Naná!
Így aztán mára két, a lakásban egymással összefüggő tárgyat választottam, és arra
is rájöttem, hogy a két mai etwas nemcsak a fizikai térben kapcsolódik
egymáshoz, hanem ezer más szálon is. Nézzük!
A
képen látható medvék a konyhában laknak. Mert akárhogy is nézem, a medvék a
lakásban nemcsak úgy vannak, hanem nagyon is laknak. Ezek ráadásul masíroznak
is. Táblával a kezükben. A táblákon ugyanaz a szöveg: Kultúrát akarunk! Na, ja.
Mi is. Teljes az egyetértés. Most segítek nekik kitörni a konyhából. Mert ez
most a rögvaló – mégha a szereplők bohókásabban is, mint a való világban. A kép
nem a télirózsás forradalom hevében készült. Sokkal korábban. A
folt-medvelényeket Agócs Írisz barátom ragasztgatta, csak úgy, ráérősen, egy
vigántpetendi kertben, 2011 nyarán. És ez rá is van írva a képre is.
Az apropó
egy filmfesztivál volt, amiben dolgoztam, de valahogy az egész nem ment, nem
tudom hol romlott el, de a mélyrepüléshez két komponens egészen biztos hozzájárult:
az egyik az elképesztő időjárás, a nyári tél, ami még azt a kis lendületet is
kivette belőlem, amit reggelre valahogy mégiscsak összeraktam magamban, a másik
pedig a filmfesztivált körbevevő fesztiválkörnyezet erősen elgondolkodtató kulturális
színvonala. A medvék nagyon betaláltak a hangulatomba, nem tagadom. A foltok,
amelyekből medvékké változtak az
akvarelles illusztrátorlét melléktermékei: a pacák. Csak körbe kell vágni,
és kész is. Az akció, aminek során megelevenedtek, egy gyerekeknek és
felnőtteknek tartott műhely – vagy, ahogy gyerekként használtuk: ügyes kezek
szakkör. Na, így lettek a tüntető foltmedvék. (Azt csak zárójelben jegyzem meg,
hogy más országokban nemcsak a medvék tüntetnek, hanem például a
krumplik is. Na, csak mondom.) Mára kicsit felpödrődtek, mégis kitartóan
álldigálnak táblával a kezükben, néha átlesnek a mellettük álló medvék tábláira,
kibetűzik hangosan a feliratot: kul-tú-rát-a-ka-runk, és bólogatnak. Amikor nem
vagyunk itthon, nyilvánvalóan masíroznak a konyhában és skandálnak. Ez nem is
lehet kérdés. Amikor itthon vagyunk, akkor meg úgy tesznek, mintha jók
volnának. A hűtő ajtajára mágnesezve.
Na,
de nem akárhogy! Egy epermágnessel.
Mert nálunk a medvék etetése nem tilos. A mágnes pedig egy igazi művészi
recikli tárgy, amiből Eperjesi Ágnes egy egész tucatot, vagy még annál is
többet készített még évekkel ezelőtt, aztán néhányat elajándékozott. Az egyik
nagyon tuti a tüntető medvék szemefénye: ezzel motiválom őket nap mint nap. És
nagyon kedvelem az ilyen tárgyakat. Édesek, okosak és viccesek. Édesek, mert a
kiindulópontjuk a legkülönfélébb édességcsomagolások
eperábrái. Eper Ági ezeket nagyította fel, többszörösükre, majd matricára
nyomtatta, és mágnesfóliára ragasztgatta. Okosak, mert egy észrevétlen,
eldobható csomagolásnak adnak új életet, kiindulópontjai egy újonnan születő
használati tárgynak (hűtőmágnes). És viccesek: hiszen az eperpiktogramok felnagyítása
a nyomtatási hibákat, az elnagyolt részleteket teszi láthatóvá, ettől a mágnesek
abszurd, ironikus/vicces külsőt öltenek. A kontúrok és a színezés elcsúszásai láthatóvá
teszik az előállítás módját (a sorozatgyártás), a használat (csomagolás) és a
hasznavehetetlenség (hulladék) közötti feszültséget, ezek kritikus, ironikus és
művészi feloldásával. Mondom: édesek, okosak és viccesek.
És akkor az összefüggések: mindkettő cimbi-alkotás, mindkettő
vonal és folt, mindkettő recikli, kivágás, ragasztás, komment. És ne feledjük:
A medvék szeretik az epret. Én meg a medvéket és az epret is. Tüntető medvékre
pedig most mindennél nagyobb szükség van. Ahogy tábláikkal utat vágnak az egyre
sötétebb rengetegben. Kultúrát akarnak. Naná!
Tüntető
medvét - kép; papír, filctoll,
papaírragasztó;2011, Vigántpetend; Készítette: Agócs Írisz;A4
Epermágnes,
hűtőmágnes; polietilén, mágnes; 2002; alkotó: Eperjesi Ágnes;15x8,5 cm
Ha nem
érted, mi a szösz ez a szöveg, olvasd el ezt: 000.
Önetnográfiai misszió
Agócs Írisz illusztrációi közül nem cenzori, hanem elemző tekintet emelt ki néhányat, melyeken kövér emberek láthatóak hétköznapi helyzetekben. Ahogy egymás mellett billegnek, hasonló érzésünk támad, mint a Tornatore film befejező képsorainál: nem ismerjük a teljes történetet, hiszen csak egy-egy epizódot látunk, a részletek mégis felvázolnak különböző összefüggéseket. A képeken a kövérség egyfelől forma: kerek elemek halmozása és komponálása. De a kövérség egy lelkiállapot is, amely nemcsak a formák megrajzolásával, hanem a karakterek létrehozásával is egyenlő. A képeken – ahogy a mindennapokban is – a kövérséggel kapcsolatos vélemények eltérőek: kövérnek lenne nagyszerű, vidám dolog, a kövér emberek mosolygósak, nem idegeskednek – szól az egyik oldal. De kövérnek lenni nehéz is, hiszen minden lassabb és körülményesebb, ruhát venni sem egyszerű, és az egészség sem jár kézen fogva az elszabadult zsírpárnákkal. A paradox nézetek könnyen kapcsolódnak az irónia fegyvertárával – ahogy ez Agócs Írisz képein is történik. A billegő alakok nem visszataszítóak, vonzóvá mégsem teszik a kövérséget. Amennyire mesealakok, épp annyira valóságosak, a mindennapok ironikus, de semmiképp nem cinikus lenyomatai. A kerek formák nagyítása, a pocakok pacásítása, a statikusság, a mozgás, az egyensúly és a billegés ábrázolása, stílusos kellékek (nagy csomagok, kerek dakszlik, oszlopszerű soványak) figurákhoz ragasztása együttesen hozza létre blokknénik és blokkbácsik mesebeli, filmszerű, de a valósággal összekacsintó, felnőtt világát.
