fotók: Horváth Csaba Árpád
Az installáció három egyszerűnek tetsző hétköznapi tárgyból áll: egy bélelt, steppelt mellényből, egy flip-flop papucsból és egy övtáskából. De csak első látásra egyszerűek és hétköznapiak, ugyanis az eredeti tárgyak pontos leképezései betonból. És innentől kezdve minden más, mint aminek látszik.
A sportruha-kollekció egy fiktív márkához kötődik (Gloomy Sunday), ami egyfelől a piaci és reklámmechanizmusok működését türközi, másfelől azok ironikus kritikáját is adja: hiszen a ruhák nem hétköznapi viselésre készültek (bár ki lehet próbálni, hogy milyen érzés betonmellényben sétálni). Közben mégis folyamatos az átjárás a mű fiktív világa és az eredeti ruhadarabok hétköznapi valósága között: a mellény bélelt, a papucs a szilikonpántnak köszönhetően viselhető, az övtáska pedig derékra csatolható – ahogy ezt a mindennapjainkban is megszoktuk.
Life is too easy – szól a márka jelmondata. Ha így van, akkor hát legyen itt nehezéknek a kortárs kultúra néhány fontos populáris ikonja: egy övtáska, amibe a nyaralásra összespórolt pénzünket tarthatjuk, egy papucs, amiben a homokos tengerparton vagy a szomszéd bányató mellett csoszoghatunk, és persze a közkedvelt mellény, a sisimelegítő jó barátja és társa, ami télen és nyáron is praktikus viselet – üzeni kikacsintva az alkotó. A tárgyakban a jelenkor mesterségesen képei, élményei és életérzései sűrűsödnek – súlyos, megkövült formában. Az installáció mégsem szomorú, pedig a brand egyértelmű utalás Seress Rezső harmincas években megmagyarázhatatlan világsikert befutott édesbús Szomorú vasárnap című slágerére, a hozzákapcsolódó vélt vagy valós történetekkel: öngyilkosságról, hídról folyóba ugrásról, az ellenségek likvidálásáról (amelynek a legfontosabb kelléke a folklorisztikus betoncsizma). Fogyasztói kultúra, szabadidő, spórolás, nyaralás, márkatudatosság és mindezek kritikus megfogalmazása ér össze az installációban – fekete humorral, iróniával, kultúrtörténeti adalékokkal fűszerezve.
Horváth Csaba Árpád egy korábbi munkája május 31-ig látható a fika (Fiatal Kortárs Állásfoglalások) tárlatán Pécsen a Zsolnay Gyárban.
Az írás a Tudatos Vásárló nyomtatásban megjelenő folyóiratához készült. A következő nyári lapszám témája a takarékoskodás és a pénz. (Az előző szám tartalmából: Utazás)
UPTUDATE: Megjelent a Pénzügyek tematikus szám. A szöveg a Szétnéző rovatban olvasható.
kapcsolódó írások:
tudatos REgerenda
urán city
A pécsiek számára Uránváros – népi nevén urán city – egykor a modern, kényelmes otthonnal, a biztos megélhetést adó munkahellyel, a jól felépített szociális ellátórendszerrel és a korszerű városi szabadidő-eltöltés lehetőségeivel volt egyenlő. Mára sok minden megváltozott: az uránbánya bezárt, a bányászok közül sokan meghaltak, a kulturális intézmények elveszítették egykori meghatározó szerepüket. Viszont a Campushoz és a belvároshoz közel eső városrész – a felújítások és átépítések eredményeként – ma is a város egyik legélhetőbb lakótelepi környezetének számít. A múlt és a jelen, a változás és a megújulás szövevényes kapcsolatrendszere a kultúrakutatás számára is izgalmas terep.
A public art projektben három alkotás készült a pécsi Uránváros központjába. Horváth Csaba Árpád Nyilvános című munkája az évek óta zárva tartó nyilvános WC-k újra megnyitásával és időszakos üzemelésével integrálta a művészi akció, a civil és karitatív tevékenység különféle formáit. A két hetes működés lényegét az üzenet és a jelhagyás mindennapi praxisa adta, amire az üres szóbuborékokkal borított WC falon volt lehetőség.
Az intézményhez illő strigulázós látogatószámlálás adatai szerint több mint 250-en látták és kommentálták az alkotást – ami a pécsi galériák látogatottságával összevetve is versenyképes adat. A véleménynyilvánításra szánt szabad felület így lassan feltöltődött a hétköznapok jeleivel és fordulataival. Az alkotás ötlete több szempontból is izgalmas: egyfelől egy nyilvános és közös teret választott helyszínként – nyilvános WC – másfelől a helyre jellemző kommunikációs forma – a firka – alkalmazására és újra kitalálására ösztönözte a használókat. Rekonstrukció, használhatóság, társadalmi érzékenység és véleménynyilvánítás: ezek adták a Nyilvános című alkotás négy alappillérét.
Horváth Csaba Árpád készítette a nyilvános WC-k fölötti térre, ugyancsak a képregényekből ismert párbeszédpanelből kiinduló Szóbuborék című szoborcsoportot. A helyettesítés műfajával operáló alkotás szabad felületet biztosított olyan, az illegalitás határterületén mozgó kortárs városi kifejezési formák számára, mint a graffiti és a tag. Az üres szóbuborékok mint alternatív utcabútorok jelentek meg a téren, és kihívóan üresen várták a „megszólalásokat”.
Először egy-egy előre felkért graffitis hagyott nyomot, majd indult a spontán firkálás. De a szóbuborékok egy éjszaka alatt szógörgeteggé váltak: ugyanis „ismeretlen tettesek” útjukra bocsátották a majd 100 kilós monstrumokat, amit az ottlakók és a térhasználók újra és újra helyükre próbáltak görgetni. A két hétig tartó „népi játékban” a szobrok valóban megsérültek, de a hatóságok és az alkotó nem tudott megegyezni a „rongálás” fogalmáról: amit a rendőrség már rongálásnak számított (tag-elés), azt Horváth Csaba Árpád a rendeltetésszerű használatnak tekintett. Bár a görgetés során a szobrok valóban sérültek, a tag-elés tovább folytatódott.
Horváth Csaba Árpád tartalmában, elhelyezésében és beszédmódjában is összefüggő köztéri alkotásaival a művészeti hasznosság és a nyilvános hozzászólás fogalmait állította a középpontba. A public art mint kifejezési forma, számára nemcsak köztéri, hanem közösen létrehozott, közérdekeket szolgáló, közérdeklődésre számot tartó aktivitás. Ismeri a hely fizikai és társadalmi környezetet, hétköznapjait, változásait és nehézségeit, ezekre diszkurzív módon reflektál, és a szoborhasználat kulturális dimenzióit is tágítja. Mindkét alkotás koncepciójában erős a revitalizáció fogalma, ami társadalmi és vizuális praxisként is beépül a munkába. A térre emelés erős gesztusa a „válaszok” intenzitását is befolyásolhatta, mégis a rongálás fogalmát rétegekre bontotta: a jog, a társadalom és a művészet értelmezési tartománya szerint. Horváth Csaba Árpád tartózkodott az értékítélettől, nem foglalt állást sem a tiltás, sem pedig a totális ellenállás mellett, hanem megoldást keresett, és két kortárs vizuális műfaj – a képregény és a graffiti – eszközeivel ideiglenes lehetőséget kínált egy diszkurzív köztér kialakítására. A rongálás körüli konfliktus világosan mutatja, hogy a társadalmi problémákat sűrítő alkotások megértése ugyanúgy tanulási folyamat része, mint a társadalmi élet egésze.