos népmesei figuráról. Az alkotók (Keserue Zsolt és Jerovetz György) a Budapesti Történeti Múzeum Corvin Tükör. A kultusz évszázadai című 2008-as kiállítására készítették a filmet, melyben a Mátyás-kép kortárs populáris, „plebejus” olvasatának bemutatására vállalkoztak.
A film rövid részlete itt megnézhető.
A dokumentumfilmben kilenc férfi és egy nő történeteit hallhatjuk Mátyás származásáról, családjáról, csatáiról, seregéről, álruhás kalandjairól, reformjairól, majd betegségéről és haláláról. A „Ki volt Mátyás király?” mondat leginkább úgy hangzik, mint egy általános vagy középiskolai történelemdolgozatban feltett kérdés, és a válaszok nagy része sem mozdul el az alap- és középszintű oktatás tudásszintjéről – bár az érvelés módja és a tévedés logikája más mechanizmus szerint működik, mint az iskolai órákon. Azok az interjúalanyok, akik népmesei történeteket adnak elő, személyes szimpátiájukkal tűntetik ki az uralkodót, de azok, akik az adatszerű válaszokat részesítik előnyben, kritikailag viszonyulnak Mátyás igazságosságához. A tévedésektől sem mentes, folklorisztikus elemekkel gazdagon átszőtt, burjánzó történetek egy része megejtően szórakoztató, mégis a koncepció és a kész film döbbenetes és drámai.
A szociálisan perifériára szoruló, alkoholizmusba menekülő idős, középkorú, fiatal és meghatározhatatlan korú férfiak kocsmatársadalma az utcáról meglehetősen homogénnek látszik, de alászállva, akár egy egyszerű kérdéssel is kitapinthatóvá válik hierarchikus belső rendszere. A film érzékletesen mutatja be, hogy a talponállók közösségében a tankönyvekből ismert adat- és eseménycentrikus történelemtudással figyelemre, elismertségre és presztízsre lehet szert tenni.
A film megdöbbentően izgalmas rétegét jelenti a Mátyás királyról szóló legendák és mesék újraértelmezett, aktuális társadalmi, gazdasági és politikai vetületeken keresztülszűrt szubjektív változatainak világa. A történetek – ahogy a népmese hagyományból is ismerjük – az igazság és a hazugság oppozícióján alapulnak. A népmesei dialógusokat is tartalmazó részletekben visszatérő motívum az álruha, a „nép” iránti nyitottság, a szegények életének megismerése – más szavakkal: a társadalmi szolidaritás. A szegénység és „jóság” magától értetődően kapcsolódik össze az interjúalanyok történeteiben, ami az időbeli távolságot is teljesen feloldja. A talponálló mesék kortárs történetekké alakulnak, amelynek főhősei egyben a film szereplői is. És éppen ez a látszólagos derűs hangulat adja a film drámai regiszterét. Ugyanis az alkotók nem derűs kocsmatörténeteket gyűjtöttek csokorba, hanem a társadalmi valóság egy láthatatlan szeletét hozták felszínre, a kritika és az irónia dokumentarista és művészi eszközeivel. Az iskolai tudás, a szóbeli hagyomány populáris formája, a szóbeliségen alapuló folklorisztikus tudás és a periférikus lét összekapcsolása határozott társadalomkritika megfogalmazását teszi lehetővé. A film végére pedig azt is megértjük, hogy olyan kérdést, hogy Ki volt Mátyás király? önmagában feltenni teljesen értelmetlen vállalkozás. Ezért, az alig húsz perces film tulajdonképpen tekinthető a nagyszabásúra reneszánsz kulturális évad művészeti kritikájaként is. Hiszen Mátyás király „félig csöves volt, a fél életét a táborban töltötte, a földön aludt, attól kapta azt a rohadt reumát, amitől majdnem megpurcant” – a plebejus legendárium elbeszélése szerint.
Keserue Zsolt 23 monológ című kiállításához készült katalógus bemutatója június 24-én este hatkor a Néprajzi Múzeum Boltjában, a muzbóban. A szöveg a katalógusba írt tanulmány részlete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése