a cséplőgép – közösség és modernitás a paraszti munkakultúrában

A kenyérgabona (búza, árpa, rozs – kinek mi jut) igazán elegáns növény: hosszú egyenes szár, a végén kalász, abban a szemek, zöldtől aranyig. A teljes kalásztól a kipergetett és tisztított magig, majd a lisztig viszont meglehetősen macerás út vezet, melyet kézzel és géppel egyaránt végeztek és végeznek ma is – térben és időben eltérő és változó körülmények és lehetőségek között. A szemnyerés gyorsítása és racionalizálása már a középkortól kihívást jelentett a kísérletező kedvű feltalálóknak. A több száz év alatt „összerakott” cséplőgép viszont nemcsak technikatörténeti szempontból figyelemreméltó és izgalmas tárgy, hanem a munkát végzők együttműködési és a munkaszervezeti formái tekintetében is.

A magyar paraszti kultúra változásáról szóló történetek így szoktak kezdődni, hogy: már a honfoglaló magyarok is. Nos, ez nem. Ez a történet sokkal később indul, akkor, amikor a motorizálás és a modern gyáripar betör a paraszti gazdaságba. Miután magyar történetről van szó, a betörés azért elég lassan ment végbe. Az alábbiakban a cséplés esetében a hangsúlyt kevésbé az eredetre és a technikai fejlődésre (a sarlótól a kombájnig), mint inkább a gépesítés, az összehangolt csapatjáték és a paraszti munkakultúra összefüggéseire helyezem. Minden a gépekkel indult!

lokomobilról üzemeltetett muzeális cséplőgép; Fotó: Thomas Weise; a kép forrása: wikipedia.org

A cséplőgép „lelke” a dob, skót találmány. Andrew Meikle a 18. század végén készítette az első un. verőléces változatot, amit néhány év múlva angol üzemek már gyártottak. A gépet akkor még lovak hajtották. Igazi lendületet a gőzgép és az amerikai rendszerű szöges változat adott a munkának. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint nálunk „először Martinovics Ignác szerkesztett cséplőalkalmatosságot, találmánya azonban nem terjedt el, technikatörténeti kuriózumként tartják számon” – írja a szócikk. Még a 19. században is alapvetően feudális berendezkedésű, uradalmi rendszerű magyar mezőgazdaságban csak a 48-as forradalmat követően terjedt el a cséplőgép. Persze, nem ment minden simán.

Első Magyar Gazdasági Gépgyár által gyártott cséplőgép
kép forrása: http://mezogazdasagigepgyartas.hu/regimezogazdasagigepek.htm

Több esetről tudósítanak a korabeli híradások, amelyben az emberek a fellázadtak a gépek ellen: 1802-ben például a jól menő ercsi Lilien-uradalom cselédei felgyújtották az uradalom új cséplőgépét – ezzel tiltakoztak a gépesítés következtében megszűnő idénymunka ellen. De a gépesítést már nem lehetett megállítani: a 19. század második felétől az uradalmi birtokokon egyre több gőzgéphajtású cséplőgép jelent meg, amelyeket eleinte Angliában szerelték össze, majd néhány évtized múlva már magyar gépgyárakban is gyártották. A leglassabban a felvidéki és az erdélyi megyékben indult el a gépesítés, az ország más területein viszont a módosabb nagyparasztok lassacskán gépre váltottak – a 20. század elejétől a motoros változatra.

Cséplés Ipolytartócon, 1960-1961
A képek forrása: http://blog.tarjanikepek.hu

A kézi cséplést és az állati erővel végzett nyomtatást a gazdák maguk végezték, az uradalmi birtokokon pedig a cselédekkel végeztették. A nyári idénymunkák közül ez adta a legtöbb alkalmi munkalehetőséget. Ezzel magyarázhatóak a korai géprombolások is: a bérmunkások féltek attól, hogy elveszítik a biztos kenyérkereseti lehetőséget.

A cséplőgépes cséplés bandában történt: a gép kezelésére az új munkafázisokhoz alkalmazkodva szerveződtek a cséplőbandák, amelyek gépészből, fűtőből, „etetőből” és minden egyéb részletre kiterjedő segédmunkásokból állt: akik hányták a kévét, hordták a szalmát, pakolták a töreket és zsákolták a magot. Az kézi csépléshez képest sokkal összehangoltabb munkakooperációt igényelt – a magyar parasztok kezén ez volt az első magasabb szintű, szakmunkát is igénylő, összehangolt munkát kívánó gép. A cséplőgép használata előtt a munka akár farsangig is eltarthatott, a gépekkel viszont egy hét alatt be lehetett fejezni. A gépi cséplés pedig lényegesen javította a szemnyerés minőségét is.

Rizscséplés Tiszaigaron, 1949; A képek forrása: a Néprajzi Múzeum Fotóarchívuma, F98688 és F98692

Együttműködésre, segítésre és visszasegítésre már a kézi cséplés és nyomtatás esetében is szükség volt – és a paraszti mindennapokban az együtt, kalákában végzett munka más munkákban is megjelent. A szervezett működés viszont mást jelent, ha pusztán több embert kell alkalmazni egy munkára (mert például egy család nem bír el vele), és mást, ha a munkához kialakított csapatban, egymáshoz alkalmazkodva, a részfeladatok összehangolásával, szervezetten kell együttműködni. Ez utóbbi a közösségi és társadalmi élet talán egyik legfontosabb építőköve, egyben lehetőség a feudális berendezkedésből való kitörésre.

A szócikk a Tudatos Vásárló magazin nyári, gabona tematikájú számához készült.